Rohamosan javulhatnak a szívbetegek életesélyei

2017.05.18. 04:30

Európa vezető szívgyógyászai jöttek el a Magyar Kardiológusok Társaságának 60., jubileumi, eleddig legnagyobb és legsikeresebb konferenciájára Balatonfüredre, ahol a kardiológia valamennyi szintjén dolgozó szakemberek cserélhették ki tapasztalataikat. Az előadók számos áttörést jelentő kezelésről is beszámoltak a szakmai „csúcstalálkozón".

Hatalmas előrelépésekről és jelentősen javuló életesélyekről számoltak be a szívgyógyászat hazai és nemzetközi szaktekintélyei a Magyar Kardiológusok Társasága 60., jubileumi konferenciáján. A ma már európai szinten is rangos találkozóra, mely új, korszerű helyszínen került megrendezésre, az idén minden eddiginél nagyobb létszámban, több mint 2200-an érkeztek orvosok és szakdolgozók, hogy az Európai Kardiológiai Társaság vezetőitől, valamint a hazai ellátás legnagyobb szaktekintélyeitől ismerhessék meg a szakma újdonságait, illetve eddigi eredményeit.

Fő szerepet kapott a két legtöbb tragédiáért felelős megbetegedés, amelyekben az elmúlt időszak áttörést hozott: a szívelégtelenség és a magas koleszterinszint, valamint fontos téma volt a következményes koszorúér betegség kezelése.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Elena_Abrazhevich/Elena_Abrazhevich

„A szívelégtelenség egy nagyon rossz prognózisú megbetegedés, halálozási rátája vetekszik a daganatos megbetegedésekével, még ha ez kevésbé is tudatosul mind az orvosokban, mind pedig a betegekben. Most megannyi aspektusa napirendre került, a modern laboratóriumi és eszközös diagnosztikától a gyógyszeres, valamint eszközös terápiájáig, vagy a hazai szívtranszplantáció, amely idén ünnepelte 25. évfordulóját. A közelmúltban fejeződött be egy nagy áttörést jelentő vizsgálat, melynek eredményeként talán hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy új szívelégtelenség-gyógyszer, mely megfelelő indikációban, a legsúlyosabb, legtöbb panasszal rendelkező betegekben jelentősen javíthatja a tüneteket és a betegség túlélésének esélyeit" - mondta prof. Dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

Magyar Kardiológusok Társasága, Balatonfüred, 2017.

Forrás: Origo

„A másik fontos terület a magas vérzsírszint csökkentésének kérdésköre, különösen olyan betegekben, akik már elszenvedtek szív- és érrendszeri eseményt (pl. szívinfarktust, stroke-ot). Ezen a területen igazi áttörést hoztak a nemrégiben lezárult vizsgálatok. Az eddigi koleszterinszint csökkentő terápiákkal ebben a betegcsoportban mintegy 30 százalékos kockázatcsökkenést tudtunk elérni, melyhez az új, havonta vagy kéthetente adott injekcióval újabb 20 százalék előny adódhat hozzá, s eddig soha nem tapasztaltan alacsony szintre lehet a koleszterint csökkenteni - tette még hozzá az elnök. 

„A mostani konferencia is igazolta: hazánkban világszínvonalú a szív- és érrendszeri betegek ellátása, kiemelkedő az infarktuskezelés, de kiváló eredményeink vannak a szívátültetés területén is. Ezen a találkozón lehetőség volt arra, hogy a betegellátás valamennyi szintjén dolgozók, köztük a családorvosok és szakdolgozók is találkozhassanak a legújabb szakmai ismeretekkel, eredményekkel" - mondta dr. Becker Dávid, a társaság főtitkára, aki szerint viszont változatlanul gond a betegoldal.

Dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára

Forrás: Origo

„A páciensek tájékozatlansága és az együttműködés hiánya továbbra is rontja a helyzetet. Hiába világszínvonalú az infarktusellátás az országban, az egyéves halálozási adataink rosszabbak, mint a hasonlóan ellátott helyeken, mondjuk a skandináv államokban.

Az infarktuson átesett betegek fele nem szedi tartósan az életmentő gyógyszereket. Ennek pedig nem feltétlenül anyagi oka van, hanem egyrészt a rengeteg téves információ, ami az interneten terjed például a statinokkal kapcsolatban, másrészt, hogy a kezelés nem úgy segít és javítja a beteg állapotát, hogy ő azt érzékelné, pusztán megvédi egy újabb infarktustól" - hangsúlyozta dr. Becker Dávid.

Sokat segíthet ezen az az infarktuson átesett betegeket támogató, hamarosan induló program, amelyben a páciensek komoly segédanyagokat kapnak a rehabilitációjukhoz, a további életvitelükhöz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Merck
Sandoz
Egis
Most
Top 12 óra