Botrány egy kínai tanulmány körül

2017.02.11. 18:56

Visszavonta kínai kutatók májátültetésekről szóló tanulmányát egy nemzetközi orvosi szaklap, mert fennáll a gyanú, hogy kivégzett elítéltek szerveinek átültetését rögzítő adatokat is felhasználtak a kutatásba

A gyanú szerint nem etikus forrásból származnak a szervek

A Liver International című lap tavaly mutatta be a tanulmányt, amely a Csöcsiangi Egyetem kórházában 2010 és 2014 között végzett 563 operációról számol be. "Lehetetlen, hogy egy kórházban egy ilyen nagy kutatást csak önkéntes felajánlók szerveivel végezzenek el" - véli Wendy Rogers, a sydneyi Macquarie Egyetem etikai szakértője.

(A kép illusztráció)

Forrás: Origo

Semmi sem igazolja azt, hogy a szervek etikus forrásból származnak, ezért írt a lapnak, és követelte a tanulmány visszavonását - mondta el Rogers a dpa német hírügynökségnek.

Az intézmény tagadja, hogy kivégzettek szerveit használták fel

Mario Mondelli, a Liver International főszerkesztője, a Páviai Egyetem munkatársa az igazolások és bizonyítékok benyújtására szólította fel a tanulmány szerzőit.

Az érintett intézmény nem válaszolt,

két szerző azonban arról biztosította a lapot, hogy a szerveket az adományozók szívhalála után ültették át, és azok nem kivégzett elítéltektől származnak. A szerkesztőség ennek ellenére úgy döntött, visszavonja a tanulmányt, a döntést a visszavont tanulmány újbóli publikálásával együtt jelentették be, jelezve annak érvénytelenségét.

A pekingi kormány 2015-ben hivatalosan betiltotta a kivégzettek szerveinek kutatásokhoz való felhasználását

Forrás: Oliver Curtis


A kínai kormány 2015-ben megtiltotta elítéltek szerveinek felhasználását, aktivisták és kutatók szerint azonban a gyakorlat továbbra is létezik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra