Vágólapra másolva!
Negyvenévesen kell elkezdeni az időskori magas vérnyomás megelőzését.
Vágólapra másolva!

A magas vérnyomás a leggyakoribb időskori betegség, a 75 év felettiek nyolcvan százalékát érinti. Ahhoz, hogy ezt az arányt csökkentsük, már fiatal középkorban, sőt gyakran még hamarabb el kell kezdeni a megelőzést – hívja fel a figyelmet dr. Kiss István, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinika Geriátriai Tanszéki Csoportjának vezetője, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke.

A magas vérnyomás legelső jelei

Ahogy több más időskorban megjelenő betegség, a hipertónia is már fiatal-középkorban elkezdődik, csak ekkor még nem jelennek meg a tünetek, és mivel szűrésre nem jár ez a korosztály kellő mértékben, nem ismerik fel a korai jeleket (pl. fehérjeürítés a vizeletben, csökkent boka/kar index, amelyek az érfali károsodás, endothel-diszfunkció korai jelei, vesefunkció-beszűkülés a glomerulus filtrációs rátával mérve.)

Akár 10-20 évig fennállhatnak tünet nélkül azok a folyamatok, amelyek később magas vérnyomáshoz, illetve annak szövődményeihez vezetnek (pl. krónikus vesebetegséghez, cukorbetegséghez). A megoldás dr. Kiss István szerint egyebek mellett az, ha már 40-50 évesen, még a tünetek megjelenése előtt rendszeresen elmegyünk a háziorvoshoz vérnyomásmérésre és a különböző szervek funkciójának laboratóriumi vizsgálatára. A megelőzés része ezenkívül a megfelelő táplálkozás éppúgy, mint a mozgás.

Ez utóbbi kettővel kapcsolatban érdemes arra is figyelni, hogy milyen mintát adunk gyermekeinknek, hiszen ma Magyarországon a 14–18 évesek legalább 11 százaléka túlsúlyos és elhízott, valamint magas vérnyomásban szenved, amiben a környezetnek és a szülőnek is felelőssége van. Bizonyítottan magas vérnyomásra hajlamosító tényező a 2500 gramm alatti születési súly. Az ilyen koraszülött babák esetén igen nagy a veszélye annak, hogy később hipertónia alakul ki, ezért az ilyen gyerekeknek fokozott figyelemre van szükségük már egészen fiatal kortól – olvasható a Semmelweis Egyetem sajtóközleményében.

Mi az ideális vérnyomás az időseknél?

Az elmúlt évtizedhez képest komoly szemléletváltás van folyamatban a vérnyomáscsökkentéssel kapcsolatban – hívta fel a figyelmet dr. Kiss István. Továbbra is az a helyes, ha 140/90 alá tudjuk csökkenteni a vérnyomást, ám az idősek esetében a 150/80-as érték is elfogadható. „Az idősebb betegeknél meg kell találni azt az érzékeny egyensúlyt, hogy a drasztikus gyógyszeres kezeléssel ne rontsuk az általános állapotot, ugyanakkor ne engedjük a vérnyomást azon határ fölé, ahol már nagy az infarktus és a stroke kockázata” – mondja a professzor.

Mit tehetünk már 40 éves kortól a magas vérnyomás megelőzésére?

– Napi fél óra mozgás (akár séta)
– A testsúly karbantartása
– Megfelelő táplálkozás (a zöldség-gyümölcs beleillesztése az étrendbe, a sófogyasztás csökkentése)
– Rendszeres vérnyomásmérés és laborvizsgálat a háziorvosnál
– Kiemelt figyelem a terheseknél és az 2500 gramm születési súlynál kisebbel világra jötteknél