A szülők miatt sok a kövér magyar kisgyerek

Vágólapra másolva!
Itthon is egyre több a felnőtt betegségekkel - magas vérnyomással, cukorbetegséggel - küzdő kiskamasz. Hol rontják el a szülők a gyerekek táplálását?
Vágólapra másolva!

Húsvétkor a rokonok előszeretettel ajándékoznak édességet a kicsiknek, mondván, egy tábla csokinak minden gyerek örül. "Az egyik állatvédő egyesület azt hirdeti, hogy élő nyuszi helyett ajándékozzunk inkább csokinyuszit. Én ezt úgy pontosítanám, hogy ajándékozzunk inkább aszalt gyümölcsöt, vagy valamilyen különleges egzotikus gyümölcsöt. A mangó vagy a papaya például igazán nagyon édes, de a húsvéti szőlő is különleges ajándék csokoládé helyett" - mondja dr. Gács Zsófia, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának endokrinológusa.

A szakember szerint az ideális húsvéti ajándék mozgásra csábít. "Nem feltétlenül egy új biciklire gondolok, de egy hulahopp karika, vagy belépő egy vízi élményparkba vagy valamelyik kalandparkba teret ad ahhoz, hogy a gyerek kihancúrozza magát, kiélje mozgásigényét."

A túlzásba vitt ünnepi édességevéssel több probléma is van. Az egyik, hogy ha a gyerek rengeteg édességet eszik, akkor nem lesz éhes, és nem eszik tápanyagban gazdag ételeket. De nem eszik azért sem, mert a sok csokoládé székletfogó, a székrekedéstől pedig megfájdul a hasa. Ráadásul az ünnepi vendégjárások közben könnyen elterelődik a figyelem olyan "apróságról", hogy mikor kakilt utoljára, a rengeteg program miatt pedig általában nincs is a picinek ideje hosszan a bilin/WC-n üldögélnie.

Elhízás, magas vérnyomás tíz éves korban

"De azért se egyen meg a gyerek minden hozzáférhető édességet, mert a fölösleges kalóriabevitel nem csak negyven éves kor felett okoz hízást" - mondja dr. Gács Zsófia. A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikájának felmérése szerint a 2-10 éves magyar gyerekek 11,2 százaléka túlsúlyos, 6 százalékuk pedig kövér. Ugyanez az arány a 13-18 éves korcsoportban 14,7, illetve 5,1 százalék.

Az USA-ban 1980 és 2000 között megháromszorozódott az elhízott gyermekek aránya, jelenleg a túlsúlyos és kövér gyerekek hányada már 30 százalék körül van. Nagy-Britanniában minden hatodik gyerek elhízott.

Az elhízás következtében pedig már gyermekkorban kialakulhatnak azok a civilizációs betegségek, amelyek ötven éve csak a felnőttekre voltak jellemzőek: a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a májfunkciók romlása, a vérzsírszintek előnytelen változása, valamint az ízületi és csontrendszeri panaszok. "Ma már nem ritka, hogy a gyermekklinika endokrinológiai osztályára óvodáskorú gyereket utalnak be elhízással. Egyáltalán nem mindegy, hogy valakinek az említett betegségekkel húsz vagy hetven évet kell leélnie" - mondja az endokrinológus.

A tipikus szülői hibák

A szakember szerint a gyerekkori elhízás gyakoriságának növekedése elsősorban a szülők felelőssége. Amíg a gyerek kizárólag anyatejen él, nincs probléma, az anyatej ideális táplálék. A gond a hozzátáplálásnál kezdődik.

"Nagyon szemet szúró például a zenés-ringató foglalkozásokon, ahogy a szülők a 6-8-10 hónapos gyerekeket folyamatosan etetik. Nem feltétlenül egészségtelen ételekkel, hiszen főleg kölesgolyót, almát adnak nekik, de amellett, hogy ezek is pluszkalóriát jelentenek, hibás az a hozzáállás, hogy ha azt akarom, hogy a gyerek csendben maradjon, ételt tömök a szájába. Vagy vásárláskor jellemző, hogy a szülő, ha azt akarja, hogy a gyerek nyugodtan üljön a babakocsiban, a kezébe nyom egy kiflicsücsköt" - mondja a doktornő.

Ugyancsak helytelen hozzáállás, hogy sok szülő az édességet jutalmazásra használja, az ételmegvonást pedig büntetésre. Azzal ugyanis olyan plusztartalmat kapcsol az édességekhez, amely sokkal nehezebbé teszi az egészséges mérték megtartását és megtartatását.

De a változáshoz a szülőknek először maguknak kell változniuk: például a rosszkedvüket nem egy tábla csokival kezelni, vagy elfelejteni az olyan jól ismert fordulatokat, mint hogy a "Télapó vagy a nyúl csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot". "A finomság "alanyi jogon" járjon a gyereknek és a felnőttnek is, de próbáljuk meg egész évben ésszerűen és egyértelműen kijelölni a mértékhatárokat. Törekedjünk arra is, hogy az édességevés mindig étkezéshez kötődjön" - mondja dr. Gács Zsófia.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A fejekben kell változni

Amíg az a jó gyerek, aki megeszi a teljes adagot, az a jó feleség, akinek jó húsban van a férje, az a jó anya, akinek a gyerekei "szép kövérek", addig nehéz megfékezni a gyermekelhízás terjedését.

"Szembe kell nézni azzal, hogy egy kövér gyereknek abban, hogy lefogyjon és elkerülje az elhízásból adódó betegségeket, csak a környezete, leginkább a szülei tudnak segíteni" - mondja az endokrinológus.

A szakember szerint a szülők azzal tudnak leginkább segíteni, ha olyan ételeket tesznek le az asztalra, csomagolnak uzsonnára, készítenek a kiránduláshoz, amelyek nem tartalmaznak az élettani szükségletnél több kalóriát. Ha olyan programokat szerveznek, amelyek segítenek a bevitt energia felhasználásában. Ha nem csokoládéval, gyorséttermezéssel jutalmaznak, illetve nem az edzéstől való eltiltással büntetnek. Ha nem tartanak a kamrában-konyhaszekrényben kekszet, vagy a mélyhűtőben fagylaltot. Ha nem cukrozott üdítőt készítenek a gyerek hátizsákjába. Ha ajándékba biciklit, görkorcsolyát vesznek és nem babzsákfotelt.

"Egy olyan családban, ahol a szülők hétvégi programja a fárasztó munkanapok után a jól megérdemelt pihenés a tévé előtt, ahol a sarki közértbe is autóval mennek, a gyerekek is jó eséllyel lesznek lusták, és töltik a szabadidejüket a számítógép előtt. A kövér gyerekek - sokszor szintén nem karcsú - szülei gyakran védekeznek azzal, hogy mondják ők a gyereknek, hogy menjen biciklizni, de nem akar. Sajnos a karosszékből, újság mögül elhangzó felszólítás nem valami meggyőző" - mondja dr. Gács.

Mi történik a gyermekendokrinológián?

A kórházi kezelésre beutalt elhízott gyermekeknél a szakemberek először megpróbálják kideríteni, hogy nem valamilyen szervi ok (például pajzsmirigy-alulműködés, mellékvesekéreg-túlműködés) áll-e a súlyfelesleg hátterében. "Ez azonban extrém ritka" - mondja dr. Gács Zsófia.

Ezt követően az orvosok az vizsgálják, hogy a kövérség milyen károkat okozott a gyermek szervezetében: hogyan változott meg az anyagcseréje, a vérnyomása, a májfunkciója, hogyan bírják az extra terhelést a csontjai, az ízületei.

Az egyhetes kórházi benntartózkodás során a szakemberek megmutatják a szülőknek és a gyereknek is, hogyan néz ki az ideális táplálkozás, mennyi az optimális mozgás. A szülők rengeteg tanácsot kapnak ez alatt az egy hét alatt, ezt követően már csak rajtuk múlik, hogy sikerül-e alapjaiban átalakítaniuk gyermekük étrendjét, táplálkozási szokásait. A kóros élettani folyamatok ugyanis ebben a korai életkorban még többnyire visszafordíthatók, ha sikerül a kiváltó okot, a túlsúlyt megszüntetni.