Emberi orrban rejtőzött az új antibiotikum

laboratórium teszt baktérium
Az MRSA (Meticillin-rezisztens Staphylococus aureus, a felvételen sárgával jelölve) talán a legismertebb szuperbaktérium. Többek között bőrbetegségeket és tüdőgyulladást okozhat
Vágólapra másolva!
Nehezen gyógyítható bakteriális fertőzéseket kutató német tudósok új antikbiotikumot fedeztek fel, amely eddig is az emberek orrában élt.
Vágólapra másolva!

Korábban talajminták vizsgálatával találták az új antibiotikumokat, a német kutatók azonban azokat a mikrobákat vizsgálták meg, amelyek már benépesítették az emberi testet. Azt fedezték fel, hogy a Staphylococcus aureus baktériumok az emberek mintegy 30 százalékának az orrában megtalálhatók, ezért feltették a kérdést, hogy az emberek 70 százalékánál miért nem élnek meg ezek a mikrobák.

A legismertebb "szuperbaktérium", a methicillinrezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) egyike a világszerte egyre nagyobb egészségügyi problémát jelentő kórokozóknak. A Nature-ben megjelent tanulmány szerzői arra jutottak, hogy egy másik, szintén az orrban élő baktérium - a Staphylococcus lugdunensis - akadályozza meg egyes embereknél a rivális Staphylococcus elszaporodását azáltal, hogy saját antibiotikumot termel.

Az MRSA (Meticillin-rezisztens Staphylococus aureus, a felvételen sárgával jelölve) talán a legismertebb szuperbaktérium. Többek között bőrbetegségeket és tüdőgyulladást okozhat Forrás: WikimediaCommons

Andreas Peschel, a Tübingeni Egyetem mikrobiológusa váratlannak és izgalmasnak nevezte a felfedezést. Kollégáival együtt izolálták az új antibiotikumot, a lugdunint, tesztelték egereken, melyek bőrét Staphylococcus aureusszal fertőzték meg, és azt találták, hogy a legtöbb esetben megszüntette a fertőzést. Emberek részvételével még nem végeztek teszteket.

Áttörést jelentene, ha az új anyag hatásos lenne az MRSA ellen, mivel azt jósolják, hogy tíz éven belül többen fognak meghalni rezisztens baktériumok okozta fertőzésben, mint rákban - vélte Perschel.

- mondta a kutató. A tanulmány a Nature magazinban jelent meg.