Rákot okozhat a fény a hálószobában

A fény komolyan befolyásolhatja a cirkadián ritmust
Little boy waking up
Vágólapra másolva!
A kutatások nemrég megállapították, hogy felborítja a belső ritmust és ezért rontja az alvás minőségét a világító kütyük, például tabletek, mobiltelefonok babrálása közvetlenül az elalvás előtt. Több szakember most továbbment. Azt állítják, hogy a hálószobában lévő minden fényforrás ártalmas az egészségre, és hosszú távú használatuk akár rákhoz és diabéteszhez vezethet.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban megjelent több tanulmány szerzői azt állítják, hogy a nyugodt alváshoz szinte teljes sötétség kell. Bármilyen fényforrás felkapcsolása, vagy akár az utcai lámpák is megzavarják a természetes ritmusokat, és ennek súlyos következményei lehetnek.

Dr. Richard Stevens, a Connecticuti Egyetem mellrákkutatója azt mondta, hogy értékelnünk kell a félhomályt vagy a teljes sötétséget.

A gyerekeket is hozzá kell szoktatni a sötétben alváshoz Forrás: Photononstop/Catherine Delahaye

Fontos az éjjeli sötétség

„Itt az ideje hangsúlyozni, hogy míg az alvás létfontosságú az egészségünk számára, ugyanilyen fontos az éjszakai sötétség” – mondta Stevens. „Az alvás fontossága végül elfogadottá vált az általános gondolkodásban és átkerült a gyakorlatba is, a sötét jelentőségét azonban még mindig jelentősen alábecsülik.”

Még ennél is kevesebb fény az egészséges Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou

Stevens szerint a test belső órái úgy alakultak az evolúció folyamán, hogy a napfény napi mintázatára reagáljanak. A hormontermelés, a génműködés, a test hőmérséklete és anyagcseréje mind a nap által beállított mintát követik.

Ezzel szemben az elektromos fény „halvány és rossz időzítésű”, ráadásul zavart, a ritmusok szétesését okozhatja.

A tabletek különösen károsak

A sötétítő függönyök vagy redőnyök használata mellett a tabletek és más hasonló világító eszközök kitiltását javasolja a hálószobából, mivel ezek olyan „kék” fényt bocsátanak ki, amelyek különösen éberen tartja az embert. Amennyiben mégis fel kellene kelni éjszaka, megvilágításként halvány, piros égő használatát javasolja.

A tévé és a tablet kékes fénye különösen egészségtelen Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou

A Royal Society által kiadott Philosophical Transactions B folyóiratban megjelent írásában dr. Stevens az utcákat és az otthonokat megvilágító mesterséges fényforrások veszélyeire is figyelmeztet.

Azt írja, hogy a test belső óráinak megzavarása gátolja a melatonin hormon termelődését. Ez a hormon segít kordában tartani a mellrákokat azzal, hogy akadályozza kialakulásukat. A hormonhiány rák kialakulásához vezet.

Nőhet a mellrák és a diabétesz kockázata

Más tanulmányok korábban már kimutatták, hogy az éjszakai műszakban dolgozó nőknél növekszik a mellrák kockázata, míg a szokatlan időpontokban dolgozó férfiaknál fokozódik a prosztata- és a vastagbélrák kialakulásának veszélye.

Megint más kutatások fölvetették, hogy kapcsolat van az éjszakai megvilágítás és a diabétesz, a depresszió és az elhízás között.

A nagyvárosok fényszennyezése még az állatok bioritmusát is felborítja Forrás: Imaginechina/Duan Changzheng

Az állatok ritmusa is felborul

Az éjszakai közvilágításról ismert, hogy az állatok ritmusát is befolyásolja, felborítja. Egyes növények lassabban hoznak virágot, illetve a madarak, például a vörösbegyek éjjel nappal énekelnek városi területeken.

A jelenségeket vizsgáló dr. Fiona Matthews elmondta, hogy az utcai világítás és az otthoni világítás intenzitása jelentősen megnőtt az utóbbi pár évtizedben. „Sürgősen meg kell fordítani ezt a trendet” – mondta.