Olcsón és hatékonyan csökkenti a magas vérnyomást a céklalé

2017.05.09. 16:45

Egy brit vizsgálat szerint a céklalé nitráttartalma képes csökkenteni a magas vérnyomással küzdők vérnyomásértékeit. De vajon mennyit kell ehhez fogyasztanunk belőle?

Brit kutatók 4 héten keresztül mérték 64 magas vérnyomással küzdő páciens vérnyomásértékeit.

A kísérletben részt vevők egyik csoportja napi 250 ml céklalevet ivott meg (ez naponta körülbelül 6,4 mmol nitrátot jelentett), míg a kontrollcsoport ugyanennyi nitrátmentesített céklalevet kapott placebóként.  

A vizsgálat következtetései egyértelműek: a nitráttartalmú céklalevet fogyasztók esetében a vérnyomásnak mind a szisztolés, mind pedig a diasztolés értéke jelentősen csökkent - írja a Medscape.com. A kutatók az endothel funkció (az érrendszer általános stressze, az érbelhártya sejtjeinek funkciója) közel 20 százalékos javulását, és az erek merevségének 0,59 m/s-os csökkenését is észlelték a nitráttartalmú levet fogyasztó csoportban, míg a kontrollcsoportban e téren sem történt változás.

Forrás: PhotoAlto/Eric Audras

A Hypertension című szaklapban publikált kutatásban résztvevők a vizsgálat idejére egyforma étrendi változtatásokat hajtottak végre, magas vérnyomásukat a vizsgálatra való jelentkezés idején vérnyomásméréssel igazolták.

Egyszerű, olcsó terápia

Dr. Vikas Kapil, a londoni Barts and the London School of Medicine and Dentistry munkatársa, a kutatás vezetője szerint ez az első bizonyíték arra, hogy nitráttartalmú élelmiszerekkel tartós vérnyomáscsökkenést lehet elérni a magas vérnyomással küzdő embereknél. A kutatás ráadásul arra is rávilágított, hogy a természetes nitráttartalommal rendelkező élelmiszerek olcsó és könnyen elérhető kiegészítő terápiát jelentetnek a magas vérnyomással küzdő páciensek gondozásában.
A kutatók szerint a természetes, szervetlen nitrát megemeli a nitrit szintjét a szövetekben és a keringésben, mégpedig úgy, hogy az emésztőrendszer első állomásán, a szájban kerül be a véráramba. A tanulmány során alkalmazott nitrátbevitel a vérplazma nitrátkoncentrációját körülbelül 5,5-szörösére emelte, míg a plazma nitritkoncentrációja körülbelül a 2,7-szeresére emelkedett. A nitrit komoly értágító hatással bír, nagy valószínűséggel épp ez húzódik a mostani kutatási eredmények hátterében.

Forrás: Thinkstock

A szerzők megjegyzik: a vérnyomásértékek céklalével elért csökkenése megfelelt a magas vérnyomás elleni gyógyszerek szokásos adagjával elért csökkenésnek,ami 9,1 / 5,5 Hgmm.
Ráadásul ez az első olyan kutatás, amely tartós vérnyomáscsökkenésről számol be a természetes, szerves nitrát segítségével az egyébként vérnyomáskontrollra szoruló, magas vérnyomásos betegek körében.

Ez persze nem jelenti azt, hogy orvos nélkül, saját kútfőből, céklalé ivással álljunk neki a magas vérnyomást kezelni, csupán annyit jelent, hogy ha valaki kedveli a céklalét és magas vérnyomással küzd, akkor a hatás figyelembevételével fogyassza - akár naponta is.

Merck
Sandoz
Egis
Most
Top 12 óra