A buddhista szerzetesek akár órákig, napokig meditálnak lótuszülésben, a nyugatiak többsége számára azonban a póz nehezen kivitelezhető. Számos élettani előnye mellett a lótuszülésnek vannak veszélyei.
Mi a jó benne?
Akinek a lótuszülés kivitelezése nem okoz fájdalmat, annak a pozíció stabil és ellazult ülést biztosít akár hosszú időn keresztül is. Ahogy a test stabillá válik, lecsendesedik az elme, ami az első lépés a meditáció útján.
A pozíció enyhe nyomást gyakorol a gerinc alsó szakaszára is, ami megkönnyíti az ágyéki szakasz ellazítását. Lótuszülésben a levegővétel lelassul, az izomfeszültség csökken, és mérséklődik a vérnyomás is.
A lábak keresztezése miatt a lábfejek nyomást gyakorolnak a combban futó artériákra, így a lábba áramló vérmennyiség csökken, aminek következtében viszont a hasi terület véráramlása fokozódik, emiatt pedig javulhat az emésztés.
A láb hamar érzéketlenné válhat
A lótuszülést gyakorlók számára ismerős érzés a láb zsibbadása, egy idő után teljesen érzéketlenné válása, esetleg elszíneződése. Míg a zsibbadás főképp idegi eredetű, az elszíneződés a vérkeringés megszűnésével magyarázható. Míg ez utóbbi esetén azonnal abba kell hagyni a pozíció gyakorlását, jógás körökben azt tartják, hogy amennyiben a láb nem színeződött el, "csupán" érzéketlenné vált, egy órán keresztül még nem káros az egészségre a lótuszban való ülés.
Probléma akkor van, ha a pozíció nem kiegyensúlyozott, azaz az illető esetleg elalszik, és az egyik combra nagyobb nyomás nehezedik, mint a másikra, és a vérkeringés esetleg hosszabb időre teljesen megszűnik a lábban - mint Asztalos János K-3-as harcos esetében, aki a vonaton lótuszülésben elaludt, és bal lábában teljesen leállt a vérkeringés, a szövetek többsége elhalt, így a lábat nem lehetett megmenteni, térd fölött amputálni kellett.
Nem ajánlott mindenkinek
A kiegyensúlyozott pozíció eléréséhez még a lótuszülést régóta gyakorlók számára is szükség lehet egy vagy több párnára a medence, illetve a comb alátámasztására, amennyiben a térd nem ér le a talajra. A széken is gyakran lótuszülésben elhelyezkedő Dalai Láma szintén hangsúlyozza, hogy a medence alátámasztása nélkül nem ajánlott a testhelyzet gyakorolása.
Akinek kötött a csípője, vagy boka-, illetve térdproblémákkal küzd, annak nem ajánlott a lótuszülés. Ugyancsak kerülendő a testhelyzet ülőideg-gyulladás vagy keresztcsonti problémák esetén.
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Veszélyes kórokat hoznak a szúnyogok
A szerencsebambuszokkal és a használt gumiabroncsokkal az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok is megérkeztek Európába. Az egyik legveszélyesebb faj a ...
Túl sokat sem szabad szedni a D-vitaminból
Bár az alacsony D-vitamin-szintet egyre több betegség kialakulásával hozzák összefüggésbe, egy új amerikai kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ajánlott ...
Sokunknak volt ikertestvére a méhben
A mesterségesen fogant babák 10-15 százalékának a méhben még volt ikertestvére, aki néhány hét után - többnyire nyomtalanul - felszívódott. A természetes úton ...
Kell-e félni az oltásoktól?
Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az ...
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a ...
Néha a fényevők is hotdogoznak
Csontsoványra fogyva halt meg egy másfél éves kisfiú Agárdon, holott a szülei jómódúak voltak. A TV2 szerint a világtól elzárkózva élő szülők a fényevésben hittek. A ...
Ma már egy vérzékeny kisfiú is lehet verekedős
Igaz, hogy heti három injekciót kell elviselniük, de a vérzékenységgel született gyerekek ma már teljes életet élhetnek, és teljesen mások az életkilátásaik az 50 éve ...
Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?
Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az ...
Közelebb jöttek a kullancsok
A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már ...
Itthon is terjed a csecsemők ultrahangos vizsgálata
A csecsemők korai ultrahangos szűrővizsgálatával számos, az első hónapokban még tünetmentes kórkép fedezhető fel időben; leggyakrabban vesebetegségeket tárnak fel a ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.