Alapvetően megváltoztathatja a szívroham kezelését egy új oldat, amelyet injekcióval katéteren keresztül lehet a szívbe juttatni.
Ha valamelyik koszorúér elzáródik, az általa vérrel ellátott szívizom rostok elhalnak - ez a szívinfarktus. A szívroham után a szív teljesítménye, az elhalt izomzat mértékétől függően csökken, és ez szívelégtelenséghez vezet, amely ma már jól kezelhető, de a betegnek sok gondot okozhat. Az elhalt izomzat helyén kialakuló merev heg helyett, egy most kidolgozott folyadék befecskendezése azonban ismét szívizomzat kifejlődését teszi lehetővé.
A Kaliforniai Egyetem kutatói évek óta foglalkoznak azzal, hogy miképpen lehet az infarktus során elhalt szívizomzatot újraéleszteni, működését pótolni. Karen Christman és munkacsoportja olyan zselét állított elő, mely hőmérséklettől függően változó folyékonyságú.
A zselé szívkötőszövetből készül, de előállítása közben szívizomsejteket is beleszőnek. Mélyhűtik, majd porrá darálják. Ezt a port lehet aztán folyadékká oldani, és az oldat injekció formájában már a szívbe beadható. Testhőmérsékleten az oldat zselészerű anyaggá válik, amelynek hatására a károsodott izomterület ismét benépesedik aktív sejtekkel és a szívműködés megújul.
A zselé ingert jelent a környező szöveteknek, hogy újraépüljenek és valószínűleg biokémiai jeleket is kibocsájt arra, hogy ne pusztuljanak tovább. "A beavatkozás az újraépülést segíti és nem a gyulladáshoz vezető folyamatot, mint a károsodott szívben megjelenő eseménysort" - nyilatkozta a munkacsoport vezetője.
Az új készítmény katéteren keresztül beadható, ami egyszerű és biztonságos alkalmazási mód. A kutatók még nem közölték azoknak a kísérleteknek az eredményeit, amely szerint sertésszíven a kezelés jelentősen javította a károsodott szív teljesítményét. Ez azért fontos adat, mert mérete és szerkezete alapján a disznószív hasonlít legjobban az emberi szívhez.
Patkánykísérletek viszont azt jelezték, hogy az oldat biztonsággal beadható, nincs kilökődés vagy szívritmus-zavar. A kutatók várhatóan egy éven belül elkezdhetik az emberi szíven folytatott vizsgálatokat is. Hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államokban évente 785 000 beteg szenved infarktust, és ilyen hatékonynak ígérkező kezelési mód eddig még nem volt.
A tanulmány az Amerikai Szívgyógyász Kollégium folyóiratában jelent meg.
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Veszélyes kórokat hoznak a szúnyogok
A szerencsebambuszokkal és a használt gumiabroncsokkal az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok is megérkeztek Európába. Az egyik legveszélyesebb faj a ...
Túl sokat sem szabad szedni a D-vitaminból
Bár az alacsony D-vitamin-szintet egyre több betegség kialakulásával hozzák összefüggésbe, egy új amerikai kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ajánlott ...
Sokunknak volt ikertestvére a méhben
A mesterségesen fogant babák 10-15 százalékának a méhben még volt ikertestvére, aki néhány hét után - többnyire nyomtalanul - felszívódott. A természetes úton ...
Kell-e félni az oltásoktól?
Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az ...
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a ...
Néha a fényevők is hotdogoznak
Csontsoványra fogyva halt meg egy másfél éves kisfiú Agárdon, holott a szülei jómódúak voltak. A TV2 szerint a világtól elzárkózva élő szülők a fényevésben hittek. A ...
Ma már egy vérzékeny kisfiú is lehet verekedős
Igaz, hogy heti három injekciót kell elviselniük, de a vérzékenységgel született gyerekek ma már teljes életet élhetnek, és teljesen mások az életkilátásaik az 50 éve ...
Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?
Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az ...
Közelebb jöttek a kullancsok
A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már ...
Itthon is terjed a csecsemők ultrahangos vizsgálata
A csecsemők korai ultrahangos szűrővizsgálatával számos, az első hónapokban még tünetmentes kórkép fedezhető fel időben; leggyakrabban vesebetegségeket tárnak fel a ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.