A napozás után sem vagyunk biztonságban

napozás, UVA
Vágólapra másolva!
A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását – magyarázza dr. Wikonkál Norbert, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora. Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést.
Vágólapra másolva!

A napsugárzás nagyobb részben UV-A, 5-10 százaléka az UV-B sugárzás. Eddig ez utóbbit tartották felelősnek a bőrdaganatok kialakulásáért, ismert volt, hogy az UV-B hatására módosul a sejt DNS-e, a mutáció bőrtumorért lesz felelős.

Az alattomos UV-A

A Science-ben megjelent kutatás újdonsága, hogy bizonyítja: az egyébként a bőrünket védő normál barnulásért felelős anyag, a melanin az UV-A hatására úgy alakul át, hogy károsító anyagcseretermékek jönnek létre, melyek rákot okozó folyamatokat indítanak el.

Ráadásul ezek a károsító folyamatok az UV-A sugárzás megszűnése után is folytatódnak

– emeli ki a szakember.

Vagyis míg az UV-B sugárzás káros hatásai napozás után az árnyékban leállnak és elindul a szervezet regenerálódása, addig

az UV-A-nál a káros hatás még órákig tart, a melanin árnyékban, akár sötétben is tovább gyártja a bőrsejt DNS-ét károsító anyagcsere termékeket.

Az UV-A-nál a káros hatás még órákkal a napozás után is tart Forrás: AFP/Ian Hooton

Mindez választ ad azokra a kérdésekre, melyekre eddig nem volt egyértelmű tudományos magyarázat a melanoma kialakulása illetve a szoláriumozás egészségkárosító hatására – magyarázza dr. Wikonkál Norbert.

A kutatók megtalálták a hiányzó láncszemet, ami igazolta azt a gyakorlati tapasztalatot, miszerint a bőrrákosok között sok a szolárium használó.

A szoláriumban ugyanis magas az UV-A sugárzás (nincs UV-B), így ezzel a kutatással igazolták az összefüggést a bőrdaganatok kialakulása és a szolárium között.

A legnagyobb veszélyben a világos bőrűek vannak

Kiderült az is, hogy miért a világos bőrűek vannak a legnagyobb veszélyben. Az ő szervezetükben ugyanis nem a szokványos melanin (eumelanin), hanem

az úgynevezett phaeomelanin termelődik

, ami – a napsütés megszűnése után is tartó folyamatban – még ártalmasabb módon bomlik le: reaktív oxigén gyökök alakulnak ki, melyek segítik a rák kialakulását.

A világos bőrűek vannak a legnagyobb veszélyben Forrás: AFP/Patrick Seeger

Kiemelten fontos tehát, hogy a világos bőrűek még jobban figyeljenek napon, még jobban védjék bőrüket (napernyővel, sapkával, pólóval és fényvédő készítményekkel) és mindenképp kerüljék a szoláriumot

– tanácsolja a szakember, aki maga is kutatott a Yale Egyetemen a publikációt jegyző laborban. Véleménye szerint az eredmény a gyógyszerkutatásban is okozhat áttörést, lehet kiindulópontja új bőrrák elleni készítmények fejlesztésének.

Forrás: Semmelweis Médiasarok