Reggel hatékonyabb az influenza elleni védőoltás

védőoltás
Vágólapra másolva!
Kutatók bebizonyították, hogy a délelőtti órákban beadott influenza elleni védőoltás sokkal hatékonyabb, mint az, amit a nap többi időpontjában kapunk. A test belső óráját használhatjuk fel arra, hogy felerősítsük immunrendszerünk működését.
Vágólapra másolva!

Erősebb immunválaszt vált ki az az influenza elleni védőoltás, amelyet délelőtt adnak be, mint az, amelyet délután kapunk meg - derült ki egy 24 orvos betegein végzett felmérésből. A Birminghami Egyetem kutatói szerint ez az eredmény segíthet abban, hogy költséghatékonyan, mindenféle plusz idő- és pénzráfordítás nélkül sokkal több életet menthessünk meg.

Influenza ellen a délelőtti védőoltás lehet a hatékonyabb Forrás: Thinkstock

Reggel lényegesen több antitest termelődött

A kutatás 276 egészséges, 65 év feletti ember immunrendszerét vizsgálta a 2011-es, 2012-es és 2013-as influenzaszezon alatt. Két csoportra osztották őket, egyik részüket a délelőtti időszakban (9-11-ig), másik részüket pedig a délutániban (1-5-ig) oltották be. Egy hónap múlva kimutatható volt, hogy

a reggel beoltottak lényegesen több antitestet termeltek az influenza ellen,

mint azok, akik délután kapták meg az injekciót.

Kihasználhatjuk a biológiai órát

A BBC-nek nyilatkozó szakértők elmondták, hogy a dolognak a test természetes biológiai órájához van köze, amit így felhasználhatnak arra, hogy mindenféle egyéb ráfordítás nélkül sikeresebbé tegyék a védőoltásokat.

Egyelőre nem biztos, hogy más védőoltásnál is ez a hatásos Forrás: AFP

A citokinnek nevezett jelzőmolekulák, a kortizol nevű stresszhormon és a nemi hormonok szintje a nap folyamán ingadozik, és ezek mindegyike befolyásolja az immunrendszer működését is. Egyelőre nem tudjuk, mi a különbség a reggeli és délutáni immunrendszerünk között, de a kutatások arra engednek következtetni, hogy

ki tudjuk használni az orvosi beavatkozások sikeresebbé tételéhez.

Azt még nem tudni, hogy az influenza elleni oltáson kívül más védőoltásra is érvényes-e ez a szabály, mivel különböző vakcinák különbözőképpen befolyásolják az immunrendszert. Korábban már feltételezték, hogy a hepatitis-B védőoltás éppen délután hatékonyabb, de arra még nem készült ilyen átfogó kutatás.