Hatvanezren mondtak le a koleszterincsökkentőkről egy tévéműsor hatására

koleszterinszint, koleszterinsszint mérés, koleszterin
Vágólapra másolva!
Hatvanezer beteg mondott le a koleszterincsökkentők szedéséről az ABC ausztrál tévétársaság éles vitákat kiváltó műsorának hatására, amelyben toxikusnak nevezték a sztatinokat.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál tévétársaság 2013 októberében vetítette a Catalyst tudományos programban a Heart of the Matter (A dolog lényege) című kétrészes filmet, amelynek készítői a "legnagyobb orvostörténeti mítosznak" titulálták a telített zsírok, a koleszterin és a szívbetegségek közötti ok-okozati összefüggést.

A készítők szerint potenciálisan halálosak a sztatinok

A programot jegyző riporterek eltúlzottnak vélték a koleszterincsökkentők legfontosabb csoportja, a sztatinok alkalmazásának pozitív hatásait, ráadásul a készítményeket toxikusnak és potenciálisan halálosnak neveztek. Az adás mindkét epizódját 1,5-1,5 millió tévénéző követte.

Koleszterinszint-mérés Forrás: MTI/Czika László

A világszerte alkalmazott sztatinok a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak Ausztráliában, ahol az 50 év feletti lakosok 30 százaléka szedi ezeket a készítményeket.

A szakemberek éles bírálata

Vezető ausztrál szakemberek már a műsor sugárzása után élesen bírálták a programot. David Celermajer professzor, a Sydney-i Egyetem kardiológusprofesszora szerint "vér tapad a készítők kezéhez", Chris Del Mar, a Bond Egyetem professzora pedig az egészségügyi témákkal foglalkozó újságírók felelősségére hívta fel a figyelmet.

A Sydney-i Egyetem kutatói a műsor nyomán 191 ezer ausztrál beteg gyógyszerezését elemezték a 2009 júliusától 2014 júniusáig terjedő időszakban. A vizsgálat alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a tévéadást követő 8 hónapban 60 897 kevesebb sztatinreceptet írtak fel, aminek hosszú távú negatív hatásai lesznek.

Sok halált okozhat a műsor

"Amennyiben a betegek a következő öt évben sem szedik a koleszterincsökkentőket, ez 1522-2900, egyébként megelőzhető halálos kimenetelű szívrohamot és stroke-ot okoz" - írják a kutatók a The Medical Journal of Australia című orvostudományi folyóirat hétfői számában megjelent tanulmányukban.

Mint az ABC szóvivője a tanulmány kapcsán hangsúlyozta, a műsorban és a Catalyst weboldalán egyaránt arra hívták fel a figyelmet, hogy a nézők orvosi konzultáció nélkül semmiképp se változtassanak gyógyszerszedési szokásaikon.