Baktériummal a rezisztens baktériumok ellen

Pseudomonas aeruginosa
Pseudomonas aeruginosa (bastonete Gram negativo)
Vágólapra másolva!
Eredményt hozott a veszélyes baktériumok kutatása. A felfedezés akár még azt is jelentheti, hogy a jövőben orvosoknak kevesebb antibiotikumot kell felírniuk betegeiknek.
Vágólapra másolva!

Blokkolhatóak a mutációk

Amerikai kutatók veszélyes típusú baktériumok tanulmányozása közben fedezték fel, hogy a baktériumok képesek blokkolni mind a saját, mind az antiboitikum-rezisztens mutációik növekedését. A felfedezés egy új útját nyitná meg a védekezésnek bizonyos antibiotikumoknak ellenálló baktériumokkal szemben.

„Mindez azt jelenti, hogy létezik olyan mikrobapopuláció, amely hozzájárulhat a fertőzések más irányú (nem antobiotikumos) leküzdéséhez”

– mondta Vernita Gordon, az austini University of Texas adjunktusa, az Interface folyóiratban megjelent tanulmány szerzője.

A pH-egyensúlyra is hatással van

Az adott kutatásban a Pseudomonas aeruginosa baktériumot használták, amely tüdőgyulladást okozhat kórházban fekvő betegeknek, életveszélyes fertőzéseket cisztás fibriózisban szenvedőknek és krónikus sebeket HIV-fertőzötteknek. A patogén baktérium mindemellett egyre inkább antibiotikum-rezisztensnek bizonyul. Egyik melléktermékével viszont megváltoztatja a pH-egyensúlyt, így nyomja el a rezisztens baktériumokat.

A kutatáshoz a Pseudomonas aeruginosa baktériumot használták Forrás: Wikimedia Commons

A megállapítás alátámasztja azt a korábbi elképzelést, hogy egy bázist (magasabb pH-jú anyagot) lehetne adni egyes inhalációs kezelésekkor az antibiotikumok mellé. Ez nem csupán az antibiotikum-rezisztenciát csökkentené, de az orvosoknak kevesebb antibiotikumot is kellene felírniuk a betegeik számára, így a nagy toxikus dózis és a velejáró mellékhatások (például süketség vagy vesekárosodás) elkerülhetőek lehetnének.