Műtét közben felébredt a beteg

altatás
Un anesthésiste pratique une anesthésie au masque, le 21 juillet 2001ŕ l'Hôpital franco-britannique de Levallois-Perret, lors d'une interruption volontaire de grossesse.An anaesthetist practises an anaesthesia by mask during a termination of pregnancy 21 July 2001 at the Hopital franco-britannique in Levallois-Perret, near Paris.
Vágólapra másolva!
Szerencsére még ezrelékben is alig mérhető, de ritkán előfordul, hogy a legnagyobb gondosság ellenére valami hiba csúszik a számításba, és a beteg felébred műtét közben a műtőasztalon. Bár az esetek zömében rögtön reagál az aneszteziológus személyzet, a beteg számára életre szóló sokkot okozhat az ilyen élmény.
Vágólapra másolva!

Ahogy lassan kezdte visszanyerni az öntudatát, Alexandra Bythellen eluralkodott a pánik. Azért imádkozott, hogy mindez csak álom legyen, és hamarosan felébredjen rémálmából. De éppen ébren volt.

A 36 éves Alexandra ugyanis a műtőasztalon feküdt, és azt hallgatta, amint a sebészek éppen előkészülnek a hasa felnyitására, hogy eltávolítsák a vakbelét. Mozdulni nem tudott, mert az egész testét megbénította a beadott izomlazító szer. Kiáltani sem tudott a torkában lévő lélegeztető tubus miatt. Még a szemével sem tudott jelezni, mivel a szemhéját leragasztották. Olyan rettegést élt át, mintha élve eltemették volna.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Joel Saget

Szerencsére a sebészcsoport észrevette, hogy magánál van, és megnövelték az alatatóadagot mielőtt megejtették volna az első bemetszést. A nőben azonban poszttraumás stressz szindróma alakult ki az átélt rémségek miatt. A kórház kártérítést fizetett, mivel elismerték, hogy a személyzet elfelejtette ellenőrizni az altatóberendezés szintmérőit, írja az esetről beszámoló Mail Online.

Milyen gyakori a felébredés műtét közben?

Bár Alexandra esete ritka, azért nem egyedülálló. A The Royal College of Anaesthetists által készített összefoglaló szerint a műtét közbeni öntudat visszanyerésével kapcsolatban több alapos vizsgálatot végeztek elsősorban az USA-ban és a skandináv országokban. Ezek magában foglalták több ezer műtéten átesett beteg kikérdezését is.

Több tanulmány arra az eredményre jutott, hogy 1000 beteg közül 1-2 tapasztal valamilyen fokú öntudatot az altatás alatt. Ezeknek az embereknek az egyharmada érez fájdalmat, ennek ellenére az élmény nagyon sokkoló lehet. A pszichológiai utóhatással járó éberség gyakoribb (de még így is nagyon ritka) olyan betegeknél, akik izomlazítót is kaptak.

Egy másik tanulmányba több mint 80 000 beteget vontak be. Azt tapasztalták, hogy az általános anesztéziát kapott 14 000 páciensből 1 élt át éberséget. Az esetek zöme olyanoknál fordult elő, akiknél valamilyen rizikófaktor állt fenn. Rizikófaktor nélkül csak 42 000-ből 1 beteg nyerte vissza az öntudatát a műtét közben. A rizikófaktorok közé tartozik a nyitott szívműtét, a császármetszés, vagy a nagyobb balesetek után végzett műtétek.

Ezek általában olyan műtétek, ahol a mély altatás valamilyen oknál fogva különösen veszélyezteti a beteget (instabil keringési állapot, újszülöttre gyakorolt hatás), így az aneszteziológus a beteg (újszülött) egészsége érdekében megpróbálja az altatáshoz/érzéstelenítéshez szükséges minimális gyógyszeradag mellett biztosítani a kielégítő érzéstelenítést és altatást.

Az Egyesült Királyságban dolgozó aneszteziológusokkal nemrég végzett felmérés becslése szerint mintegy 15 000 betegből ébred fel 1 az anesztézia közben.

Dr. Iványi Zsolt docens, aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos az Origo kérdésére elmondta, hogy bár ilyen jellegű magyar felmérés nem készült, a magyar adatok nagy valószínűséggel megegyeznek a nemzetközi adatokkal, mivel a hazai aneszteziológus szakma világszínvonalú, közismert hogy a magyar aneszteziológusok kiválóan megállják helyüket a nyugat-európai egészségügyben is.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Didier Pallages

Hogy lehetséges, hogy felébrednek betegek a műtét közben?

Az általános altatószerek csökkentik az agyi aktivitást, így az idegekből érkező üzenetek nem jutnak el, illetve nem tudatosulnak agyban. Ezek a szerek ellenőrzött alvási állapotba juttatják a betegeket, ahol nem éreznek fájdalmat és nem emlékeznek arra, mi történt.

A műtét folyamán fájdalomcsillapítókat is adhatnak, hogy tovább csökkentsék a felébredés kockázatát. Ezenkívül gyakran szükségesek izomlazító szerek, hogy a beteg ne mozduljon meg az automatikus reflexek hatására a kényes beavatkozás alatt.

A szükséges anesztetikum mértéke sok tényezőtől függ, köztük a beavatkozás jellegétől. Az invazívabb, nagyobb traumával járó műtétekhez általában nagyobb adag szer szükséges. Ugyanez igaz a különösen izgulós, vagy már valamilyen nyugtatót, például diazepamot bevett betegek esetén.

Ez azonban nagyon kényes egyensúly. A túl nagy dózis veszélyeztetheti a beteg életét, például potenciálisan végzetes szintre csökkentheti a vérnyomást. A túl kis dózisnál viszont fennáll a műtét közbeni felébredés, sőt a fájdalomérzés veszélye.

„Az aneszteziológus feladata az, hogy életben tartsa a pácienst és garantálja, hogy ne ébredjen fel az egész beavatkozás alatt” – mondta Alan Aitkenhead, a Nottinghami Egyetem professzora a Mail Online-nak. „Tudjuk, hogy a minimális elvárás az, hogy a betegek 99,99 százalékát alvó állapotban tartsuk.”

Néha azonban előfordul, hogy a betegek felébrednek. Ennek oka lehet az alatatógép hibája, de előfordulhatnak személyi mulasztások is, illetve az, hogy a beteg nem az elvárt módon reagál az anesztetikumra. Ezt azonban az esetek zömében észreveszi a csoport a beteg életjelenségeinek (légzés, pulzus) megváltozásából, és ilyenkor rögtön közbeavatkoznak. Ennek ellenére nem lehet teljesen kizárni, hogy a beteg sokkoló élményként élje át akár a rövid feleszmélést is.

Nem mindenkit sokkol a felébredés

Amikor Peter Unruh csípőprotézis-műtétjére készült pár éve, azt mondta a sebésznek, hogy „az isten szerelmére biztosan jól üssön ki, mert nagyon nem bírom a fájdalmat”.

A 67 éves Petert elaltatták a beavatkozáshoz, de egyszer csak – amit ő perceknek érzett – magához tért a műtőasztalon.

„Éreztem a csont szagát, ahogy lefűrészelték, és a rezgést, amikor rögzítették a protézist a csípőmben” – mondta Peter. „Igencsak meglepődtem, de mivel nem éreztem fájdalmat, nyilvánvalóan elegendő fájdalomcsillapítót kaptam. Odaszóltam a sebésznek: ööö, bocsásson meg, de ébren vagyok”.

„Erre felém fordult, és azt mondta: Mr Unruh, felébresztettük, mert olyan hangosan horkolt, hogy nem hallottuk magától, amit egymásnak mondtunk.”

A kép illusztráció Forrás: AFP/Mehdi Fedouach