Hatvan éve kezdődött a leghírhedtebb gyógyszertragédia

Hatvan éve dobták piacra a Contergant, amely többek között várandós nők reggeli émelygését enyhítette. Rövid időn belül azonban új születési rendellenesség ütötte fel a fejét: a szerencsétlenül járt csecsemők hiányzó vagy csökevényes végtagokkal jöttek a világra.

„Terhes nők és szoptatós anyák csak szigorú orvosi felügyelet mellett szedhetik.” Manapság szinte valamennyi gyógyszer alkalmazási előiratában szerepel egy ehhez hasonló kitétel, de majdhogynem szükségtelen is a figyelmeztetés: a köztudatba mélyen beleivódott, hogy a kismamák jobban teszik, ha mindenféle kemikáliától távol tartják magukat. Meglehet, napjainkban talán túlzásba is visszük az óvatosságot, és a legártalmatlanabb szerekkel szemben is gyanakvók vagyunk; sok kismama még egy komisz megfázást is láz- és fájdalomcsillapítók nélkül szenved végig, csak nehogy a babának ártson.

Ez a számunkra már magától értetődő elővigyázatosság azonban meglepően új keletű. Hatvan évvel ezelőtt még senki sem sejtette, hogy egy olyan közönséges gyógyszer, mint egy enyhe nyugtató, kárt tehet a fejlődő magzatban. Akkoriban – dacára annak, hogy az anyai alkoholfogyasztás magzatkárosító hatásáról voltak adatok – a tudósok körében általánosan elfogadott volt a vélekedés, miszerint a méhlepény megakadályozza az idegen anyagok átjutását az anya véréből a magzatéba. A modern orvostudomány egyik legmegrázóbb tragédiájának kellett lezajlania ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon: egyes gyógyszermolekulák igenis átszöknek a méhlepény képezte védvonalon, és az anyai szervezet számára viszonylag veszélytelen vegyületek olykor végzetesek lehetnek a méhben zajló hallatlanul érzékeny folyamatokra nézve.

Minden idők egyik legkeresettebb gyógyszere

A (nyugat)német Chemie Grünenthal cég 60 évvel ezelőtt, 1954-ben szerzett húszéves szabadalmi védelmet kémiai neve (phthalimido-glutarimid) után thalidomid névre keresztelt, ígéretes gyógyszerjelöltjére. Az eredetileg epilepsziaellenes szernek szánt vegyület ekként nem, azonban fájdalomcsillapítóként, enyhe nyugtatóként és altatóként nagyon is beválni látszott.

Alig kétévnyi klinikai kipróbálás után, 1956-ban piacra is dobták, először csak mint a Grippex márkanevű, megfázásos tüneteket enyhítő készítmény egyik komponensét. Valamivel később, 1957. október 1-jén aztán a thalidomid önálló gyógyszerként is debütált: a cég Contergan nevű új termékét valóságos panaceaként harangozta be, amely egyformán hatásos álmatlanság, köhögés, megfázás és fejfájás ellen.

Időközben a Chemie Grünenthal kutatói felfigyeltek a szer hányingercsillapító hatására is, melynek révén kitűnően enyhítette a korai terhességben jelentkező émelygéses panaszokat. S mivel a Contergan Nyugat-Németországban vény nélkül kapható szerként került a patikákba, a kismamák erre a hírre buzgón kezdték kapkodni.

Angliában már kifejezetten a terhes nőknek szánt hányingercsillapítóként, Distavel márkanéven hozta forgalomba a licencjogot megszerző The Distillers Company, s annak ellenére, hogy a szigetországban vénykötelesként törzskönyvezték, a Distavel hamarosan minden idők egyik legkeresettebb gyógyszerévé nőtte ki magát. A Distillers az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Új-Zélandon az alábbi reklámszöveggel biztatta vevőit: „A Distavel teljes nyugalommal adható terhes és szoptatós anyáknak, mivel mindenfajta mellékhatástól mentes úgy az anyára, mint gyermekére nézve. A Distavel kiemelkedően biztonságos szer, amelyet az orvosok hazánkban csaknem három éve rendelnek betegeiknek.”

Ismeretlen magzati fejlődési rendellenesség tűnt fel

Kétségtelen: a thalidomid azzal a ritka farmakológiai sajátsággal rendelkezett, hogy lényegében lehetetlen volt túladagolni. Laboratóriumi kísérletekben a terápiás dózis többszázszorosát is gond nélkül megúszták a próbának kitett rágcsálók. És igaz az is, hogy abban az időben a gyógyszertesztelés folyamatának egyszerűen nem képezte részét a lehetséges magzatkárosító hatások feltérképezése. Amikor tehát a Chemie Grünenthal és a tőle licencjogokat vásárló további 14 gyógyszercég az 1950-es évek végén már 46 országban forgalmazott thalidomid hatóanyagú termékeket, semmi okuk nem volt attól tartani, hogy ígéreteik egyszer a fejükre hullanak majd.

Pedig így történt, és a tragédia nem is sokat váratott magára. Pont ugyanebben az időben, és éppen ugyanebben a 46 országban egy addig teljesen ismeretlen típusú magzati fejlődési rendellenesség ütötte fel a fejét. A szerencsétlenül járt újszülötteken a végtagok csökevényes megjelenése vagy teljes hiánya volt a legfeltűnőbb, de sokukban ez további – egyebek mellett a szívet, a tápcsatornát, a húgyútakat, illetve a szemet és a hallószervet illető – deformitásokkal társult, melyek következtében mintegy 50 százalékuk a születés utáni néhány hónapon belül meg is halt. A többiek csonka vagy hiányzó végtagokkal, esetleg vakon vagy süketen élték-élik le az életüket.

Néhányan közülük ma is köztünk vannak; Magyarországon talán a német Thomas Quasthoff basszbariton énekművész a legismertebb a híressé vált thalidomid-áldozatok közül. Becslések szerint világszerte mintegy 10 000, thalidomid-okozta fejlődési rendellenességgel sújtott gyermek születhetett az 1950-es évtized utolsó és a '60-as évtized első évei között; ebből csak Nyugat-Németországban 2500-ra volt tehető az ún. Contergan-bébik száma.

A thalidomid és az új, rejtélyes fejlődési rendellenesség közötti lehetséges összefüggésre a világ két különböző pontján csaknem egy időben irányította rá a figyelmet Widukind Lenz német gyermekorvos és William McBride ausztrál szülész-nőgyógyász. A gyanút a statisztika eszközeivel Lenz változtatta bizonyossággá, amikor 1961-es közleményében rámutatott, hogy az adott időszakban deformitásokkal született gyermekek mintegy felének anyja a terhesség első trimeszterében thalidomidot szedett. A legtöbb érintett ország hatóságai már abban az évben betiltották a szer forgalmazását; utolsóként 1962 márciusában Kanada vonta be a thalidomidot a piacról.

Magyarországon soha nem engedélyezték a Contergant

Szerencsésen megmenekültek a thalidomid átkától a világ azon részei, ahol eleve nem is engedélyezték a szer forgalmazását – ilyen volt például Kelet-Németország –, és viszonylag kevés áldozatot szedett azokban az országokban is, ahol vénykötelesként erősen korlátozták az elterjedését – így rendelkeztek például Ausztria és Svájc hatóságai. A szer forgalmazását Magyarországon sem engedélyezték.

Az Egyesült Államok gyógyszerügyi hivatalának akkori vezetője, Frances Oldham Kelsey a biztonságossági vizsgálatok elégtelenségére hivatkozva, s a Richardson-Merrell gyógyszercég erős lobbinyomásának ellenállva egymás után hat alkalommal visszautasította a thalidomid törzskönyvezésére irányuló kérelmet. Később emberéletek ezreit megmentő következetességéért Kelsey-t John F. Kennedy elnök a civileknek járó egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesítette.

Nagy összegű kártérítéseket fizettek az áldozatoknak

A thalidomid-tragédia formájában óriási árat fizetett a világ azért, hogy az orvostudomány ráébredjen: valamennyi leendő gyógyszert az addigi vizsgálatokon felül a magzati fejlődésre gyakorolt potenciális hatása szempontjából is – természetesen nem emberi alanyokon, hanem állati modellekben – vizsgálni kell. Az Egyesült Államok Kongresszusa már 1962-ben törvénybe iktatta, hogy csak olyan szer kerülhet gyógyszerként törzskönyvezésre, amely ezeken a vizsgálatokon sikerrel átesett. Az USA-beli szabályozást rövidesen hasonló értelmű törvények követték a világ többi országában is.

Hibájukért, még ha jóhiszeműségük az akkori kor tudásának megfelelően vélelmezhető volt is, szintén nagy árat fizettek a thalidomidot forgalmazó gyógyszercégek. Hosszas sajtókampányt követően 1968-ban született megállapodás arról, hogy a Distillers kompenzációt nyújt a thalidomid egyesült királyságbeli áldozatainak. A kárpótlás összegét a Distillers jogutódja, a Diageo 2005-ben jelentősen megemelte, és a brit kormány az áldozatok érdekeit képviselő Thalidomide Trust-on keresztül további 20 millió fontot juttatott 2009-ben az akkor még életben lévő érintetteknek.

Az ausztráliai túlélők nevében pedig a végtagok nélkül született melbourne-i asszony, Lynette Rowe nyújtott be a Chemie Grünenthal jogutódja ellen csoportos keresetet, amelyet azonban a victoriai legfőbb ügyészség 2012-ben elutasított. Rowe végül peren kívül megállapodásban kapott – találgatások szerint több millió dollár értékű – kártérítést a német cégtől, reményt nyújtva a további több mint száz életben lévő ausztrál thalidomid-károsultnak.

A szert ma a rákgyógyászatban alkalmazzák

Joggal gondolhatnánk, hogy a thalidomid mint gyógyszer története e sötét epizód végeztével, 1962-ben egyszer s mindenkorra lezárult. Ez azonban nem így van. Csakugyan sokoldalú és hatékony szerről van ugyanis szó, amely kellő körültekintéssel alkalmazva – természetesen terhes nők semmilyen körülmények között nem kaphatják – ma is hasznos eszköz a gyógyászat kelléktárában.

Érképződést gátló képessége révén, amely feltehetőleg az általa okozott magzati deformitásokért is okolható – a fejlődő végtagok finom erezete a kutatások szerint különösen érzékeny erre a gátlásra – a thalidomid egyes daganatféleségek, például az agresszív multiplex mielóma kezelésében is sikerrel alkalmazható. Az immunrendszer működését módosító és fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően pedig a sok országban ma is komoly gondot jelentő lepra fájdalmas bőrelváltozásainak kezelésére törzskönyvezték.