Így pusztítja a stressz a szívet

szív
Az új felfedezés lehetővé teszi, hogy vérvizsgálattal időben kimutatható legyen a szívroham kockázata
Vágólapra másolva!
Az állandó stressz – az agy mélyen fekvő régiójára hatva – nagymértékben növeli a szívinfarktus kockázatát – tárták fel amerikai kutatók a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban.
Vágólapra másolva!

A szakemberek úgy vélik, hogy a stressz ugyanolyan kiemelkedő fontosságú lehet a szívinfarktus kockázati tényezői között, mint a dohányzás és a magas vérnyomás, ezért a betegeknek segíteni kell a stresszoldásban.

Az érzelmi stresszről régóta köztudott, hogy növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ám kevésbé volt ismert, miképpen. A Harvard Egyetem orvostudományi karának kutatócsoportja kimutatta az érzelmek feldolgozásában elsődleges szerepet játszó agyrégió, az amigdala fokozott tevékenységét, ami segít megmagyarázni a kapcsolatot a szív- és érrendszeri betegségekkel.

Forrás: Science Photo Library

Az agyban van a hiba

A szakemberek úgy vélik, az amigdala jelzi a csontvelőnek, hogy több fehérvérsejtet kell termelnie, ami hatással van az artériákra, gyulladást okoz bennük. Ez okozhat szívinfarktust, az angina pectorisnak nevezett mellkasi fájdalmat vagy stroke-ot. Stresszes állapotban az agy ezen területe jól jelezheti szív- és érrendszeri események bekövetkezését. A kutatók két különböző tanulmányból vonták le következtetéseiket. Az első 293 beteg agytevékenységét vizsgálta, továbbá a csontvelőt, a lépet és érrendszerüket. Négy éven át követték a pácienseket, hogy kiderítsék, kifejlődött-e szív- és érrendszeri betegség.

Ezen időszak alatt 22 betegnél találtak ilyen betegségeket, és ők voltak azok, akiknél az amigdala fokozott tevékenységét mutatták ki – ismertette a tanulmányt a BBC honlapja.

A második, kisebb léptékű kutatás során 13 betegnél kutatták a stressz szintje és a szervezetben lévő gyulladásos folyamatok közötti kapcsolatot. Kiderítették, hogy akiknek a legmagasabb volt a stressz-szintje, azoknál volt a legintenzívebb az amigdala tevékenysége, valamint a vérben és az artériákban több bizonyítékot találtak a gyulladásra.

Forrás: PhotoAlto/Téo Lannié

Ahmed Tawakol, a kutatás vezetője elmondta:

Az amigdala mandulaformájú neuroncsoportokból áll, amelyek mélyen az agy halántéklebenyének középső részében találhatók. Az amigdala embernél is, állatnál is fontos szerepet játszik a félelemre és az örömre adott válaszban. A szakemberek hangsúlyozták, hogy kutatásaikat folytatni kell ahhoz, hogy az eredményeket megerősítsék.