Ki kell-e cseréltetnünk amalgámtöméseinket?

Vágólapra másolva!
Miközben az amalgámtömésekből felszabaduló higany egészségre vélt káros hatásáról sok szó esik, a fogszínű tömések ugyancsak veszélyesnek tartott biszfenol-A-tartalmáról sokkal kevesebb. A fogászati amalgám nagyon tartós tömőanyag, ezért ha valakit esztétikai szempontból nem zavar nagyon, nem érdemes az egyébként megfelelő ezüstszínű tömést fehérre cseréltetnie.
Vágólapra másolva!

"Az amalgám az egyik legtartósabb tömőanyag, ha nincs probléma vele, vétek kicserélni. Az Amerikai Fogorvosok Egyesületének van egy állásfoglalása, amely úgy szól, hogy az az orvos, aki higanyallergiától nem szenvedő páciensének azt sugallja, hogy az amalgámtömés káros lehet az egészségére, az helytelenül és nem etikusan cselekszik" - mondja dr. Bartha Károly egyetemi docens, a SOTE Fogászati Klinikájának intézetvezető-helyettese.

Az amalgámtömés cseréje abban az esetben indokolt, ha a beteg higanyallergiában szenved. "Ez azonban nagyon ritka, harmincéves pályafutásom alatt egy ilyen beteggel találkoztam" - teszi hozzá a szakember. Dr. Bartha Károly szerint az amalgámtömés higanyon kívüli összetevőivel (például ezüsttel, rézzel) szembeni allergia még ritkább, mint a higannyal szembeni.

A higanytartalmú tömés eltávolítása viszont szükséges és indokolt abban az esetben is, ha a szájnyálkahártyán úgynevezett lichenoid típusú, jellegzetesen fehér színű elváltozások jelennek meg.

Mennyire veszélyes az amalgámtömések higanytartalma?

Az amalgámtömések anyagának mintegy fele higany, amely rágás, rágógumizás, fogmosás hatására kis mennyiségben folyamatosan oldódik ki a tömésből. "A természetgyógyászok nem ismerik azt a fogalmat, hogy határérték. Ők általában úgy gondolkodnak, hogy ha egy anyag veszélyes, akkor nincs további helye a vitának. Az Egészségügyi Világszervezet, illetve az orvostudomány viszont felállít határértékeket, és az amalgámtömésekből folyamatosan kioldódó higanymennyiség nem éri el a felső limitet. Még akkor sem érné el, ha az összes fogunk amalgámmal lenne tömve" - mondja dr. Bartha Károly.

A tömésből felszabaduló higany a nyálban feloldódva a gyomorba jut, ahonnan csak egy százaléka szívódik fel a szervezetbe. "Hogy a fogászati amalgám mennyire káros az egészségre, azt jól jelzi az az amerikai statisztika, mely szerint egy átlagos fogorvos vérében kétszer annyi elemi higany található, mint a lakosságéban általában, ennek ellenére az orvostársadalmon belül és általában a lakosság körében is a fogorvosok élnek a legtovább" - jegyzi meg a fogorvosi klinika intézményvezető helyettese.

A tengeri halakkal vérünkbe kerülő higany veszélyesebb

Nem mindegy, hogy a higany elemi vagy szerves formában kerül-e vérünkbe. Az amalgámtömésekből elemi formában vérünkbe kerülő higany, bár egy része felhalmozódik az agyban vagy a vesében, folyamatosan ürül a szervezetből, és mennyisége ötven nap alatt megfeleződik.

Nem így a szerves higanyvegyületek, mint például a metil-higany. Ennek klasszikus példája a japán Minamata lakóinak esete. A tengeri faluban az 1930-as években vegyi gyár épült, amely tisztítatlan szennyvizét a tengerbe eresztette. Közel húsz év elteltével a lakosság körében különböző idegrendszeri tünetek jelentkeztek: beszéd- és különféle érzékszervi problémáik voltak, de az is előfordult, hogy izomremegések és görcsök közepette furcsa pozíciókban megmerevedtek. Mint később kiderült, az idegrendszeri zavart a vérükben felhalmozódó metil-higany okozta, amelyet a tengeri élőlények fogyasztásával vittek be szervezetükbe. A japán falu után a betegséget Minamata-kórnak nevezték el.



A fogszínű tömőanyagok biszfenol-A-t tartalmazhatnak

"Miközben az amalgámot tulajdonképpen 1830-as évekbeli bevezetése óta támadják higanytartalma és vélt egészségi kockázatai miatt, kevés szó esik arról, hogy a fogszínű tömőanyagok pedig az egészségre ugyancsak káros biszfenol-A-t tartalmaznak. Ráadásul a fogszínű tömőanyaggal szembeni allergiás kockázat is nagyobb, mint az amalgámtömések esetében" - mondja dr. Bartha Károly. Ezért a tömőanyag kiválasztásában, valamint az esetleges kockázatokról mindig kérjük ki fogorvosunk tanácsát.

Annak ellenére, hogy ma már az amalgám-tömőanyagokból is vannak modernebbek, amelyekből kevesebb higany oldódik ki, a betegek az amalgámtömések helyett inkább a fogszínű töméseket keresik. "Van olyan vélekedés, amely szerint az amalgám majd a szegény ember tömése lesz. Nyugat-Európában a fogszínű tömés ára közel kétszerese az amalgáménak, ami indokolt is a drágább alapanyagok és a jelentősebb időráfordítás miatt" - mondja dr. Bartha Károly.

A fogszínű tömések élettartama azonban még csak közelíti az amalgámtömésekét, amelyekkel a statisztika szerint átlagosan hét évig rendszerint semmi gondjuk nincs a pácienseknek.