Élelmiszergyártók az egészség ellen

Vágólapra másolva!
Elemzők szerint az élelmiszergyártók által támogatott tanulmányok készítői manipulálnak a kutatási eredményekkel, és az egészségügyi reformok ellen lobbiznak.
Vágólapra másolva!

A nagy nemzetközi étel- és italgyártó cégek a dohánygyártókhoz hasonló eszközökkel igyekeznek beleavatkozni az egészségpolitika alakításába - állapították meg egészségügyi szakértők. A Reuters hírügynökség által idézett nemzetközi elemzés szerint az egészségpolitikát egyre inkább igyekeznek befolyásolni az egészségtelen élelmiszereket előállító vállalatok.

Betegségeknek kedvez a sok adalék

A sok mesterséges adalékanyagot tartalmazó ételek és italok az agresszív reklámkampányok eredményeként aktívan hozzájárulnak a rák, a diabétesz és a szívbetegségek terjedéséhez. Egészségügyi szakértők a Lancet orvostudományi folyóiratban megjelentetett cikkükben azt írták, az élelmiszeripari cégek igyekeznek "pénzügyi és intézményes kapcsolatokat" kiépíteni az egészségügyi vezetőkkel és civil szervezetekkel, manipulálnak a kutatási eredményekkel és politikusoknál lobbiznak azért, hogy azok ellenezzék az egészségügyi reformokat.

Elemzések mutatták ki, hogy az élelmiszeripar elfogultan támogat kutatásokat: azok a cikkek, amelyeknek elkészültét kizárólag élelmiszergyártó vállalatok szponzorálták, legalább négyszer-nyolcszor nagyobb valószínűséggel jutottak a cégeknek kedvező következtetésekre, mint azok, amelyeket nem szponzoráltak ilyen cégek.

Nem jó, ha a gyártók beleszólnak a politikába

Az alkoholmentes italokat gyártó európai vállalatok szövetsége, az UNESDA a cikkre reagálva felidézte: szakértők egyetértenek abban, hogy az elhízásnak számos oka lehet, így például a helytelen étrend, a mozgásszegény életmód, genetika vagy a táplálkozási ismeretek hiánya. Emlékeztettek, hogy az Európai Bizottság is azt szeretné, ha a kormányok, a vállalatok, az egészségügyi szervezetek és a civil szféra együtt tanítanák meg az embereknek, miként táplálkozzanak tudatosabban, mozogjanak többet és éljenek egészségesebben.

A kutatók azonban úgy látják, ez az együttműködés eredménytelen. Éppen ezért szerintük a jövőben az élelmiszer- és a dohányiparnak egyáltalán nem lenne szabad beleszólnia a krónikus betegségekkel kapcsolatos nemzeti és nemzetközi politikába.