Mindenkinek ajánlják a téli D-vitamint

D-vitamin, vitamin
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek kutatásai a D-vitamint a cukorbetegségtől a daganatos megbetegedéseken át a téli fertőzések megelőzéséig számos betegség esetében kiemelt jelentőségűnek találták. A téli hónapokban a magyar lakosság 70 százaléka D-vitamin-hiányos, a vitamint a napsugárzás hiányában tabletta formájában kéne pótolni. Most már recept nélkül is sokféle készítmény elérhető, receptre pedig csak pár száz forint hozzájutni egy havi adaghoz.
Vágólapra másolva!

Idén nyáron jelent meg az Orvosi Hetilapban az a több mint tíz orvosi társaság közös összefogásával megfogalmazott ajánlás, amely szerint a magyar lakosságnak novembertől - márciusig napi 2000 Nemzetközi Egység D-vitamint lenne ajánlott fogyasztania.

A D-vitamin elsődleges forrása a bőrt érő napsugárzás, annak is UV-B spektruma (ezért nem alkalmas a döntően UV-A sugarakat tartalmazó szolárium a D-vitamin pótlására). Mivel azonban itthon késő ősztől kora tavaszig a napsugárzás nem elegendő a szükséges mennyiségű D-vitamin termelődéséhez, hiányállapot lép fel, ami számos betegség kockázatát növeli.

"A téli időszak után a magyar lakosság 70 százaléka D-vitamin-hiányos, az idősek körében ez az adat még nagyobb, eléri a 90 százalékot. De az idősek többségét a nyári időszakban is hiányállapot jellemzi, a bőr D-vitamin szintetizáló képessége ugyanis a korral csökken" - mondja dr. Lakatos Péter a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinika endokrinológusa.

Az orvosok tehát egészséges felnőtt embernek megelőzésre napi 2000 Nemzetközi Egységet ajánlanak, ha azonban már kialakult a hiányállapot, először ennek a mennyiségnek többszörösére van szükség. (D-vitaminszint mérést ezzel foglalkozó laboratóriumokban lehet kérni.) "Súlyos hiányállapot esetén heti 50 ezer egységet is szükség lehet néhány hétig. Túlsúlyosoknak is nagyobb mennyiségre, a testtömegtől függőn 3-8 ezer egységre van szüksége naponta" - mondja Lakatos. Várandósoknak 2000, kis gyerekeknek 4-500, nagyobb gyerekeknek 6-800 egységet ajánlanak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Háromhavi dózis 700 Forintért

A tavalyi télhez viszonyítva idén már sokkal könnyebb recept nélkül is hozzájutni D-vitaminhoz is. A gyógyszerminőségű D-vitamint azonban még mindig fel kell íratni a háziorvossal. A készítmények különböző kiszerelésekben léteznek (400 NE, 1000 NE, 2000 NE, 10000 NE), egy száz darabos, 2000 egységes doboz ára a tb-támogatással nem éri el a 700 forintot.

Ennél kicsit drágábbak a táplálék kiegészítő formájában kapható termékek. "Ezek közül érdemes a kellő referenciával rendelkező, nagy múltú cégek termékeit választani" - tanácsolja az endokrinológus. "Fontos az is, hogy interneten nem ajánlott gyógyszert vásárolni. Sok a probléma a nem megfelelő mennyiségű, minőségű hatóanyag miatt, illetve az esetleges szennyezőanyagok miatt" - teszi hozzá Lakatos.

A piacon kapható D-vitamin-készítmények között található olyan, amelyen a D2, míg másokon a D3 felirat szerepel. Az előbbi a D-vitamin növényekből kivont formája, az utóbbi állati eredetű. "Korábban úgy vélték, hogy mindkettő egyformán hatékony, az utóbbi évek kutatásai szerint a D3, azaz az állati eredetű jobban hasznosul a szervezetben. A D2-készítmények egyébként jellemzően amerikai eredetűek" - mondja az orvos.

A D-vitamin egyébként megtalálható az élelmiszerekben is, de a hagyományos magyar konyhát követők legfeljebb 80 egységnyi D-vitamint fogyasztanak naponta. A vitamin nagyobb mennyiségben fordul elő a tengeri halakban, a csukamájolajban, kis mennyiségben pedig a tojásban, májban fordul elő. Kapható már D-vitaminnal dúsított joghurt, növényi tej is. Táplálékkal azonban annyit bevinni, ami a napi szükségletet fedezi, szinte lehetetlen (például legalább egy szakajtónyi tojás kéne hozzá naponta, ez viszont többek között a magas koleszterintartalom miatt semmiképpen nem javasolt).

Sok betegség kialakulásában szerepe van a D-vitamin-hiánynak

A D-vitamin-hiány csontvesztéshez, csontritkuláshoz vezet, súlyos hiány esetén pedig csontlágyulás is felléphet. D-vitamin-hiányosoknál megnő a csonttörések kockázata, a csontritkulásra szedett készítmények hatásossága csökken.

Az autoimmun betegségek közül az alacsony D-vitamin-szint növeli a reumás ízületi gyulladások, az inzulinfüggő cukorbetegség és a sclerosis multiplex kialakulásának esélyét.

A kutatások szerint a D-vitamin hiánya hozzájárul a szívelégtelenség kialakulásához, súlyosbodásához, megnöveli a magas vérnyomás és az érelmeszesedés kockázatát.

Vesebetegségek esetén a D-vitamin-hiány kockázata fokozott, ezért a megfelelő D-vitamin-pótlás kiemelt jelentőségű.
Emlőrák és vastagbéldaganatok kialakulása és lefolyása szempontjából a D-vitamin-hiány bizonyítottan rizikótényező.

A D-vitamin-hiány kedvezőtlenül befolyásolja a teherbe esést.

A policisztás ovárium szindróma esetén a D-vitamin-szint normalizálása feltétlenül javasolt.

Magzati és csecsemő-, illetve kisgyerekkori D-vitamin-hiányban az 1-es típusú cukorbetegség kockázata fokozódik.

Felnőttkorban a D-vitamin-hiány növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

A máj- és epeúti betegségek fokozzák a D-vitamin-hiány kockázatát.