Megtettük az első lépést az örök fiatalság felé?

5 tipp, hogyan lassítsd le a bőröd öregedését trend öregedési foltok
Vágólapra másolva!
Kutatók egy csoportja megtalálta a módját, miként forgathatná vissza az idő kerekét, és tehetné fiatalabbá az állati és emberi sejteket. A kísérleti kezelést először korai öregedéssel járó, ritka betegségben szenvedő egereken hajtották végre, ám kiderült, hogy a terápia az egészséges rágcsálóknál is kedvező hatásokat vált ki. Sajnos egyelőre a megoldás embereknél nem alkalmazható - írja a Live Science.
Vágólapra másolva!

„Kutatásunk megmutatta, hogy az öregedés nem feltétlenül egyirányú folyamat" – mondta a Cell című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Juan Carlos Izpisua Belmonte genetikus. „Nyilvánvalóan az egerek nem emberek, és azzal mi is tisztában vagyunk, hogy egy személy megfiatalítása sokkal bonyolultabb procedúra.

terápiás eljárásokkal hatékonyabban befolyásolható, mint azt korábban feltételeztük – tette hozzá a kutató.

A Jamanaka-fakotorok szerepe

A tudósok azt már korábban is tudták, hogy bizonyos gének (úgynevezett Jamanaka-faktorok) „bekapcsolásával" a sejtek visszaalakíthatóak indukált pluripotens őssejtekké. Ezek olyan embrionális őssejtek, amelyeket nem embriókból hoznak létre: kifejlett, érett, egy-egy feladat végzésére már elköteleződött sejteket embrionális őssejt-állapotba "programoznak vissza", azaz mesterségesen teszik őket olyanná, hogy bármilyen sejttípus kialakulhasson belőlük. Ebből a köztes állapotból aztán új típusú sejteket lehet kialakítani.

kísérleti egér Forrás: AFP

A gond idáig az volt, hogy ha élő állatokban (és nem sejttenyészetekben) „indították be" a Jamanaka-faktorokat, az élőlények rákosak lettek. Éppen ezért az új kutatás során a tudósok egy új módszerrel csak rövid időre „kapcsolták be" a kérdéses géneket, hogy elkerüljék a daganatos megbetegedés kialakulását az egerekben.

Megfiatalodtak az idős egerek

A kísérletben szereplő egerek progériában szenvedtek, vagyis az öregedés jelei nagyon fiatal korban jelentkeztek náluk. A rágcsálókat genetikailag módosították, így sejtjeik bekapcsolták a Jamanaka-faktorokat, ha egy bizonyos készítménnyel kezelték az állatokat (ebben az esetben egy antibiotikummal, doxiciklinnel) Az eredmények a kutatók szerint fantasztikusak lettek, az egerek minden szempontból megfiatalodtak: a gerinc kevésbé volt deformálódott és szerveik működése is jelentősen javult.

A sejtek ugyancsak kevesebb molekuláris jelét hordozták az öregségnek.

Ezt követően a kutatók egészséges, ám már valóban idős rágcsálóknál is alkalmazták a kezelést. Ezeknél az állatoknál is jelentkezett a kedvező hatás, legalábbis bizonyos sejtek esetében: a vázizmok és a hasnyálmirigy sejtjei – szemben a terápiában nem részesült egerek sejtjeivel - például gyorsabban regenerálódtak.

Idős egér izomsejtjei a kezelés előtt (bal oldalt) és után (jobb oldalt). Az izomszövet a terápia hatására ismét "fiatalos" lett, és gyorsabban is gyógyult Forrás: Salk Institute

Egyelőre csupán vágyálom az örök fiatalság

A kidolgozott módszert génmódosított emberi sejteken is kipróbálták. Itt ugyancsak biztató eredményekről számoltak be a kutatók, a sejtek molekuláris szinten fiatalabbakká váltak.

Sajnos azonban egy jó ideig még csak vágyálom marad az örök fiatalság, Izpisua Belmonte szerint a klinikai alkalmazásra még évtizedeket várni kell.