A cukorbetegséget megelőző állapotban lévő, magas vércukorszintű emberekkel együtt Magyarországon 2,5-3 millió embert fenyeget a diabétesz. A diagnózis felállításakor sokaknál már kialakultak szövődmények is.

A magyar cukorbetegek számáról az egyetlen pontos felmérés 2006-ban történt: e szerint akkor 507 ezer cukorbeteg felnőtt (20-69 év közötti) élt hazánkban. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség becslése szerint ez a szám azóta több mint 10 százalékkal növekedhetett, így jelenleg a betegek száma 568 ezerre tehető.
Dr. Winkler Gábor, a Magyar Diabétesz Társaság elnöke szerint ugyanennyi lehet azoknak a cukorbetegeknek a száma is, akiknek nincs diagnózisuk, nem is tudnak a betegségükről. Azok számát pedig, akik a cukorbetegség "előszobájában" vannak, a szakember körülbelül másfél millióra teszi. Azaz összességében 2,5-3 millió ember is érintett lehet itthon a betegségben.
A cukorbetegséget megelőző állapotban lévőknél az étkezés utáni magas vércukorszint és/vagy a magas éhomi vércukorérték utal a szervezet károsodott szénhidrát-anyagcseréjére. Ez az állapot - amelyet csökkent cukortoleranciának (impaired glucose tolerance, IGT) is neveznek - már fokozott érrendszeri kockázatot jelent, de még van esély a cukorháztartás normalizálására. Ehhez viszont mindenképpen életmód-változtatásra van szükség. A legtöbb IGT-s betegnél - életmód-változtatás nélkül - előbb-utóbb 2-es típusú cukorbetegség alakul ki - hangzott el a Magyar Diabétesz Társaság sajtótájékoztatóján.
Nő a gyermekkori cukorbetegek száma is
Drasztikusan nő a gyermek cukorbetegek száma is: míg húsz éve még 100 ezer magyar gyerek közül 9 szenvedett 1-es típusú cukorbetegségben, mára ez a szám megduplázódott.
Ugyancsak folyamatosan nő a terhességi cukorbetegségben szenvedő anyák aránya is: évente 6-8000 terhességi cukorbetegségben szenvedő nő szül, ami az összes élveszületések 6-8 százaléka.
A testtömeg-indexet 27 alatt kell tartani
A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők növekvő aránya elsősorban helytelen életmóddal magyarázható: a mozgáshiánnyal, az egészségtelen étkezéssel és az elhízással. A cukorbetegség szempontjából fokozott kockázatot jelent, ha a testtömeg-index 27 kg/m2 fölött van. (A testtömeg-indexet úgy számítjuk ki, hogy a testtömeget elosztjuk a méterben kifejezett magasság négyzetével.)
A betegség késői felismerése szövődményekhez vezet. A magyar adatokra jellemző, hogy amikor a betegek orvoshoz fordulnak, 37 százalékuknál már jelentkeztek szemészeti problémák: elsősorban a retina körüli érrendszer károsodhat, ami rontja a látást, szélsőséges esetben pedig vaksághoz vezethet.
A betegek 50 százaléka idegrendszeri károsodással (például végtag-zsibbadással), és közel 30 százalékuk a vesefunkciók romlásával küzd. Az ér- és idegrendszeri sérülések miatt gyakran visszafordíthatatlan károsodások is kialakulnak a láb szöveteiben, ami amputációhoz vezet. Naponta átlagosan 7 cukorbetegség miatti amputáció történik itthon.
A diabétesz és szövődményeinek kezelése komoly társadalmi teher is: az összköltség az OEP természetbeni ellátásokra fordított kiadásainak 13 százaléka, 174,6 milliárd forint.
Hogyan csökkenthető a kockázat?
A statisztikák szerint a cukorbetegek 80 százalékánál megelőzhető lenne a betegség, de ehhez megfelelő életmódra lenne szükség. Ennek első lépése a túlsúly csökkentése a kalóriabevitel csökkentésével, valamint legalább napi 30 perc fizikai aktivitás.
"Mi orvosok egyelőre a másodlagos megelőzésben próbálunk minél hatékonyabban részt venni, a betegség korai felismerésével, illetve a szűrővizsgálatokkal. Az elsődleges megelőzést azonban az elhízás és a metabolikus szindróma kialakulásának megelőzése jelentené" - mondja dr. Winkler Gábor.
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Veszélyes kórokat hoznak a szúnyogok
A szerencsebambuszokkal és a használt gumiabroncsokkal az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok is megérkeztek Európába. Az egyik legveszélyesebb faj a ...
Túl sokat sem szabad szedni a D-vitaminból
Bár az alacsony D-vitamin-szintet egyre több betegség kialakulásával hozzák összefüggésbe, egy új amerikai kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ajánlott ...
Sokunknak volt ikertestvére a méhben
A mesterségesen fogant babák 10-15 százalékának a méhben még volt ikertestvére, aki néhány hét után - többnyire nyomtalanul - felszívódott. A természetes úton ...
Kell-e félni az oltásoktól?
Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az ...
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a ...
Néha a fényevők is hotdogoznak
Csontsoványra fogyva halt meg egy másfél éves kisfiú Agárdon, holott a szülei jómódúak voltak. A TV2 szerint a világtól elzárkózva élő szülők a fényevésben hittek. A ...
Ma már egy vérzékeny kisfiú is lehet verekedős
Igaz, hogy heti három injekciót kell elviselniük, de a vérzékenységgel született gyerekek ma már teljes életet élhetnek, és teljesen mások az életkilátásaik az 50 éve ...
Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?
Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az ...
Közelebb jöttek a kullancsok
A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már ...
Itthon is terjed a csecsemők ultrahangos vizsgálata
A csecsemők korai ultrahangos szűrővizsgálatával számos, az első hónapokban még tünetmentes kórkép fedezhető fel időben; leggyakrabban vesebetegségeket tárnak fel a ...
Hogyan hat a kisgyerekre az okostelefon?
A legtöbb gyermek számára ellenállhatatlan az okostelefonok, táblagépek csillogó képernyője, így nem véletlen, hogy számos szülő használja egyfajta gyereknyugtatóként a ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.