Az élet szex nélkül

2013.10.22. 13:56

Japánban a fiatalok körében terjed a cölibátus szindróma, tavaly már több időskori pelenka fogyott az országban, mint babapelenka.

„27 éves koromtól 39 éves koromig nem szexeltem. Nem voltam tőle boldogtalan vagy frusztrált. A szexmentes életet egyszerűen vonzóbbnak láttam, mint a csalódást keltő aktusokat. Mielőtt így döntöttem, volt barátom. Ő úgy gondolta, hogy a kapcsolatunk a szex terén örömteli, de őszintén szólva, vak volt ahhoz, hogy észrevegye az én boldogtalanságomat. Így azon a télen egyedül mentem síelni. Egyedül a napon, a hóban, áramlott belém az ég és a hegyek energiája, és én csak hagytam, hogy a testem csendben magába szívja. A végtelen szabadság és a hegyek fehérsége valamiféle extázist váltott ki bennem. És ebben a különleges gyönyörben, ebben a paradicsomi környezetben el kezdtem gondolkodni a testemben rejlő lehetőségekről, illetve az érzékiségemről. „Sophie, stimuláló egyáltalán a szexuális életed?” – tettem fel magamnak a kérdést. „Nem” – volt a válasz. Rájöttem, hogy még amikor el is merültem az élvezetekben, eksztázist soha nem éltem meg a szexben. Gyakoroltam a szeretkezés mozdulatait, mert azt gondoltam, ez a világ rendje. De akkor, ott, a hegyen úgy döntöttem, hogy szünetet tartok, hogy igazi vágy ébredhessen bennem. És micsoda szünet volt ez! Rögtön 12 év!” – írta Sophie Fonatel, a francia Elle szerkesztője a The New York Times-ban, annak kapcsán, hogy az önként vállalt cölibátusáról szóló könyve a közelmúltban az USA-ban is megjelent.

Fonatel úgy véli, ezalatt a 12 év alatt rengeteget tanult a testéről, az érzékiségről, az álmok erejéről, a vágyakozásról. Arról, hogy mennyi élvezet lehet abban, ha az ember egy férfinak csak a nyakát nézni, vagy a hangját fogadja magába. „Hiszem, hogy néha el kell menni a sivatagba, és egyedül kell lenni. Néha a lélek és a test erre vágyik. Pihenésre. Cselekvés helyett álmokra. És higgyék el, amikor a test tényleg vágyik egy másik ember érintésére, tökéletesen tudja, hogyan viselkedjen. Belenézel a másik szemébe, és a természet átveszi az irányítást. Nem számítanak a társadalmi normák, hogy hány éves vagy, és hogy vannak-e ráncaid” – írja. Az ő esetében 12 év után jött el ez a férfi: „nem hosszú, de fontos kapcsolat volt” - jegyzi meg.

Szexmentes élete során Fonatel azt találta, hogy sokan szégyellik, ha nincs partnerük, és egyedül térnek nyugovóra, míg mások annak ellenére érzik egyedül magukat, hogy valaki ott fekszik mellettük. Hogy a könyv által felvetett probléma valós, jól jelzi, hogy Franciaországban a megjelenést követő héten 150 ezer példányt adtak el belőle.

A japán fiatalok körében terjed a cölibátus szindróma

Míg Nyugaton még ritkaságszámba megy, hogy valaki tudatosan a szexmentes élet mellett dönt néhány hónapra, évre, esetleg örökre, a japán fiatalok körében az önként vállalt cölibátus az új trend. A japán média a jelenséget szekkuszu sinai sokogun-ként, azaz cölibátus szindrómaként emlegeti.

A statisztikák szerint a 40 év alatti japán fiatalok egyre nagyobb hányada nem hisz a hagyományos párkapcsolatban, több millióra teszik azok számát, akik egyáltalán nem is randiznak, és ugyancsak nő a szexuális életet is tudatosan elkerülők aránya. A jelenség társadalmi következménye, hogy Japán 126 milliós lakossága egyre gyorsabb ütemben öregszik: 2012-ben már több időskori pelenka fogyott az ázsiai országban, mint babapelenka. Japán születési rátája egyébként már évek óta a legalacsonyabb a világon.

Egy 2011-es felmérés szerint a 18 és 34 év közötti japán férfiak 61, a nők 49 százalékának soha nem volt szerelmi kapcsolata. Egy másik felmérés szerint a 16-24 év közötti nők 45 százalékát nem érdekli, vagy lenézi a szexet, és a férfiak több mint 25 százaléka szintén így nyilatkozott.

Álférj a támadások ellenForrás: AFP

Egyedül élő egyedülállók

A baljós trendek hátterében a japán társadalom átalakulása áll. Az élethosszig tartó munkahely ma már nem általános, így egy férfi számára eltartani egy családot egyre nagyobb teher. A családos dolgozó nő viszont még mindig nem jellemző a szigetországban: szinte lehetetlen egy nőnek a karriert és a családot összeegyeztetni, a japán nők 70 százaléka az első gyermek megszületése után nem is tér vissza a munkaerőpiacra. Mivel egyre több nő végez egyetemet, nem csoda, hogy az egyetem után megtapasztalt szabadságot nem szívesen adja fel egy életre a gyerekvállalás kedvéért. A statisztikák szerint ma egy húszas évei elején járó japán nőnél 25 százalék annak az esélye, hogy soha nem fog megházasodni. Annak, hogy nem születik gyereke, még nagyobb: 40 százalék körüli a valószínűsége.

A Guardian brit napilap által megkérdezett szakértők szerint elképzelhető, hogy a trend nem visszafordítható, és a jóléti államok közül Japán lesz az első ország, ahol kialakul egy jelentős, soha nem házasodó réteg. (Masszív egyedülálló és egyedül élő réteg egyébként más jóléti társadalmakra is jellemző már: Svédországban például a háztartások 47, Norvégiában a 40 százaléka egyedülálló. Japánban ez az arány 30 százalék.)

Ráadásul a Japán nagyvárosok már egyébként is számos kényelmi szolgáltatást nyújtanak az egyedülállóknak. Ezek alapvetően a hagyományos családmodellre épültek: a férfira, akinek a feladata a család eltartása, és aki sokat utazik egyedül a munkájából kifolyólag. Eredetileg ezt a réteget voltak hivatottak kiszolgálni a talponállók, a kapszulahotelek, az egyszer használatos cikkeket áruló üzletek. Ma pedig már vannak kávézók, hotelszobák csak nőknek is.

Önmegtartóztatással a békés, boldog családi életért

Végül vannak olyanok is, akik a szexmentes életet nem az érzékek felkeltése vagy társadalmi-gazdasági okok miatt választják, hanem spirituális okokból mondanak le rövidebb-hosszabb időre a szexuális élvezetről. Az új lökést ehhez Nyugaton jellemzően nem a keresztény egyházak adják, hanem a jóga és a védikus tanítások terjedése, ezen belül is a brahmacsarja elnevezésű tanítás, amelynek lényege az önmegtartóztatás, a szexuális energiák tudatos átalakítása.

A brahmacsarja legismertebb gyakorlója Gandhi volt, aki egészen odáig ment a szexuális önmegtartóztatásban, hogy úgy vélte, e nélkül az ember „állati és ízetlen”. Négy gyereke megszületése után fogott hozzá a gyakorláshoz, és kisebb megszakításokkal szinte egész életében tartotta. Úgy találta, hogy az önmegtartóztatásnak nemcsak a születésszabályozás a pozitív hozadéka, hanem a családi otthon is békésebb és boldogabb lett, ráadásul sokkal nagyobb energiát tudott a munkájába is tenni. „Míg korábban azt gondoltam, hogy a vallásos könyveink a brahmacsarját túlzóan dicsőítik, ma már napról napra világosabban látom, hogy felmagasztalása teljesen megalapozott” – írta önéletrajzi könyvében.

Nyugati ember számára azonban a gyakorlás kezdetekor sok iskola azt tanácsolja, hogy két évnél hosszabb időre ne vállalkozzon önkéntes cölibátusra: fontos ugyanis, hogy ne egy elmenekülés legyen a megoldatlan párkapcsolati problémák elől, illetve hogy ne az elfojtásokat erősítse.