Elvétve akad közöttük egy Hannibal Lecter

Vágólapra másolva!
Egy amerikai neurológus professzor több mint 20 éve kutatja, hogy miben tér el a pszichopaták agyának felépítése a többi emberétől. Eddigi eredményeiből nemrég könyvet írt, amelyből kiderül, miért nem célszerű a pszichopatákat Hannibal Lecterrel azonosítani, és mekkora az esély arra, hogy ezek az emberek valaha megváltozzanak.
Vágólapra másolva!

Kent Kiehl amerikai neurológus az Új-Mexikói Egyetemen dolgozik, és szakmai pályafutását teljes egészében a pszichopata emberek vizsgálatának szenteli. Legfőképpen az izgatja, hogy fizikailag miben tér el a fejletlen erkölcsi ítélőképességgel és érzéketlenséggel rendelkező, az empátia, a bűntudat és a félelem hiányával jellemezhető pszichopaták agya a többi emberétől, és mit lehet tenni, hogy a kóros elmeállapot tettekben ne manifesztálódjon. Friss könyvében az elmúlt két évtized legérdekesebb eseteit gyűjtötte össze, és az is kiderül belőle, hogy miről árulkodnak a pszichopaták agyáról készített MRI-felvételek.

Csak ritkán látszik, amikor a szemünkbe néznek

A való életben a pszichopaták egyáltalán nem olyanok, ahogy azt a filmekben ábrázolják. A pszichopata viselkedés sokkal gyakoribb, mint gondolnánk: becslések szerint minden 150. ember számít orvosi értelemben pszichopatának, azaz világszerte közel 47 millió „szaladgál” belőlük (és ennek alapján Magyarországon is közel 70 ezer).

A pszichopaták túlnyomó többsége látszólag teljesen normális, egyáltalán nem követ el erőszakos bűncselekményeket, de a kóros elmeállapot miatt gyakrabban kerülnek kisebb-nagyobb bajba, és életüket is egyfajta kaotikus rendszertelenség jellemzi.

A pszichopaták tehát általában nem Hannibal Lecterek. Kiehl 20 év alatt mindössze néhány olyan emberrel találkozott, akik a pszichopátia diagnosztizálására leggyakrabban használt eszköz (a Hare-féle skála) alapján száz százalékos eredményt értek el. Ezek az emberek a bűntudat és a lelkiismeret teljes hiányával élnek, és ez tökéletesen látszik is, amikor a szemünkbe néznek - olvasható a WIRED magazin cikkében.

Nem extrém viselkedés, hanem mentális zavar

A pszichopátia tehát nem extrém viselkedési minta, hanem mentális betegség, amely érinti a normális hétköznapi életvitelt, a családi és munkahelyi kapcsolatokat. A pszichopata nem tudja átérezni, - de nem is érdekli - hogy viselkedése miként befolyásolja környezetét. Az utóbbi években ráadásul egyre több bizonyíték utal arra, hogy a kórkép mögött agyi rendellenességek állnak, ezért Kiehl mobil MRI-berendezés segítségével amerikai börtönökben közel 3000 erőszakos bűncselekményért elítélt ember (köztük 500 pszichopata) agyáról készített felvételeket.

Az MRI-felvételek kimutatták, hogy a pszichopaták agyában 5-10 százalékos szürkeállománysűrűség-csökkenés tapasztalható az érzelmek feldolgozásában kiemelt szerepet játszó limbikus rendszerben és annak környékén. Az is kiderült, hogy a limbikus rendszert a homloklebennyel összekötő állomány ezeknél az embereknél sérült, továbbá az erkölcsi döntéshozatal során érintett idegpályák válaszkészsége esetükben alacsonyabb.

Van esély a normális életre

Szerencsére léteznek már olyan kísérleti programok, amelyek a kezdődő pszichopátia személyiségjegyeit mutató fiataloknál a visszaesés megelőzésére és a normális élet kialakítására törekednek. Az egyik most folyó kezdeményezés például javítóintézetbe kerülő fiatalkorú bűnözőknél a büntetés-végrehajtás mellett a pozitív változás, a jótett és az együttműködés elismeréséért járó apró jutalmazásra épül.

A professzor szerint ha ebben az életkorban sikerül kiszűrni és gyakori pozitív megerősítéssel hatástalanítani ezeket a pszichopátiás „időzített bombákat”, jelentősen csökkenhet az erőszakos bűncselekmények száma. Az eredmények alátámasztják, hogy a kezelésen átesett fiatalok az intézetből való kikerülésük után igyekeznek minél hosszabb ideig bűnmentesen élni, és kevesebb az általuk elkövetett erőszakos bűncselekmény.

A jelenlegi programokkal nagyjából felére csökkenthető a visszaesés valószínűsége, de még mindig 10-15 százalékra tehető azoknak a fiatalkorúaknak a száma, akik a legjobb kezelés ellenére is visszaeső erőszakos bűnözők lesznek.