Helyettesíti-e a szex a rendszeres testmozgást?

szexkuckó, illusztráció
Vágólapra másolva!
Sokan gondolják, hogy egy kiadós szeretkezés fogyasztó hatása felér egy edzőtermi óráéval, ám a valóság távol áll ettől. Rendszeresen mozogni azonban már csak azért is érdemes, mert pozitívan hat vissza a szexuális életre.
Vágólapra másolva!

Csak városi legenda, hogy szeretkezés közben a szervezet 200-300 kilokalóriát (kcal) éget el: egy nemrég közzétett tanulmány szerint az átlagos szexuális együttlét mindössze 6 percig tart, ami 21 kilokalóriányi energia elfogyasztásával jár. Azaz félórás szeretkezéssel is „csak” 85-100 kilokalóriát lehet elégetni, így nem célszerű a rendszeres testedzést szeretkezéssel kiváltani. Összehasonlításképpen: félóra jógával 100-300 kalóriát égethetünk el. (Persze intenzív, „akrobatikus” elemekben bővelkedő szeretkezés megközelítheti fél óra edzés hatását.)

Az edzőtermi bérletet tehát nem érdemes egy lelkes szexpartner miatt a kukába dobni, különösen, mert igazolt, hogy a testmozgás a szexuális életre is pozitívan hat: azok a nők, akik rendszeresen mozognak, könnyebben izgalomba jönnek és hamarabb a csúcsra jutnak, mint a mozgásszegény életet élők. Edzés után ráadásul a szexuális étvágy is megnő, így garantált a zsírégetés.

Reggeli előtt érdemes összebújni

A reggeli szex melletti legfőbb érv, hogy a férfiak tesztoszteronszintje reggel 7 és 8 óra között van a csúcson, ilyenkor a legerősebb a nemi vágy. Emellett a szeretkezéssel bemelegednek az izmok is, így megspórolható a reggeli edzés előtti bemelegítés. Aki ezt a mozgásprogramot megspékeli néhány teljesítménynövelő étellel, többek között fügével, áfonyával, banánnal, földimogyoróval, csokoládéval, esetleg zellerrel vagy fokhagymával, jelentősen növelheti állóképességét is.

Érdemes arra is figyelni, hogy törzsünk tartóizmait (a „core”, azaz a testtartásért, a gerinc és az ízületek egészségéért felelős izmokat) rendszeresen eddzük. Az intim torna, különösen a medencefenék izomzatának erősítése nemcsak laposabb hasat eredményez, hanem az orgazmuskészséget is fokozza.