Meghosszabbíthatja az életet egy fájdalomcsillapító

Vágólapra másolva!
Az ibuprofen nevű gyulladáscsökkentő hatóanyag hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához - derült ki több állatfajjal végzett kísérletekből.
Vágólapra másolva!

"Először kenyérélesztőn próbáltuk ki az ibuprofent, és megállapítottuk, hogy a mikroorganizmusok tovább éltek. A kísérletet férgekkel és ecetmuslicákkal folytattuk, és náluk ugyanazt figyelhettük meg: hosszabb ideig éltek, sőt, tovább maradtak egészségesek is" - magyarázta Michael Polymenis, a Texasi A and M Egyetem (TAMU) biokémikusa, a PLoS amerikai tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

Amikor az ibuprofent olyan dózisban adták az említett mikroorganizmusnak, a férgeknek és az ecetmuslicának, amely arányaiban megegyezett az emberi adaggal, akkor mintegy 15 százalékkal éltek tovább a kísérletben résztvevő egyedek. Embernél ez nagyjából egy évtizednek, egy jó egészségben töltött évtizednek felel meg - magyarázta a kutató.

A gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású ibuprofen használata igen elterjedt. Polymenis elmagyarázta: az ibuprofen az élesztő sejtjeinek triptofánfelvevő képességére hat. A triptofán esszenciális aminosav, a fehérjék alkotóeleme. Az emberi szervezet nem tudja előállítani, ezért táplálékkal kell bevinni.

"Nem értjük teljes bizonyossággal a mechanizmust, de megéri tovább kutatni" - vélte Polymenis.

A kedvezőnek tűnő eredmények ellenére a kutatók nem ajánlják, hogy valaki erre alapozva napi szinten vegyen magához ibuprofent.