Kapcsolat van az alvás mennyisége és a stroke között - és nem úgy, ahogy gondolnánk

2017.08.31. 04:19

Ha rendszeresen többet alszik nyolc óránál, az több, komoly egészségi kockázat előjele lehet.

A sok, az átlagosnál jóval több alvás a hétvégi élvezetek közé tartozik és nincs vele semmi gond, a szervezet a hét közbeni alváselmaradást kompenzálja. Ám a rendszeres, túl hosszú alvás előjele lehet annak, hogy a szervezetben valamilyen egészségügyi probléma van. Egy friss kutatás szerint azoknak a stroke-kockázata, akik rendszeresen nyolc óránál többet alszanak naponta, nagyobb azokhoz képest, akik hat és nyolc óra közti mennyiséget alszanak.

Több volt a szélütés

A friss kutatásban, amelyet a Neurology című folyóiratban publikáltak, a kutatók hozzávetőlegesen tízezer 42 és 81 év közötti személyt követtek csaknem tíz évig. Rögzítették, hogy jellemzően mennyit alszanak éjszakánként, és hogy esetleg előfordult-e náluk stroke.

Az alvás mennyisége összefüggésben van a stroke kockázatával.

Forrás: SCANPIX/Anna Molander

Átlagosan tízből hét férfi és nő aludt hat és nyolc óra közti mennyiséget naponta, és tízből átlagosan egy fő aludt több mint nyolc órát éjszakánként. A legtöbbet alvóknak az átlagosnál 46%-kal magasabb volt a stroke kockázata, amikor a kutatók megvizsgálták a többi változót, amely hozzájárulhatott a kockázatokhoz. A kockázat duplája volt azokéhoz képest, akik az átlagos 8 órás időtartamra hunyták le a szemüket éjszakánként.

Bár a kutatás egyértelmű összefüggést mutat, ez azért kifejezetten meglepő, mert korábban az alvásmegvonást is a magasabb stroke kockázattal hozták összefüggésbe. A kutatók azt feltételezik, hogy a hosszú éjszakai alvás kapcsolatban lehet egy tényezővel: megemelkedett gyulladás szinttel, ami szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet.

„Az elnyújtott alvás hatékony jelzője lehet a megemelkedett stroke kockázatnak az idősek körében, ám tovább kell kutatni ahhoz, hogy hasznát vegyük ennek az eredménynek a klinikai gyakorlatban is" - vonták le a következtetést a szerzők.

A túl sok alvás egyéb betegségek, problémák jele is lehet.

Forrás: Dreamstime

Nem csak a stroke az egyetlen kockázat, amelyet összefüggésbe hoztak a túl sok alvással. Az orvosok az alvásmennyiséget időnként összekapcsolják azzal, hogy a beteg mennyire érzi jól magát. A túl sok alvás általában azt jelenti, hogy valami nincs rendben.

Több betegség jele is lehet

„Ha túl sokat alszunk, az rossz jel" - kommentálta az eredményeket Dr. David Gozal gyermekgyógyász, a Chicagoi Orvosi Egyetem (University of Chicago Medicine) alvási rendellenességek szakértője, aki nem volt bevonva ebbe a kutatásba. „Nagyon kevés ember tud többet aludni annál, mint amennyire igazából szüksége van. A túlzottan sok alvás annak a jele, hogy rejtőzködő egészségi probléma állt elő, mint például depresszió, rák, neurológiai elváltozás. Ez általában nem jó dolog."

Forrás: Origo
A Szívderítő rovat további cikkei
Szeretne többet tudni a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, megelőzéséről, a táplálkozás, a mozgás, a stressz szerepéről? Érdeklik a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel, elhízással, diabétesszel kapcsolatos legújabb hírek, kutatások? A rovat további cikkeit ide kattintva éri el!

Ennek az új vizsgálatnak a kutatói azt mondják, további vizsgálatokra van szükség, amelyek során prioritást kell adni a mélyben meghúzódó folyamatok megértésének.

Ha valaki szereti átaludni a hétvégéket, ne idegeskedjen. Ha időnként hosszabb időt ágyban töltünk, az még nem rossz jel, mondják a szakértők, de ha ez rendszeres szokássá válik, azt már érdemes kivizsgáltatni.

Támogatóink
Merck
Egis
Most
Top 12 óra