Mennyivel csökkenti a sok ülés a várható élettartamot?

Vágólapra másolva!
Ha sikerül az üléssel töltött időt napi 3 óra alá szorítani, a tévézést pedig naponta két órában maximalizálni, közel 3 és fél évvel is nőhet a várható élettartam.
Vágólapra másolva!

Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a mozgásszegény életmódot folytató emberekre olyan veszélyek leselkednek, mint például a cukorbetegség kialakulása, vagy a megnövekedett infarktus- és stroke-kockázat. Ha azonban sikerül a naponta üléssel vagy tévénézéssel töltött időt lecsökkenteni, akár 3 és fél évvel is nőhet a várható élettartam - derül ki a BMJ Open szakfolyóiratban közzétett tanulmányból.

A kutatók korábbi életmód-felmérésekre támaszkodva először azt vizsgálták, mennyi időt tölt el egy átlag amerikai üléssel, illetve tévénézéssel, majd az így nyert adatokat összevetették a már elhunytak esetében a halál időpontjával, így próbáltak összefüggést teremteni az üléssel és tévézéssel töltött idő és a várható élettartam között.

A közel 167 ezer felnőttre vonatkozó eredményekből kiderült, hogy amennyiben az üléssel töltött idő nem haladja meg a napi 3 órát, úgy egy átlagos amerikai felnőtt élettartama akár 2 évvel is növekedhet. Ha mindemellett a tévézést is sikerül napi két óra alá szorítani, úgy az további 1,4 év élettartam-növekedést eredményezhet.

A szerzők kiemelték, hogy vizsgálatuk eredményét semmiképpen nem szabad egyéni esetekre vonatkoztatni, azaz nem törvényszerű, hogy egy mozgásszegény életmódot folytató felnőtt aktív társához képest 2 vagy 1,4 évvel rövidebb ideig fog élni. Tény azonban, hogy a nagy minta esetén a mozgásszegény életmódot folytatók átlagos élettartama valóban rövidebbnek bizonyult, így az adatok azt példázzák, milyen komoly következményei lehetnek annak, ha valaki a napjának nagy részét mozgás nélkül, üléssel és tévézéssel tölti.