Vagyonokba kerül Amerikának a vegyszerek okozta egészségkárosodás

méreg, mérgező
Vágólapra másolva!
A hormonrendszer működését megzavaró vegyületek alacsony koncentrációban bár, de mindenütt ott vannak a háztartásokban. Az általuk okozott megbetegedések és a miattuk kieső munkaórák dollárszázmilliárdokba kerülnek az amerikai költségvetésnek.
Vágólapra másolva!

Mindennapi környezetünk bővelkedik az olyan vegyületekben, amelyek beavatkoznak szervezetünk hormonális szabályozásába, és ezáltal betegségekre – elsősorban mentális és viselkedési zavarokra – hajlamosítanak. E vegyületek közös sajátsága, hogy

alacsony koncentrációban vannak jelen, azonban hatásuknak szinte folyamatosan ki vagyunk téve.

A hormonrendszer működését megzavaró – ún. endokrin diszruptor (ED) – vegyületek előfordulnak egyebek között műanyag palackokban, ételkonzervekben, mosószerekben, égésgátlókban, gyerekjátékokban, kozmetikumokban és kártevőirtó szerekben. Amerikai kutatók számítása szerint a velük összefüggésbe hozható költségvetési kiadások és bevételkiesések csak az USA-ban elérik az évi 340 milliárd dollárt.

A műanyag palackok tönkretehetik a hormonháztartásunkat Forrás: AFP

Óriási léptékű károkat okoz

A NYU orvosi karának kutatóintézete, a Langone Medical Center által a The Lancet Diabetes and Endocrinology című folyóiratban közreadott becslés alapján az ED vegyületekkel való állandó érintkezés olyan óriási léptékű károkat okoz, amelyek költsége meghaladhatja az USA teljes nemzeti össztermékének 2.3 százalékát. Korábbi kutatások több mint 15 különböző egészségkárosodás esetében mutattak ki összefüggést ezekkel a mérgező vegyületekkel, amelyek – mint a tudósok állítják – fokozatosan halmozódnak fel a szervezetben az őket tartalmazó termékek használata és azok lebomlása során.

A kutatók elmondják: e vegyületek veszélye abban áll, hogy

beleavatkoznak a hormonrendszer normális működésébe,

és egészségre káros hatásuk évtizedek óta ismert. Ennek ellenére a kereskedelmi forgalomba hozott termékek széles skálájában ma is megtalálhatjuk őket. A biszfenol A elterjedten használatos a konzervek belsejének bevonására; a ftalátok a műanyag ételdobozok és számos kozmetikum állandó összetevői; a polibrómozott difenilétereket (PBDE) égésgátlónak használják bútorok és csomagolóanyagok gyártásakor; a klórpirifosz és a szerves foszfátok pedig a termőföldeken használt kártevőirtóként kerül be háztartásainkba.

Érdemes azt is megfigyelni, mit rejt a sminktermék, amit megvásárolunk Forrás: Thinkstock

Hatalmas népegészségügyi katasztrófát okozhatnak

A NYU munkatársai által elvégzett átfogó elemzés, amely teljes három évet vett igénybe, az első olyan költségfelmérés az USA-ban, amely az ED vegyületeknek nemcsak a neurológiai és viselkedési elváltozások, hanem az egyéb betegségek és zavarok – így a férfimeddőség, a születési rendellenességek, az endometriózis, az elhízás, a diabétesz, egyes daganatok, valamint a csökkent IQ – terén kifejtett kockázatnövelő hatását is figyelembe veszi. „Kutatásunk csak egy újabb az egyre halmozódó bizonyítékok sorában, amelyek megerősítik, hogy

– hangsúlyozta Leonardo Trasande epidemiológus, az NYU Langone tanára.

Trasande és munkacsoportja azon vér- és vizeletminták elemzési eredményeit tekintette át az ED vegyületekre utaló nyomok után kutatva, amelyeket a Nemzeti Egészségügyi és Élelmezésügyi Felmérés (National Health and Nutrition Examination Survey, NHANES) keretében 1999 óta összegyűjtöttek. Az NHANES program részeként évente 5000 önkéntestől vesznek biológiai mintákat azzal a céllal, hogy a népegészségügyi szempontból legjelentősebb betegségek gyakoriságát felmérjék és rizikófaktoraikat felderítsék. Az NHANES adataiból kiindulva, komplex számítógépes modellek segítségével Trasande csoportja azt próbálta kikövetkeztetni, hogy

az összes betegségnek vajon milyen hányada lehetett az ED vegyületeknek tulajdonítható,

és hogy ez a kártétel betegellátási költségek és kiesett jövedelmek formájában miként dollárosítható.

A fejlődő magzatot is beteggé tehetik

Az elemzés rámutat, hogy az ED-knek tulajdonítható betegségtömeg csaknem kétharmadáért két vegyületcsalád: a súlyosan mérgező PBDE-típusú égésgátlók, valamint a kártevőirtó szerek felelősek, méghozzá főként a fejlődő magzatban kifejtett kedvezőtlen neurológiai hatásuk révén.

A Greenpeace Magyarország aktivistáinak Veszélyes vegyszerek a paprikában című performansza Budapesten 2015. március 31-én Forrás: MTI/Mohai Balázs

Csak a PBDE-knek való kitettség évi 11 millió elvesztett gyermekkori IQ-pontért – másképpen fogalmazva a szellemi károsodás 43 ezer esetéért – felelhet, az ehhez társuló mintegy 266 milliárd dolláros anyagi kárral együtt. A kártevőirtókkal való kontaktus további 1.8 millió elvesztett IQ-pontért és a szellemi fogyatékosság 7500 esetéért lehet okolható évenként, amelyeknek együttes anyagi vonzata évi 44.7 milliárd dollár.

Trasande megjegyezte, hogy

a PBDE-jellegű vegyületek elterjedtebbek az USA-ban, mint Európában,

ahol ezek a kemikáliák szigorúbb szabályozói kontroll alá esnek. Az európai adatokat ugyanez az NYU Langone munkacsoport tekintette át a tavalyi évben. Becslésük szerint Európában is évente több mint 100 milliárd dollárnyi anyagi kárt okoznak az ED vegyületek.

„Értékelésünk nyomán világossá vált, hogy az ED vegyületek szigorúbb szabályozására van szükség az USA-ban legalább annyira, mint Európában – szögezi le Trasande. – A szabályozói felügyeletnek a biztonságossági bevizsgáláson kívül, amely az egyes vegyületeknek a termékgyártási folyamatban való felhasználását, illetve az erre vonatkozó hatósági engedély kiadását megelőzi, ki kell terjednie a forgalomba helyezés utáni hosszú távú egészségügyi hatások felmérésére is.”

Az intelligencia is csökken

A csökkent intelligencia mellett Trasande-ék évi több mint 1500 autizmus-spektrumzavaros és legalább 4400 figyelemzavaros-hiperaktív viselkedészavaros esettel kalkulálnak, amelyek az ED vegyületek hatásának lehetnek tulajdoníthatók. A felnőtteket érintő betegségeket illetően pedig úgy számolnak, hogy a ftalátoknak való kitettség évi 5900 elhízásos, 1300 diabéteszes és 86 000 endometriózisos esethez járulhat hozzá, melyek közül csak az utóbbi 47 milliárd dollárjába kerül a költségvetésnek. Úgy vélik továbbá, hogy a ftalátok hatására évente 10 700-an halnak meg idejekorán szív- és érrendszeri okok miatt, például stroke-ban.

Itthon szigorúbb a szabályozás, mint Amerikában Forrás: Flickr / Thomas Göthe

A szerzők hozzáteszik, hogy ezek a számok inkább minimum-, mint maximumbecslések, mivel a számítógépes modell csak azokat az eseteket vette számításba, amelyek nagy valószínűséggel az ED vegyületekhez voltak köthetők. Ha az összes, feltehetőleg az ED vegyületek által okozott megbetegedést idevennék, az államháztartás kára még sokkal magasabb összegre rúgna.

A tanulmányban közreműködő Teresa M. Attina, aki szintén az NYU Langone munkatársa, a fentiekhez kapcsolódva elmondta: akad néhány egyszerű és biztonságos lépés, amellyel bárki csökkentheti az ED vegyületeknek való kitettségét. A műanyag edényben tartott vagy műanyagba csomagolt ételeket például vegyük ki az edényből vagy csomagolásból, mielőtt a mikrohullámú sütőben melegítenénk őket, és a műanyag edényeket mosogatógép helyett érdemes kézzel mosogatnunk. Javasolja emellett, hogy

kerüljük az újrahasznosítási szimbólumon belül 3-as, 6-os vagy 7-es számot viselő műanyag edényeket,

mert ezeknek anyagában ftalátok találhatók. A tisztán természetes összetevőkből álló, illetve illatanyag nélküli kozmetikumok vásárlása is segít elkerülni az ED vegyületekkel való találkozást.