Gyógyír a köhögésre a csokoládé

Vágólapra másolva!
A köhögés elleni szerekről ritkán jut eszünkbe a nassolás, pedig egy új kutatás szerint a csokoládé enyhítheti rendszeres, kínzó köhögést.
Vágólapra másolva!

Egy új kutatás szerint a csokoládé enyhülést hozhat a köhögésre: a kakaóbab egyik alkotóeleme, a teobromin nevű alkaloida csökkenti mind az akut, mind a krónikus köhögéses tüneteket. A klinikai vizsgálatba bevont mintegy 300, tartós köhögéssel küzdő páciensnek két héten keresztül napi 1000 mg teobromint adagoltak, amely körülbelül 60g keserű étcsokoládéban, 190g édesített étcsokoládéban vagy 470 g tejcsokoládéban található mennyiségnek felel meg.

A páciensek 60 százaléka érezte úgy, hogy a teobromintól enyhültek a tünetei, azaz a fentiek alapján naponta egy kisebb tábla alacsony cukortartalmú, "keserű" étcsokoládé fogyasztása hatékonyan csökkentheti a köhögést. A brit Szív- és Tüdőgyógyászati Intézet kutatásából az is kiderült, hogy a teobromin gátolja a köhögési kiváltásában szerepet játszó érzőidegek működését, ennek következtében megálljt parancsol a köhögési reflexnek, így a széles körben alkalmazott kodeinnél is hatásosabb lehet.

Mielőtt azonban bárki Gombóc Artúrként elkezdené a bevásárlókocsiba pakolni a magas kakaótartalmú étcsokoládét, nem árt tisztában lenni a módszer "mellékhatásaival" is. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a csokoládé fogyasztása sajnos nem hoz végleges gyógyulást: amint a páciensek felhagytak az édesség majszolásával, visszatértek a tüneteik is. Nem is szólva arról, hogy a napi rendszerességgel adagolt nagy mennyiségű csokoládé előbb-utóbb sajnos a zsírpárnák gyarapodásával is járhat.