Egyre kövérebbek a vidéki kínaiak

túlsúly
A fat girl eats a dessert.
Vágólapra másolva!
Rohamosan terjed a túlsúlyosság és az elhízás a falusi fiatalok körében Kínában, ami a jólét növekedésével és a nyugati táplálkozási szokások átvételével függhet össze - közli legújabb, szerdán megjelent számában a European Journal of Preventiv Cardiology orvosi szakfolyóirat.
Vágólapra másolva!

Kutatók 29 éven át vizsgálták csaknem 28 ezer, 7-18 éves falusi iskolás testsúlyadatait Santung tartományban a helyi oktatásügyi hatóságok statisztikája alapján.

Kiderült, hogy míg 1985-ben a 19 év alatti falusi fiataloknak mindössze 1 százaléka számított elhízottnak - mindkét nem esetében -, az utolsó vizsgált évben, 2014-ben a fiúknak már 17, a lányoknak pedig 9 százaléka volt az.

A nyugati szokások elterjedése is felelőssé tehető az elhízásért Forrás: Flickr / Tony Alter

Hasonló méretekben emelkedett a túlsúlyos gyerekek és serdülők aránya is, a fiúknál 0,7-ről 16,4 százalékra, a lányoknál 1,5-ről 14 százalékra.

A nyugati táplálkozás is hibás

A tanulmány szerint a gyors társadalmi és gazdasági fejlődés, a táplálkozási szokások átalakulása magas zsír- és energiatartalmú, ugyanakkor alacsony rosttartalmú étrendhez vezetett, a túlsúlyosság és a kövérség terjedése egybeesett a falusi családok jövedelmének emelkedésével.

A kutatók arra számítanak, hogy a Santungban megfigyelt tendencia a következő évtizedekben folytatódni fog Kína más vidékein is.

A túlsúly és az elhízás nagyobb gyakoriságát a fiúk körében azzal magyarázza a kutatás, hogy a kínai családokban, főleg

vidéken nagyobb becsben tartják a fiúgyermeket, mint a lányokat,

emiatt "nekik több jut a családi erőforrásokból". Másfelől a lányoktól eltérően a fiúk nem is igen bánják, ha imponáló a testtömegük.

A jólét ára

Kína a gyermekkori elhízás rohamos terjedésével fizeti meg a nyugati életmód átvételének árát - olvasható a tudományos folyóirat kommentárjában.

A fiúgyermekek többet kapnak a családi erőforrásokból, a lányok kevesebbet Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Markus Scholz

"Ez rendkívül aggasztó. Még soha nem láttam a gyermek- és serdülőkori elhízás ilyen robbanásszerű növekedését. A nyugati életmód népszerűsége emberéletekbe fog kerülni' - kommentálta az adatokat az AFP francia hírügynökségnek Joep Perk professzor, az Európai Kardiológiai Társaság szóvivője.

Santung 96 millió lakosú tartomány Peking és Sanghaj között.