A szájüregi humán papillomavírussal (HPV) való fertőzöttség jóval gyakoribb a férfiaknál, mint a nőknél. A vírus növeli a fej és nyak tumorainak kockázatát.
A Journal of Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmányhoz 5579 tizennégy és hatvankilenc év közötti ember sejtmintáit elemezték 2009 és 2010 között, a résztvevők öszetétele az amerikai átlagnépességet reprezentálta.
Az eredmények szerint a férfiak 10,1 százalékánál, a nőknek pedig 3,6 százalékánál volt kimutatható a szájüregi HPV-fertőzés. Az átlagos fertőzöttségi arány 7 százalék volt.
A humán papillomavírus különböző törzsei okozzák a méhnyakrákok, a genitális és anális tumorok többségét, valamint a fej és a nyak daganatainak jelentős hányadát. Utóbbiaknál fontos kockázati tényező a dohányzás és az alkoholfogyasztás is, ám a HPV-fertőzés körülbelül 50 százalékkal még tovább emeli a rákkockázatot.
A humán papillomavírusok szexuális - orális, hüvelyi vagy anális - úton jutnak át egyik emberről a másikra.
Maura Gillison kutatásvezető, az Ohiói Állami Egyetem munkatársa a BBC hírportáljának válaszolva hangsúlyozta, hogy az eredmények alapján érdemes a jövőben nagyobb figyelmet fordítaniuk a kutatóknak arra, hogy a meglévő HPV-vakcinák mennyire hatékonyak a szájüregi rákok megelőzésében.
Tarol az alkohol a fejlett világban
A közepesen fejlett országokban a halálozás elsődleges oka az alkohol, világszerte évente több áldozatot szed, mint az AIDS vagy a malária. A szakértők az alkohol ...
Tarol az alkohol a fejlett világban
A közepesen fejlett országokban a halálozás elsődleges oka az alkohol, világszerte évente több áldozatot szed, mint az AIDS vagy a malária. A szakértők az alkohol ...
"A hasadban betegség van, és a doktor bácsi kivágja"
A gyereken végzett kellemetlen orvosi beavatkozások a legtöbb szülő számára a gyereknevelés legnagyobb lelki próbatételei közé tartoznak. Mit lehet tenni, hogy a gyerek ...
Mikor lehet újraéleszteni a "halottat"?
A fiatal svéd nő közel négy órán keresztül volt a klinikai halál állapotában: nem vert a szíve, leállt a légzése, testhőmérséklete pedig 13 Celsius-fokra süllyedt. A ...
Hogyan lehet elkerülni az influenzát?
Az ÁNTSZ adatai alapján az influenzás esetek száma itthon is elérte a járványszintet. A magas lázzal járó betegség hirtelen dönti le az embert a lábáról, és az ...
Jól lobbizott a halálos fogyasztószer gyártója
Hogyan lehetett több mint harminc évig forgalomban egy olyan gyógyszer, amely akár kétezer francia halálát is okozhatta? A francia vizsgálóbizottság jelentése a szer ...
Mikor válik a kívánósság extrémmé?
Előfordul, hogy egy kívánós kismama nem a sós vagy savanyú ízek iránt érez legyőzhetetlen vágyat, hanem az is eszébe jut, milyen jó lenne megkóstolni egy marék földet, ...
Három szem mazsola az örömétkezés első lépése
Aki elsajátítja a buddhistáktól eredő, de már a Google dolgozóinál is terjedő étkezési stílust, az nem fog többé öntudatlanul hatalmas adagokat magába tömni. Az elhízás ...
A baktériumok szuperfegyvereit másolja az orvostudomány
A baktériumok évszázmilliók óta tökéletesítik nanoméretű, más baktériumok elpusztítására használt fegyvereiket. E pontosan célzó és hatékony fegyvereket megfelelő ...
Így működik a szélütés utáni "csodakezelés"
Ahogy a palackból a dugót, úgy távolították el a vérrögöket két agyvérzéses betegből Debrecenben. Az itthon újdonságszámba menő beavatkozás után a betegek órákon belül ...
Szabadon garázdálkodik a cukor
A világ cukorfogyasztása az elmúlt 50 évben megháromszorozódott, és egyre több a bizonyíték arra, hogy a sok cukor pusztítja a szervezetet, hosszabb távon is károsan ...
Dideregjen bátran!
A lesoványodott öregek már tíz fok körüli lakásban is lehűlhetnek, mert hiányoznak a didergéshez szükséges izmaik. A gyerekek vékony bőre már egy óra alatt megfagyhat. ...
Tippek az ízületek védelmére a hidegben
A kopással, meszesedéssel járó gerinc- és ízületi bántalmakban szenvedők nagyon megérzik a hideget, a krónikus ízületi gyulladással küzdők fájdalmai viszont ...
Hagymát hagymával influenza ellen
Idén körülbelül 400 ezerrel többen kérték az influenzavakcinát, mint tavaly. Aki eddig nem oltatott, annak valószínűleg már nem érdemes, mert a védettség kialakulásához ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.