Általánosan elfogadott vélekedés, hogy az alvás minősége a korral romlik, és idősebb korban természetes, hogy valaki rosszul alszik. A legújabb kutatások szerint ez nem szükségszerűen igaz.
A legújabb kutatások szerint az idősebbeknek nem kell feltétlenül beérniük kevesebb és rosszabb minőségű alvással. Az időskori alvászavar többnyire nem természetes jelenség, inkább a háttérben lappangó betegségek melléktünete - derül ki a Sleep című szakfolyóiratban megjelent kutatásból. A Pennsylvaniai Egyetem munkatársai vizsgálatukban közel 156 ezer ember alvási szokásait térképezték fel. A vizsgálat során elsősorban az alvás minőségére és a napközben tapasztalt fáradtságra koncentráltak. Az eredményekből kiderült, hogy az alvászavarok és fáradékonyság összefüggést mutatnak a rossz egészségi állapottal és depressziós tünetekkel.
Korábbi kutatások már bizonyították, hogy az alvási szokások leginkább 20 és 60 éves kor között változnak, és a megfelelő egészségi állapotban lévő idősek ugyanolyan könnyen el tudnak aludni, mint a fiatalabbak, ráadásul az idősek szervezete jobban viseli az esetleges kialvatlanságot is. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy középkorúaknál meglepően gyakoriak az alvászavarok, de a korral ezek száma egyre csökken - sokkal több alvási problémát tapasztaltak az ötveneseknél, mint a nyolcvan felettieknél.
Egészséges felnőtteknél tehát az alvás nem szükségszerűen romlik a kor előrehaladtával. Ha valaki mégis alvászavarokkal küzd, feltétlenül konzultáljon orvosával, mert az alvási probléma lehet egy gyógyszer mellékhatása, de állhat a hátterében betegség is.
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Veszélyes kórokat hoznak a szúnyogok
A szerencsebambuszokkal és a használt gumiabroncsokkal az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok is megérkeztek Európába. Az egyik legveszélyesebb faj a ...
Túl sokat sem szabad szedni a D-vitaminból
Bár az alacsony D-vitamin-szintet egyre több betegség kialakulásával hozzák összefüggésbe, egy új amerikai kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ajánlott ...
Sokunknak volt ikertestvére a méhben
A mesterségesen fogant babák 10-15 százalékának a méhben még volt ikertestvére, aki néhány hét után - többnyire nyomtalanul - felszívódott. A természetes úton ...
Kell-e félni az oltásoktól?
Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az ...
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a ...
Néha a fényevők is hotdogoznak
Csontsoványra fogyva halt meg egy másfél éves kisfiú Agárdon, holott a szülei jómódúak voltak. A TV2 szerint a világtól elzárkózva élő szülők a fényevésben hittek. A ...
Ma már egy vérzékeny kisfiú is lehet verekedős
Igaz, hogy heti három injekciót kell elviselniük, de a vérzékenységgel született gyerekek ma már teljes életet élhetnek, és teljesen mások az életkilátásaik az 50 éve ...
Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?
Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az ...
Közelebb jöttek a kullancsok
A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már ...
Itthon is terjed a csecsemők ultrahangos vizsgálata
A csecsemők korai ultrahangos szűrővizsgálatával számos, az első hónapokban még tünetmentes kórkép fedezhető fel időben; leggyakrabban vesebetegségeket tárnak fel a ...
Hogyan hat a kisgyerekre az okostelefon?
A legtöbb gyermek számára ellenállhatatlan az okostelefonok, táblagépek csillogó képernyője, így nem véletlen, hogy számos szülő használja egyfajta gyereknyugtatóként a ...
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.