A lesoványodott öregek már tíz fok körüli lakásban is lehűlhetnek, mert hiányoznak a didergéshez szükséges izmaik. A gyerekek vékony bőre már egy óra alatt megfagyhat. Sapka nélkül könnyen lefagyhat a fül, kesztyű nélkül pedig az ujjak, ha a kocsit kell kikaparni a hóból.

A kóros lehűlés nem csak a szélsőségesen hideg időjárásnak kitett hajléktalanokra, kinti munkát végzőkre jelenthet veszélyt. A tartósan fűtetlen lakásban tartózkodó idősebb emberek is halálra fagyhatnak, ha nem mozognak, és nincsenek a hidegnek megfelelően öltözve. "Az idősek sokszor betegek, alultápláltak, soványak, így hiányoznak az izmaik is, amelyek didergéssel hőt termelhetnének. Idős, beteg ember akár tízfokos lakásban is kórosan lehűlhet" - mondja dr. Erdei Irén, a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájának bőrgyógyász, aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosa.
Leginkább a hatvanöt év felettiek veszélyeztetettek, akiknél még egyes betegségek vagy a gyógyszerek szedése is negatívan befolyásolhatja a hőérzékelést és a szervezet hőszabályozását. Az időseknél további kockázatot jelent a szellemi leépülés: a korral gyakran együtt járó mentális problémák miatt az érintettek már nem mindig képesek helyesen felmérni a külső körülményeket. Alzheimer-kóros betegeknél például az is előfordulhat, hogy a nagy hidegben túl messze távolodnak el otthonuktól, a visszautat azonban már nem találják meg.
A gyerekek bőre 1 óra alatt megfagyhat
Az idős és beteg emberek mellett a hidegben a legveszélyeztetettebbek az újszülöttek és a gyerekek. Gyermekkorban a hőveszteség általában gyorsabb ütemű, mint a felnőtteknél, a nagyobb fej-test arány miatt pedig fokozottabb lehet a fejen keresztül történő hőveszteség - ezért a sapka elengedhetetlen.
"Az újszülöttek különösen veszélyeztetett csoport, hiszen az ő hőszabályozásuk még éretlen, és nagyon vékony a bőr alatti zsírréteg, amely a lehűlést csökkenthetné" - mondja dr. Erdei. "Gyerekek esetében már egy óra után fagyási sérülések keletkezhetnek. Első fokú fagyási sérülés esetén a bőr elsápad, elfehéredik, mélyebb sérülések esetén viszont hólyagok képződnek, illetve elhalnak a szövetek."
Nagyon fontos a kiálló testrészek: végtagok, fülek, orr, kézujjak védelme. "Már az idén is volt olyan fiatal felnőtt betegünk, akinek biciklizés közben fagytak meg a fülei, és másodfokú fagyási sérüléseket szenvedett, mindössze másfél óra alatt" - mondja az aneszteziológus. "Olyan betegünk is volt, akinek az ujjai fagytak el, mert autójával elakadt a hóban, és kézzel volt kénytelen kiásni az autót. Ezért aki autóval indul útnak, vigyen magával hólapátot is!" - tanácsolja a szakember.
A hideg szárítja a bőrt, különösen igaz ez az idősekre, akiknek egyébként is szárazabb a bőrük. Tartósabb hideg levegőn tartózkodástól pedig fagyási sérülések is keletkezhetnek.
Ne alkohollal segítsük a hajléktalant!
A nagy hidegben történő alkohol- vagy droghasználat még egészséges embereknél is veszélyes lehet. Az alkohol hatására ugyanis a test hőmérsékletét melegnek érezzük, ez azonban megtévesztő, mivel az alkohol csökkenti a szervezet hővisszatartó képességét. Az alkohol és egyes kábítószerek - többek között a marihuána - kitágítják az ereket, ami csökkenti a didergés mértékét, vagyis romlik a hidegre adott természetes válaszreakció hatékonysága. "Veszélyesek az altatók, nyugtatók is, mert ezek szintén kikapcsolhatják a hőközpontot" - figyelmeztet dr. Erdei.

A lehűlés jelei
A kóros lehűlés kezdeti jelei a hidegrázás és a didergés, a sápadt vagy kékesszürkés színű bőr, az általános érdeklődés csökkenése (apátia), a rossz döntéshozatal, az enyhe egyensúlyzavar és a bizonytalan járás, a hadaró, érthetetlen beszéd, valamint a kéz és az ujjak ügyetlenné válása.
Amikor már a törzs is a fokozott lehűlés jeleit mutatja, az izmok feszessé válnak, a pulzus és a légzés lelassul, álmosság és gyengeség lép fel, továbbá egyre zavartabbá válik az ember. A folyamat már viszonylag hamar eszméletvesztéshez vezethet, és ha a lehűlt ember nem részesül sürgősségi ellátásban, idővel életét veszítheti. Feltétlenül szükséges tehát, hogy ha az utcán kihűlt embert találunk, azonnal kérjünk orvosi segítséget a számára.
|
Hol kérhető segítség a kihűlt emberek számára? Ha van olyan idős, beteg ismerősünk, szomszédunk, akiről tudjuk, hogy veszélyben lehet, próbáljuk meg tartani vele a kapcsolatot. "Kihűlés gyanúja esetén hívjuk a 104-es telefonszámon a mentőket, de addig is, amíg kiérkeznek, takarjuk be az illetőt, ha eszméletlen állapotban van, fordítsuk az oldalára. Ha már nem lélegzik, kezdjük meg az újraélesztését" - mondja Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Hajléktalan ember esetében Budapesten hívjuk a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 338-41-86-os telefonszámon, ha viszont súlyos a kihűlés gyanúja (zavart beszéd, eszméletvesztés), az ő esetükben is a mentőszolgálatot kell hívni. |
A lehűlt ember ellátása
A lehűlt ember egészségügyi ellátása a lehűlés súlyosságától függ. Enyhe esetben elég, ha a lehűlt személyt meleg pokrócokba csavarják vagy hálózsákba fektetik, majd olyan helyiségbe viszik, ahol kellően fel tud melegedni. Ha az áldozat ruházata nedves, az öltözéket minél hamarabb száraz ruhára kell cserélni. A fejet szintén érdemes betakarni, mivel ott igen jelentős lehet a hőveszteség.
Ha az illető eszméleténél van, és inni is képes, meleg folyadékot is érdemes adni neki, az alkohol mellett azonban a koffein is kerülendő. Nagyon fontos az is, hogy a lehűlt ember szervezete ne melegedjen fel túl hirtelen: a forró vizes fürdővel vagy a radiátorok alkalmazásával csak a didergés szüntethető meg, a testhőmérséklet emelkedése azonban lelassul.
Ha a lehűlés áldozata eszméletlen, akkor az első és legfontosabb teendő a személy légzésének és pulzusának az ellenőrzése, és a mentők kiérkezéséig szükség esetén újraélesztést kell alkalmazni.
|
A kóros lehűlés - orvosi szóval hipotermia - akkor fordul elő, ha a szervezetet ért hideg hatására a test hőveszteségének üteme meghaladja saját hőtermelésének mértékét. A végbélben mért úgynevezett maghőmérséklet 36 és 37,2 Celsius-fok között van, a legtöbb embernél ez 36,6 fokos testhőmérsékletet jelent. "A kóros lehűlés enyhe fokozatáról akkor beszélhetünk, ha a belső testhőmérséklet 32-35 Celsius-fok alá süllyed. Ha a testhőmérséklet 28-32 Celsius-fok között van, közepes súlyosságú a kihűlés, 28 Celsius-fok alatt pedig súlyos. 26 Celsius-foknál megszűnnek a reflexek, 25 Celsius-foknál pedig leáll a légzés és bekövetkezik a halál" - mondja dr. Erdei Irén. "Ha a kihűlt ember már nem lélegzik, azonnal meg kell kezdeni az újraélesztését, és érdemes nagyon kitartónak lenni, mivel a lehűlt agy sokkal lassabban károsodik a csökkent oxigénigény miatt" - tanácsolja a szakember. |
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?