Meghalt a sebész, akinek fogása sok fuldoklót mentett meg

2016.12.18. 14:48

Elhunyt Henry Heimlich sebész, akinek híres, róla elnevezett fogása számtalan fuldoklót mentett meg.

A 96 esztendős orvos szombaton hajnalban halt meg egy cincinnati kórházban, miután a napokban szívrohamon esett át – mondta el a fia, Phil Heimlich.

Heimlich a cincinnati Zsidó Kórház sebészeti igazgatója volt, amikor 1974-ben kifejlesztette életmentő módszerét, amellyel fuldokló pácienseken segített. Az orvos egy interjújában elmondta, hogy becslései szerint csak az Egyesült Államokban sok ezernyi esetben sikerült megmenteni az eljárssal fuldoklók életét.

A Cincinnatiben élő, nyugalomba vonult mellkassebész egy helyi lapnak elmesélte, hogy bár a módszert ő találta ki és számtalanszor be is mutatta, hogyan kell alkalmazni, életében először májusban mentette meg a róla elnevezett fogással egy ember életét abban az idősotthonban, ahol lakott. Éppen abban a szobában volt, amelyben egy 87 éves nő fuldokolni kezdett, és a fogást végrehajtva egy hamburgerfalatot távolított el a légcsövéből.

A Heimlich-fogást vagy Heimlich-manővert akkor szokták alkalmazni, ha valaki félrenyel, és a tárgy teljesen elzárja a légcsövét. Az elsősegélynyújtó a fuldokló mögé állva két kezét összekulcsolja a másik hasának felső részén, majd kezeit hirtelen hátra és felfelé rántva összenyomja a tüdőt, az így megnövekedő légnyomással kipréseli a félrenyelt falatot.

Most
Top 12 óra