A szívmegállások előfordulása nőtt a sok kolbászt fogyasztók körében

2017.11.24. 04:19

Nem csupán férfiak számára fontos információ, hogy a kolbász rendszeres fogyasztása erőteljesen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Fontoljuk meg tehát, hogy hányszor kerül a tányérunkra füstölt vöröshúst tartalmazó élelmiszer!

Kimutatható összefüggés áll fenn a feldolgozott vöröshús-készítmények fogyasztása és a szívünk egészsége, illetve egyes súlyos, sőt halálos szívbetegségek előfordulási aránya között.

Bár sok férfit elszomoríthat az adat, hogy a kolbász árthat a szívünknek,

de fontos, hogy elolvassák a cikket és tudjanak a problémáról, illetve a lehetséges megoldásról. Egy igazán átfogó, több mint 37 ezer férfi egészségét követő vizsgálat adataiból vonták le a következtetést. A Cohort of Swedish Men elnevezésű svéd vizsgálat keretében 45 és 79 év közötti férfiak egészségét és életmódját vizsgálták átlagosan 11,8 évig.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vizsgált férfiak körében a szívmegállás, illetve azon belül is a halálos szívmegállások előfordulása 12 év alatt gyors ütemben emelkedett – egyenes arányban azzal, ahogyan nőtt a kutatás résztvevőinek étrendjében a feldolgozott vöröshúsból készített élelmiszerek, például a kolbász, a sonka és a felvágottak aránya.

Miből mennyit?

A vizsgálatban résztvevőket a vöröshúsból készült élelmiszerek fogyasztása tekintetben csoportokra osztották.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A legnagyobb mennyiségű kolbászt (napi 75 grammnál többet) fogyasztó csoportban a szívmegállás okozta halálozás kockázata 2,43-szerese volt annak, amit a legkevesebb vöröshúsból gyártott terméket (napi 27,9 grammnál kevesebbet) fogyasztók csoportjában észleltek. A számítások szerint minden 50 grammnyi plusz vöröshús-készítménnyel, amit a résztvevők naponta elfogyasztottak, 8 százalékkal nagyobb lett a szívmegállás, és 38 százalékkal emelkedett a halálos szívmegállás kockázata – írta Dr. Joanna Kaluza, a Varsói Élettudományi Egyetem kutatója a Circulation: Heart Failure című szakfolyóiratban, a kutatás eredményeire támaszkodva.

Ez a következtetés már csak azért is riasztó, mert a kockázat emelkedése független az összes többi szív- és érrendszeri kockázati tényezőtől, a résztvevők napi kalóriabevitelétől és a teljes kiőrlésű gabonafélék, zöldségek és hal fogyasztási arányától. Vagyis az is ki van téve neki, aki alapjaiban véve egészségesen él, de szereti a kolbászt.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Maurizio Gambarini
A Magyarországon nagy tételben fogyó olcsó virsli és párizsi is nagyobb mennyiségben tartalmaz a szívbarátnak nem nevezhető anyagokat, így ezek fogyasztásával is vigyázni kell!


A vizsgálatot végző kutatók azt is megnézték, hogy a nem feldolgozott vörös húsok fogyasztása általában véve hogyan hat a szív egészségére.

Nem mindegy a feldolgozás módja!

Következtetéseik szerint a feldolgozatlan vörös húsok, például a szeletelt és darált sertés-, marha- és borjúhús nem okoztak a kolbászhoz hasonló kockázatnövekedést.A tanulmány szerzői szerint a feldolgozott húskészítmények káros hatása egyrészt a túlzott sózásnak, másrészt pedig a füstölés és tartósítás során használt vegyületeknek

köszönhető.

Forrás: Thinkstock

A vizsgálat, amely az elfogyasztott mennyiségekkel kapcsolatban a résztvevők saját bevallásán alapult, összecseng más kutatások eredményeivel, amelyek szintén a szív- és érrendszeri betegségek és a daganatos kórok kockázatának emelkedését állapították meg a sok feldolgozott húskészítményt fogyasztók körében.

Egy korábbi, a svéd férfiak ugyanezen csoportjában elvégzett kutatás például megállapította, hogy a kolbászféléket és egyéb húskészítményeket legnagyobb arányban fogyasztóknak a stroke 23 százalékkal nagyobb kockázatával, illetve az agyi infarktus 18 százalékkal nagyobb rizikójával kell szembenézniük, mint azoknak, akiknek az étrendjében a legkisebb arányban szerepelnek a kolbászok és felvágottak. Épp ezért a résztvevő kutatók szerint az étrendi ajánlások között szerepelnie kellene a kolbászfélék fogyasztásának korlátozását ajánló pontnak.

Ne essünk azonban pánikba és ne száműzzük a kolbászt az étkezésünkből, csupán itt is törekedjünk arra, hogy inkább kevesebbszer, és jó minőségű terméket vegyünk és együnk, kerüljük a rengeteg tartósítószert tartalmazó készítményeket és ha fokozott kockázati csoportba tartozunk, akkor tartsuk rendben vérnyomásunkat, figyeljünk a szív- és érrendszeri betegségek tüneteire - ezzel is csökkentve egy végzetes kimenetelű keringési esemény lehetőségét.

Merck
Sandoz
Egis
Most
Top 12 óra