A magzatvíz visszafordíthatja a csontok öregedését

2016.12.21. 18:27

A magzatvízben lévő őssejtek újjáéleszthetik az öregedő és gyenge csontokat - állítják brit kutatók, akik szerint felfedezésük segíthet genetikai betegséggel született gyerekeken, idős embereken és űrhajósokon is.

A Scientific Reports című folyóiratban közölt vizsgálathoz terhesség idején végzett szűrések során, valamint közvetlenül a szülések előtt begyűjtött mintákkal dolgoztak a kutatók - olvasható a BBC News honlapján.  

Az őssejtek aktivizálják a csontképződésért felelős sejteket a kísérletek eredménye szerint

Forrás: Thinkstock

A londoni Great Ormond Street Hospital és a University College London együttműködéséből született Gyermekegészségi Intézet szakemberei súlyos genetikai betegségben, üvegcsontúságban (osteogenesis imperfecta) szenvedő egerekbe fecskendezték be a mintákból kinyert őssejteket.

Ígéretes lehetőség a csontritkulás elleni harcban

Az emberek esetében nagyjából minden huszonötezredik csecsemő ezzel a betegséggel, vagyis többszörös csonttöréssel jön a világra.

Azok, akik túlélik, a későbbiekben akár évi 15 csonttörést is szenvedhetnek,

fogaik törékenyek, hallásuk rossz lehet és fejlődési problémákkal is küzdhetnek. Az egereken végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az őssejtek befecskendezésével az állatok csontjai megerősödtek, és rugalmasságuk, valamint szerkezetük is javult.

Minden huszonötezredik újszülöttet érint a probléma

Forrás: Thinkstock

A csonttörések száma 80 százalékkal csökkent. "Rendkívül izgatott vagyok, mivel olyan jelentős áttörésről van szó, amely akár mindenki életére hatással lehet" - mondta a kutatást vezető Pascale Guillot. Hozzátette: "már hozzászoktunk, hogy krémet kenünk az arcunkra bőrünk öregedésének lassítása érdekében, itt ugyanez történik, csak épp csontvázunk a célpont".

Két éven belül várhatóak a humán tesztek.

"Úgy vélem, hogy pár éven belül meglesznek a módszereink csontvázunk öregedésének lassítására, hogy csökkentsük a törések és egyéb fájdalomforrások számát" - jegyezte meg a szakember, aki szerint a mostani eredmények az űrhajósok csonttöréseinek kivédésében is segíthetnek.

A hosszú ideig tartó súlytalanság  megviseli  az asztronauták csontozatát

Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A csontok folyamatos átépüléséért a csontfaló sejtek (osteoclast) és a csontképző sejtek (osteoblastok) a felelősek. Guillot szerint az üvegcsontúság, a csontritkulás és az űrutazásokkor bekövetkező csonttörések hátterében a csontképző sejtek "ellustulása" áll.

Két éven belül elkezdőthet a módszer humán alkalmazása is

Forrás: Cultura Creative/Andrew Brookes AB Still Ltd/Rafe Swan

Az eredmények szerint a magzatvízből nyert őssejtek növelték a csontképző sejtek természetes aktivitását,

ahelyett, hogy közvetlenül maguk hoztak volna létre új csontokat. A humán teszteket két éven belül elkezdhetik. A kutatók végső célja annak a kiderítése, hogy az őssejtek milyen anyagot engednek szabadon, amely beindítja a csontképző sejteket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra