Meg fog halni - mit tegyek?

2017.11.02. 04:16

Van, hogy az ember tudja, vagy legalábbis sejti, hogy a szerette nem éli túl a betegséget. Előbb ezt a félelmet, majd a gyászt is tabu övezi mégis. A veszteségélmény kezdetben kiürít mindent, hogy aztán a tompa üresség átadja helyét az érzelmek hullámvasútszerű kifejeződésének. Düh, harag, önvád – ezek a leggyakoribb érzelmek a gyászreakció során, melynek feldolgozásához sokszor egy év elmúlása sem elegendő.

Az évek múlásával kisebb-nagyobb veszteségek érhetnek minket, legyen szó munkahelyünk elvesztéséről, megszokott otthonunk elhagyásáról vagy egy partnerkapcsolat megszakadásáról. A legnehezebben feldolgozható veszteséget azonban közeli szeretteink halálakor élhetjük át. A szeretett személy elvesztésével lényegében kötődésünk tárgyától búcsúzunk, akihez élmények, emlékek és érzelmek sora fűzött minket.

Mit tudunk a gyászról?

A veszteség erős érzelmi és viselkedéses reakciót vált ki a gyászolóból, amit egy szóval gyászreakciónak nevezhetünk. A gyászreakció minden esetben egyéni, és lefolyása sokféle tényezőtől függ, annyi azonban általánosnak tekinthető, hogy az intenzív tünetek 1-3 hónapon belül mérséklődni szoktak - olvsaható az egeszseg.hu-n. - Csakhogy a tünetek enyhülése nem jelenti a veszteségélmény valódi feldolgozását, ami ennél jóval hosszabb ideig is eltarthat. A halálesetet követő első évben az egymást követő ünnepek és évfordulók újra és újra felerősíthetik a magány érzését és a veszteség élményét, így ez az időszak mindenképpen fájdalommal terhelt lehet a gyászoló számára.

A gyász érzelmei veszélyesek lehetnek, ha gyászoló maga is beteg.

Forrás:

Ráadásul vannak olyan esetek, amelyek kifejezetten nehézzé tehetik az elengedést és a történtek elfogadását. Ilyen esemény, ha:

  • a veszteségélmény váratlanul, baleset vagy erőszak által következett be,
  • gyermek vagy fiatal felnőtt az áldozat,
  • az elhunyt és a gyászoló kapcsolata ellentmondásos érzelmekkel teli volt,
  • ha a gyászoló veszteségei halmozottak,
  • ha a gyászoló magányos, nincsenek igazán rokoni vagy baráti kapcsolatai, akik támaszt nyújthatnának.

A szeretett partner elvesztése megduplázza a szívroham vagy a stroke kockázatát - derült ki abból a vizsgálatból, melyben szakértők tanulmányozták a gyász emberi egészségre gyakorolt hatását.

Forrás: Pixabay.com

Régóta jól tudjuk, hogy a közeli hozzátartozó elvesztése halálos rizikófaktor, és ezzel a kutatással jobban megérthetjük mindennek az olyan kardiovaszkuláris betegségekre való hatását mint a szívroham vagy a stroke. A kutatás kimutatta, hogy a stroke vagy a szívroham valószínűsége a partner elvesztése utáni kritikus 30 napban a legmagasabb a szeretett partner hiánya miatti érzett fájdalom miatt, ezt követően csökken.

Azoknál, akiknek meghalt a partnerük, kimutathatóan magasabb lett a pitvarfibrilláció vagy a szabálytalan szívritmus kockázata, és ezek a hatások hosszú ideig meg is maradnak.
A kutatók hosszú ideig tanulmányozták a stressz hatására, a házastársukat elvesztő embereknél kialakuló cardiomyopathiát, azaz megszakadó szív jelenségét, amikor úgy érzik, mintha szívrohamuk lenne. Ilyenkor kapkodó levegővétel, mellkasi fájdalom alakulhat ki, ám artériaelzáródás nem következik be. A szakértők szerint mindezért a kiáramló stresszhormonok a felelősek, amelyek az erős érzelmeket kiváltó események miatt termelődnek. Az Open Heart című folyóiratban közzétett tanulmányban a kutatók utánanéztek annak, hogy vajon a partner elvesztése hozzájárul-e a pitvarfibrilláció magasabb kockázatához, és ha igen, akkor mekkora a kockázatnövekedés.

Arra az eredményre jutottak, hogy azoknál a személyeknél, akik elvesztették a társukat, 41%-kal nagyobb valószínűséggel alakul ki pitvarfibrilláció a szomorú eseményt követő egy hónapon belül. A magasabb kockázat az esemény után egy évig fennállt.

Hogyan gyászolunk?

A halál híre elsőként mindenképpen sokkol, bénít és villámcsapásszerű érzésként hat. Kezdetben még nem tapasztalható szomorúság vagy harag, inkább értetlenségről és ürességről számolnak be a gyászolók. Ez az állapot néhány perctől néhány órán keresztül tarthat, de minél váratlanabb a haláleset, annál elhúzódóbb lehet a kezdeti dermedtség.

Forrás: Pixabay.com

Az érzelmi sokkhatásnak általában akkor ér véget, mikor, tudatosulnak teendők a halálesettel kapcsolatban. Az ügyintézéshez és a temetést érintő tevékenységek ellátásához elengedhetetlen az önkontroll, mely az érzelmek részleges elfojtását kívánja meg a gyászolótól. Ugyanakkor teljesen természetes reakció, hogy a kontrollált feladatellátást időnként az addig elfojtott érzelmek előtörése szakíthatja meg: ingerültség, düh, vádaskodás vagy harag. Összességében azonban, a feladatokban való elmerülés a gyászolók többségében automatikusan végbemegy, bár sokan „kívülállóként" észlelik önmagukat az események forgatagában és úgy érzik, mintha mindez mással történne meg.

A gyász legnehezebb szakasza csupán a temetés után kezdődik, hiszen a gyászoló ekkor szembesül a veszteséggel és a korábban háttérbe szorult gondolatokkal, emlékekkel, érzésekkel. Emellett gyakran a társas környezet részéről is elvárások sora érkezik felé: igyekezzen mielőbb visszarázódni a régi kerékvágásba, ráadásul a gyász túlzott elhúzódását a rokonok és barátok hajlamosak „önsajnálatként" címkézni. A külső elvárásoknak való megfelelés igénye és a belső veszteségélmény megélése közepette a gyászolót szinte elárasztják haraggal, bűntudattal és önváddal terhes érzései. A gyászoló ezért visszahúzódónak és elzárkózónak tűnhet, míg döntéshozatalára az érdektelenség, a szórakozottság vagy éppen az átgondolatlanság jellemző.

Hónapok telhetnek el a veszteség élményének feldolgozásával, de idővel a fájdalmas emlékek mellett egyre több szép emlék is előtör majd. Ekkor bár a gondolatok középpontjában még mindig az elhunyt áll, ennek ellenére a tünetek intenzitása csökken, a társas közegtől való elzárkózás, a történtek elfogadására való hajlandóság pedig nő.

Hogyan segíthetjük a veszteség élménynek feldolgozását?

Figyeljünk oda a gyászolóra és segítsük őt a veszteség feldolgozásának időszakában! Legyünk vele türelmesek a temetést követően is, és biztosítsuk őt a támogatásunkról!

Mindenki más ütemben és másfajta hozzáállással dolgozza fel a veszteséget, ezért próbáljunk minden esetben elfogadóak lenni. Vannak, akik erősebben élik át a szomorúságot és a bűntudatot, míg másoknál intenzívebb a düh és a szorongás. Vannak, akik keresik az emberi kapcsolatokat és könnyebben beszélnek az érzéseikről, míg mások inkább magányosan gyászolnak. Bármelyik magatartásmintát is tapasztaljuk, legyünk elfogadóak, és reagáljunk a gyászoló igényeire.

Forrás: Shutterstock

Ha a gyászoló keresi társaságunkat és mesélne érzéseiről, hagyjuk őt megnyílni előttünk, és bátorítsuk a gondolatok és emlékek megosztására. Viszont, az is előfordulhat, hogy inkább magányosan dolgozná fel az eseményeket. Ilyenkor hagyjunk időt neki, tudatosítsuk benne a hogy számíthat ránk, ha szükségét érzi.

Megfelelő idő elteltével, a gyászév végéhez közeledve érdemes tudatosítani a gyászolóban, hogy milyen változásokat hozott értékrendjében, világképében a veszteség feldolgozásának időszaka. Az átélt események sokak számára újraformálják korábbi világképüket, értékrendjüket és segítik őket, hogy megbecsüljék és értékeljék az életükben mindazt, ami valóban fontos.

Merck
Sandoz
Egis
Most
Top 12 óra