Megkezdődhetnek a tüdő-transzplantációk Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi kormányzat 900 millió forintos fejlesztése nyomán megkezdődhetnek a tüdő-transzplantációk Magyarországon - jelentette be a kormányszóvivő pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

Ez azt jelenti, hogy a környező országokban, Ausztrián kívül egyedül Magyarországon lesz lehetőség tüdőátültetésre - közölte Kurucz Éva, az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) megtartott sajtótájékoztatón.

Nagyobb eséllyel juthatnak a magyar betegek egészséges szervekhez

A kormány elkötelezett a társadalom egészségügyi helyzetének további javítása iránt, ezért az egészségügyi infrastruktúra korábban nem látott, 400 milliárd forint értékű fejlesztése zajlik jelenleg - mondta Kurucz Éva. Hozzátette: Magyarország 2013 májusában csatlakozott teljes jogú tagként az Eurotransplant intézményrendszeréhez, amelynek nyomán nagyobb eséllyel juthatnak a magyar betegek egészséges szervekhez. A tüdőátültetések személyi feltétele ugyanakkor korábban is megvolt, hiszen a magyar orvosok a világ élvonalába tartoznak, ám eddig csak külföldön volt lehetőségük a műtétek elvégzésére - ismertette a kormányszóvivő.

34 százalékkal nőtt az átültetett szervek száma itthon

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a társadalombiztosítás korlátozás nélkül finanszírozza ezeket a beavatkozásokat. Úgy vélekedett, hogy a tüdőátültetés lehetőségének megteremtése a teljes magyar egészségügy presztízsét is növeli, így ugyanis már a transzplantációs program minden eleme rendelkezésre áll Magyarországon.

A beruházás az onkológiai intézet nemrég átadott sebészeti tömbjében, az OOI és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) együttműködése nyomán valósult meg. Az Eurotransplanthoz csatlakozás nyomán pedig több mint 34 százalékkal nőtt az átültetett szervek száma Magyarországon - mondta az államtitkár.

Orvostörténelmi jelentőségű döntés

Kásler Miklós az OOI főigazgatója orvostörténelmi jelentőségűnek nevezte a tüdőátültetés lehetőségének megteremtését. Annál inkább - mondta -, mert Bécsben zömében éppen magyar orvosok végezték a tüdőtranszplantációkat, így pedig már itthon is lehetőségük nyílik ilyen életmentő műtétek végrehajtására.

Szél Ágoston, a SOTE rektora közölte, hogy várakozásaik szerint 2015 első negyedévében kerülhet sor az első ilyen műtétre.

Rényi-Vámos Ferenc főorvos, aki eddig Bécsben végzett hasonló műtéteket, azt hangsúlyozta, hogy Budapesten a bécsivel megegyező feltételek jöttek létre. Idén húsz magyar ember kapott új tüdőt, reményei szerint jövőre már legalább negyven hazai beteg életét tudják megmenteni tüdőátültetéssel - mondta.