Vágólapra másolva!
A vasban gazdag élelmiszerek, többek között a vörös húsok, a spenót, a máj vagy az olajos magvak csökkentik az időskori elbutulás kialakulásának kockázatát - erősítette meg egy új kutatás, amelyből az is kiderült, hogy a vashiány okozta vérszegénység összefüggésbe hozható az Alzheimer-kór kialakulásával.
Vágólapra másolva!

Újabb kutatás erősítette meg, hogy összefüggés lehet az időskori elbutulás és a vérszegénység között - olvasható a Neurology című orvosi szaklap cikkében. A több mint 2500 időskorú (70 és 79 év közötti) felnőtt bevonásával végzett vizsgálat megállapította, hogy a vérszegénységgel küzdők körében nem vérszegény társaikhoz képest 41 százalékkal magasabb a demencia kialakulásának kockázata. Az összefüggés ráadásul az egyéb befolyásoló tényezők (pl. életkor, nem, iskolázottsági szint, stb.) kiszűrése után is helytállónak bizonyult.

A kutatás kezdetekor a Kaliforniai Egyetem szakemberei 393 résztvevőnél állapítottak meg vérszegénységet, az agyműködést pedig mindenkinél speciális memóriatesztek és agyi teljesítményvizsgálat segítségével térképezték fel. A 11 évig tartó vizsgálat végére a 2552 résztvevő 18 százalékánál (445 főnél) alakult ki demencia, azonban a vérszegény és nem vérszegény csoport összevetésekor eltérés mutatkozott az elbutulás arányában. Míg a vérszegény csoportban közel minden negyedik embernél (a 393 főből 89-nél) diagnosztizáltak demenciát, addig a nem vérszegény csoportban csak minden hatodikat (2159 főből 366) érintett a betegség.

Vastartalmú ételekkel elodázható

A vérszegénység idősebb korban igen gyakori jelenség, a 65 év felettiek közel negyedét érinti ez az állapot. A súlyos vérveszteséget leszámítva a vérszegénység egyik leggyakoribb oka a vashiány, amely azonban vasban gazdag élelmiszerek, például máj, vörös húsok, spenót vagy olajos magvak rendszeres fogyasztásával kordában tartható - hangsúlyozta a kutatás vezetője.

Fontos, hogy a húsokból, belsőségekből jobban hasznosul a vas, mint a növényekből. A növényekben lévő vasvegyületek kémiai szerkezete ugyanis eltér az állati eredetű vasétól: a növényekben úgynevezett nem-hem vas formájában van jelen, míg a májban, vörös húsokban (marha, sertés, vad), halban, tojásban, szárnyasokban úgynevezett hem kötésben található meg.

Utóbbinak körülbelül 15 százaléka szívódik fel, míg a növényekből körülbelül 3-5 százalék. A nem-hem vas felszivódása javítható, ha valamilyen hem vasat tartalmazó húsfélével, vagy C-vitamin- tartalmú élelmiszerrel együtt fogyasztjuk. Azaz, a spenót hiába tartalmaz sok vasat, ahhoz, hogy ez jól hasznosuljon is, ajánlott C-vitamin tartalmú étellel fogyasztani, vagy hússal kiegészítve.

A mostani kutatás ugyan újabb láncszem az időskori elbutulás kialakulásának és az életmód összefüggéseinek megértésében, azonban korai lenne ok-okozati viszonyt feltételezni a vérszegénység és a demencia között. Az időskori elbutulás kialakulásának legfontosabb rizikófaktora az életkor, de az egyre szaporodó bizonyítékokból úgy tűnik, hogy életmódbeli döntéseink nagyobb hatással vannak az elbutulás kialakulására, mint gondolnánk.