Gombázással enyhítheti a súlyos, kezelhetetlen depressziót

gomba, gombák
Vágólapra másolva!
A hallucinogén gombák egy összetevője, a pszilocibin enyhítheti a súlyos depressziót egy kis létszámú brit kutatás szerint, amelyet a Lancet Psychiatry című tudományos folyóiratban ismertettek.
Vágólapra másolva!

A kedden megjelent cikk szerzői szerint a hatóanyagból a jövőben hatásos kezelést fejleszthetnek ki olyan depressziósok számára, akik más terápiáktól nem gyógyulnak meg.

A kis létszámú, úttörő jellegű kutatás megmutatta, hogy a pszilocibin használata biztonságos és hatékony is - írták a londoni Imperial College tudósai.

A varázsgombákat már évezredek óta használják különböző rítusoknál, élvezetszerzésnél (a kép illusztráció) Forrás: Flickr / kT LindSAy

Döbbenetes eredmények

A szert 12 betegnek adták, legalább három hétig mindegyiknél enyhültek a depresszió tünetei. Hét betegnél három hónapig tartottak a kedvező hatások, öten három hónap után is tünetmentesek maradtak.

Több résztvevő "meghatározó élményről" számolt be, úgy érezték, mintha megváltozott volna a világ érzékelésének a módja.

"Döbbenetesek az eredmények, mégsem szabad illúziókat táplálni, nem a csodafegyvert találtuk meg, hanem

csak tanuljuk, hogyan végezzük ezt a kezelést"

- nyilatkozott Londonban Robin Carhart-Harris, a kutatás vezetője.

A "varázsgombák" az egész világon megteremnek, ősidők óta használják őket vallási rítusokhoz és az élvezetért.

Kevés a kezelés

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének becslése szerint a világon mintegy 350 millióan szenvednek depressziótól, amelynek tünetei a szomorúság, az érdeklődés elvesztése, fáradtság, bűntudat, alacsony önértékelés, a koncentráció, az alvás és az étvágy zavarai.

Sokukon segítenek az antidepresszáns gyógyszerek és a pszichoterápia, mintegy 20 százalékuk állapota mégsem javul ezektől.

A kezelhetetlen depresszión segíthet az új gyógyszer Forrás: AFP

A pszilocibin a szerotonin, az úgynevezett örömhormon működésére hat, ezért gondolták, hogy a depresszió ellen is hatékony lehet, azonban a hallucinogének kellemetlen mellékhatásokkal - többek között szorongással és akár paranoiával is - járhatnak, ezért David Nutt kutatócsoportja meg akarta vizsgálni, biztonságos-e a szer.

A vizsgálatban hat férfi és hat nő vett részt, életkoruk 30 és 64 év között volt. A tesztek előtt átfogó szűrővizsgálatokon estek át, a szer szedése alatt és utána folyamatosan megfigyelték és támogatták őket.

Kapszula a varázsgombából

A pszilocibint kapszula formájában, két szakaszban kapták, a kettő között hét nap telt el. Carhart-Harris elmondta,

senki sem számolt be komolyan mellékhatásokról,

noha az összes önkéntes szorongott az első kezelés előtt és alatt.

Nutt szerint az eredmények azt mutatták, a pszilocibin biztonságos és gyorsan hat, tehát a jövőben hasznos lehet a pácienseknek. Nem szeretné azonban, ha a betegek azt hinnék, "a varázsgombákkal maguk is meggyógyíthatják a depressziójukat", a kutatók kizárólag a megfelelő óvintézkedések mellett tesztelték a pszichoaktív szert.