Úgy tűnik, megnyugodhatnak a csokirajongók: egy új amerikai kutatás megállapította, hogy a csokoládét rendszeresen fogyasztók soványabbak, mint azok, akik teljesen lemondanak a népszerű édességről.

Az anekdota szerint Katherine Hepburn amerikai színésznő azt nyilatkozta, hogy legendásan vékony alakja az egész életen át tartó csokoládéevés eredménye. Sokan mosolyogtak a kijelentésen, pedig egy új kutatás szerint elképzelhető, hogy a művésznőnek igaza volt.
A San Diego-i Kaliforniai Egyetem orvostudományi karának munkatársai nemrég olyan eredményekről számoltak be, amelyek felülírhatják a csokoládéról eddig alkotott képet. Az Archives of Internal Medicine című belgyógyászati szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint ugyanis a rendszeresen, de mértékkel csokoládét fogyasztók soványabbak, mint azok, akik a csokoládéról teljesen lemondanak.
A vizsgálatot a szakemberek arra a feltételezésre alapozták, hogy a rendszeresen, mértékkel fogyasztott csokoládé "kalóriasemleges" hatású, más szóval olyan kedvező anyagcsere-változásokat idéz elő, amelyek kalóriánként viszonylag kevés zsírlerakódáshoz vezetnek, így nem alakul ki hízás. A feltételezés alátámasztására a kutatók mintegy 1000 férfit és nőt vontak be a vizsgálatba, akiknek testsúlyát és testmagasságát rögzítették, valamint feltérképezték csokifogyasztási szokásaikat is.
A meglepő eredmények szerint azok a felnőttek, akik egy héten többször is fogyasztottak csokoládét, alacsonyabb testtömeg-indexszel rendelkeztek (vagyis soványabbak voltak), mint a csokoládét ritkábban fogyasztók. A megállapítás ráadásul annak ellenére igaz volt, hogy a rendszeres csokifogyasztók napi szinten ugyanannyi (sőt kicsivel több) kalóriát vittek be és ugyanannyit vagy kevesebbet mozogtak, mint a másik csoport tagjai.
A szakemberek szerint az eredmények ismét megerősítik, hogy a testsúly szempontjából a napi energia-bevitel összetétele is rendkívül fontos, nem csupán a bevitt kalóriák száma. Az eredmények alapján a csokoládé - rendszeresen, mértékkel fogyasztva - nem tartozik a testsúlynövelő élelmiszerekhez, így azok is rendszeresen fogyaszthatják, akik eddig a hízástól tartva mellőzték.
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Veszélyes kórokat hoznak a szúnyogok
A szerencsebambuszokkal és a használt gumiabroncsokkal az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok is megérkeztek Európába. Az egyik legveszélyesebb faj a ...
Túl sokat sem szabad szedni a D-vitaminból
Bár az alacsony D-vitamin-szintet egyre több betegség kialakulásával hozzák összefüggésbe, egy új amerikai kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ajánlott ...
Sokunknak volt ikertestvére a méhben
A mesterségesen fogant babák 10-15 százalékának a méhben még volt ikertestvére, aki néhány hét után - többnyire nyomtalanul - felszívódott. A természetes úton ...
Kell-e félni az oltásoktól?
Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az ...
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a ...
Néha a fényevők is hotdogoznak
Csontsoványra fogyva halt meg egy másfél éves kisfiú Agárdon, holott a szülei jómódúak voltak. A TV2 szerint a világtól elzárkózva élő szülők a fényevésben hittek. A ...
Ma már egy vérzékeny kisfiú is lehet verekedős
Igaz, hogy heti három injekciót kell elviselniük, de a vérzékenységgel született gyerekek ma már teljes életet élhetnek, és teljesen mások az életkilátásaik az 50 éve ...
Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?
Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az ...
Közelebb jöttek a kullancsok
A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már ...
Itthon is terjed a csecsemők ultrahangos vizsgálata
A csecsemők korai ultrahangos szűrővizsgálatával számos, az első hónapokban még tünetmentes kórkép fedezhető fel időben; leggyakrabban vesebetegségeket tárnak fel a ...
Hogyan hat a kisgyerekre az okostelefon?
A legtöbb gyermek számára ellenállhatatlan az okostelefonok, táblagépek csillogó képernyője, így nem véletlen, hogy számos szülő használja egyfajta gyereknyugtatóként a ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.