A nagy védőoltás-hazugság

Szándékoson fertőzött embereket HIV vírussal egy álorvos injekciós tű
Vágólapra másolva!
Andrew Wakefield önös érdekek mentén írt, és közönséges csalásnak bizonyult tanulmányának hatására indult el a ma már világszerte elterjedt védőoltás ellenes mozgalom.
Vágólapra másolva!

Futótűzként terjedt szét a hamis hír a világban

Éppen 18 éve jelent meg Andrew Wakefield és 12 szerzőtárásának cikke a nagy presztízsű orvosi szaklapban, a Lancet-ban, amely azt állította, hogy az MMR vakcina autizmust és súlyos vastagbélgyulladást okoz. Ez a vakcina három vírus kórokozó ellen véd, melyek a kanyaró, a mumpsz és a rubeola betegségeket okozzák. E közlemény ragasztotta leghatékonyabban a veszélyesség vádját a védőoltásokra. A hír ugyanis óriásit robbant, angliai epicentrumából futótűzként terjedt szét szerte a világon.

Dr. Andrew Wakefield Forrás: At Academic Integrity Found.

A témát évekig címlap-sztoriként tálalta a sajtó, elültetvén ezáltal a kétely magvát a széles közvéleményben. Az oltásellenesség virága azonban a hazugság talaján fogant. Kiderült ugyanis, hogy a sebészdoktor meghamisította a jegyzőkönyveit. Két fő indoka volt erre.

Autista gyermek. Az autizmus olyan idegi-fejlődési rendellenesség, ami abnormális viselkedési mintázatokban, csökkent kommunikációs képességebn és beilleszkedési zavarokban nyilvánul meg. Pontos okai jelenleg sem feltártak még Forrás: Lifehack

Az egyik az, hogy egy autista gyermekek szüleit képviselő ügyvéd jelentős összeget fizetett neki a „pozitív” eredményekért. Ha ugyanis kiderül, hogy az autizmust a védőoltás okozta, akkor a szülők jelentős kártérítésre számíthattak volna a vakcinagyártó cégtől.

Dr. Wakefield tanulmánya azt sugallta, hogy a védőoltás okozta az autizmust Forrás: Thinkstock

A másik, talán fontosabb indok az lehetett, hogy Wakefield már a cikke előtt kilenc hónappal szabadalmi kérvényt nyújtott be egy saját fejlesztésű egykomponensű kanyaró-ellenes vakcinára, magyarán ki akarta ütni az ellenfelet, az akkor már 10 éve a brit piacon lévő MMR vakcinát.

A globális oltásellenes mozgalom középkori túlélési esélyekhez vezethet

A leleplező sztorit egy oknyomozó újságírónak, Brian Deer-nek köszönhetjük, aki 2004-ben, hosszas kutatás után, feltárta e visszataszító történet részleteit. Az ominózus cikk társszerzői egyesével töröltették magukat a szerzői listáról, míg végül a Lancet visszavonta a publikációt.

Brian Deer oknyomozó újságíró, aki leleplezte a csalást Forrás: Youtube

Az autizmus járványt vizionáló Wakefield ezt követően sem adta fel misszióját, évekig terjesztette tovább szívós rögeszméjét, pedig óriási számú pácienseket vizsgáló tanulmányok bizonyították már akkor is, hogy az MMR és egyéb vakcinázás olyan alacsony szintű kockázatot jelent, hogy lényegében veszélytelennek tekinthetjük őket. Valójában, a dolognak éppen az ellenkezője igaz, a védőoltások megóvnak bennünket a valóban veszélyes kórokozókkal szemben. „Hála” Wakefield-nek, mára egy globális oltásellenes mozgalom alakult ki, sok országban erős átfedésben az alternatív orvoslás egyes ágaival, például a homeopátiával.

A leleplezett csalás ellenére is, Wakefield doktor publikácójának hatására indult útjára a globális védőoltás ellenes mozgalom Forrás: AFP/Joe Raedle

Mostanában több, mára legyőzöttnek vélt betegség, pl. kanyaró és szamárköhögés járvány ütötte fel a fejét a fejlett országokban. Egyelőre csak lokális, helyi szintű járványokról van szó, az oltatlanokat ugyanis védi az ún. nyájimmunitás, melyet a vakcinázott személyek biztosítanak. Ha azonban az oltatlanok aránya elér egy kritikus szintet, e védelem megszűnik, s gyermekeink újra középkori túlélési esélyekkel nézhetnek majd szembe. Ha az ész erejére hatni nem lehet, a törvény erejét kellene bevetni, például, hogy az alábbi szavak orvos száját ne hagyhassák el többé nyilvánosan: itt.

(A szerző az MTA akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója)