Emberszagú szúnyogcsapda lehet a megoldás a maláriára

maláriaszúnyog
Maláriaszúnyog (Anopheles).
Vágólapra másolva!
Holland és kenyai kutatók új szúnyogcsapdát fejlesztettek ki, amely emberszaggal vonzza a malária kórokozóját hordozó szúnyogokat - olvasható a The Lancet című brit orvosi folyóirat szerdai számában.
Vágólapra másolva!

A három éven át Kenyában végzett kutatások eredménye szerint a szintetikus illattal ellátott csapdák segítségével sikerül elfogni a maláriát hordozó szúnyogpopuláció 70 százalékát, és 30 százalékkal csökkenteni a megbetegedések számát az új szúnyogcsapdát használó háztartásokban.

A maláriaszúnyogot csalnák csapdába Forrás: Wikimedia Commons

A kísérletekben a Viktória-tavon fekvő Rusinga sziget 25 ezer lakója vett részt. A napenergiával működő csapdákat az otthonokon belül, illetve kívül helyezték el, de alkalmaztak szúnyoghálót és malária elleni szereket is.

- áll a kutatást végző hollandiai Wageningen egyetemének közleményében.

A dengue-láz és a zika vírus kórokozóját más szúnyogfaj terjeszti, mint a maláriáét. A betegség a fertőzött nőstények csípése révén terjed.

A holland egyetem adatai szerint percenként meghal egy gyermek maláriában.

A betegség évente 12 milliárd dollárjába (3341 milliárd forint) kerül Afrikának.

A malária ellen nincsen védőoltás. A kór 2015-ben 438 ezer ember halálát okozta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. A betegség áldozatainak legtöbbje ötévesnél fiatalabb fekete-afrikai gyermek.

A WHO 2030-ra 90 százalékkal akarja csökkenteni a malária okozta halálozások arányát.