A fiatalokra veszélyes a sok kávé

a túl sok kávé veszélyei illusztráció, Kávéscsészék egy sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Bankban.
A munkáltatónak sok szempontból megkönnyíti a dolgát a kölcsönzött munkaerő, aki pedig talán szívesebben lenne státuszban a cégnél
Vágólapra másolva!
A heti 28, azaz napi négy csészét meghaladó kávéfogyasztás komolyan veszélyeztetheti az egészséget, különösen az 55 évnél fiatalabbak körében - figyelmeztetnek amerikai kutatók.
Vágólapra másolva!

Fiatalabb korban sem érdemes túlzásba vinni a kávéfogyasztást - derült ki a Mayo Clinic Proceedings folyóiratban közzétett tanulmányból. A több mint 40 ezer ember bevonásával végzett, közel 20 évig tartó kutatás arra az eredményre jutott, hogy a heti 28 (azaz napi négy) csésze kávénál többet fogyasztóknál 21 százalékkal magasabb a halálozási arány, mint az ennél kevesebb kávét ivók körében. Az 55 évnél fiatalabbak esetében - nőknél és férfiaknál egyaránt - különösen veszélyesnek bizonyult a sok kávé: náluk a halálozási kockázat 50 százalékot meghaladó növekedését tapasztalták.

A kávéfogyasztás világszerte a hétköznapi élet szerves részét képezi, holott a kávé egyike azon élelmiszereknek, amelyek káros, illetve jótékony hatásaival kapcsolatban sorra jelennek meg egymásnak ellentmondó kutatási eredmények. A kávét számos betegség (pl. csontritkulás, magas vérnyomás) kialakulásával összefüggésbe hozták már, és legalább ugyanennyi kutatás bizonyítja a kávéivás jótékony, pl. memóriaserkentő, vagy inzulinrezisztencia-csökkentő hatását. Bár a biztonságosan fogyasztható kávémennyiséggel kapcsolatban is megoszlanak a vélemények, a legtöbb szakmai ajánlás szerint napi négy csésze a felső határ, és ezzel egybevágnak a mostani kutatás eredményei is.

Különösen 55 év alatt veszélyes a sok kávé

A kutatók a mostani vizsgálathoz egy korábbi, (1979 és 1998 között zajló) átfogó amerikai reprezentatív felmérés közel 45 ezer, 20 és 87 év közötti résztvevőjének adatait vették alapul. Az átlagosan 17 éves követési időszakban több mint 2500 halálesetet regisztráltak, amelyeknek harmada szív- és érrendszeri okokra volt visszavezethető. Az eredményekből kiderült, hogy az 55 évnél fiatalabb férfiaknál a kisebb mennyiségű kávéfogyasztás is növelte a halálozási kockázatot, de napi négy csésze kávé fölött a rizikó jelentősen megugrott: ebben a csoportban a halál okától függetlenül 56 százalékkal magasabb mortalitást regisztráltak.

A napi négy csészét meghaladó kávéfogyasztás a kávét nem fogyasztókkal összehasonlítva fiatalabb nők esetében is duplájára növelte a halálozási kockázatot. Idősebbeknél azonban nem találtak kapcsolatot a kávéfogyasztás és a halálozási kockázat növekedése között.

A kutatók azt is hozzátették, hogy a sok kávéiváshoz nagyobb eséllyel társul dohányzás, és számos egyéb életmódbeli rizikófaktor is nagyobb valószínűséggel van jelen a kávéfüggők esetében, így ezek torzíthatják az eredményeket. A genetikai faktor szerepe sem tisztázott: nem tudhatjuk, mennyiben tehetőek felelőssé a gének a magasabb halálozási rátáért azok körében, akik kávéfüggők. Ezért a kutatás vezetője kiemelte, hogy az eredmények több szempontból is további vizsgálatokat tesznek szükségessé. Egy azonban szinte bizonyosnak tűnik: a napi négynél több kávé jelentősen növelheti a mortalitási kockázatot, ezért érdemes ennél kevesebbet fogyasztani az aromás italból.