Csökkenti a halálozási kockázatot a kávé

2017.11.06. 04:12

Két új kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy minél több kávét fogyaszt valaki, annál kevésbé fenyegeti a halálozás kockázata egy sor veszélyes betegségben. A kutatók szerint ez az összefüggés ugyanúgy fennáll az európai népcsoportok körében, mint a különféle bőrszínű és etnikai hovatartozású csoportoknál.

A kávé a világ minden táján az egyik legnépszerűbb ital, épp ezért jó, ha tisztában vagyunk az egészségügyi hatásaival – már csak azért is, mert népegészségügyi szinten óriási lehet a jelentősége. Ráadásul Európán belül is többféleképpen készítik ezt az italt, és az sem világos, hogy az eltérő bőrszínű és etnikumú népesség körében van-e különbség a kávé hatását illetően. A sötét foltokra két új kutatás igyekszik fényt deríteni.

Jelentős kockázatcsökkenés

Az EPIC elnevezésű vizsgálatban Dr. Marc J. Gunter, a lyoni International Agency for Research on Cancer (Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség) munkatársa, valamint kutatótársai egy 451 743 fős minta adatain vizsgálták a kávéfogyasztás és a bármely okból, illetve különféle okokból bekövetkező halálozás kockázatának összefüggéseit 10 európai országban.

Számos betegség halálozási kockázatát csökkentette!

Forrás: Shutterstock

Az átlagosan 16,4 éves követési idő alatt a résztvevők körében 41 693 haláleset fordult elő. Az eredmények szerint azokat a férfiakat, akik naponta legalább 3 csésze kávét fogyasztanak, 12 százalékkal kevésbé fenyegeti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázata, mint azokat, akik egyáltalán nem isznak kávét. A nőknél a halálozási kockázat 7 százalékkal kisebb a napi legalább 3 kávét fogyasztók körében.

Ha a különféle okokból bekövetkező halálozás kockázatát nézzük, a naponta legalább 3 csésze kávét elfogyasztó férfiaknak az emésztőszervi betegségben történő elhalálozás 59 százalékkal kisebb kockázatával kell szembenézniük, mint azoknak, akik egyáltalán nem isznak kávét, vagy naponta legfeljebb egy csészével isznak belőle. 

A nőknél 40 százalékkal kisebb a kockázat. A kutatók szintén a halálozási kockázat erős csökkenését tapasztalták a kávéfogyasztó nők körében a keringési betegségek, különösen az agyi keringés betegségek vonatkozásában.

A koffeinmentes kávénak is vannak pozitív hatásai.

Forrás: Thinkstock

A férfiak esetében a kávé jó hatása ez ügyben kicsi volt. Ugyanakkor azonban a petefészekrákban való elhalálozás kockázata jelentősen nagyobb volt a kávéfogyasztók körében.

A halálozási kockázat csökkenése a koffeintartalmú, illetve koffeinmentes kávét fogyasztók körében is egyforma volt. A kutatók mindazonáltal hangsúlyozzák, hogy az eredményeket óvatosan kell kezelni, mivel a kutatóközpontok nem mindegyike gyűjtött adatokat a koffeinmentes kávé fogyasztásával kapcsolatosan.

A legtöbb etnikai csoportnak használ a kávé

Az amerikai MEC elnevezésű vizsgálat különféle etnikai csoportokból származó embereket vizsgált: a 185 855 fős mintában szerepeltek afrikai-amerikaiak, Hawaii őslakosai, japán származású amerikaiak, latin-amerikai származásúak, valamint fehér bőrűek. Dr. Song-Yi Park, az University of Hawaii munkatársa és kollégái szintén a kávéfogyasztás és a bármilyen, valamint a specifikus okból bekövetkező halálozás kockázatának összefüggéseit vizsgálták. Az afrikai-amerikaiak, a japán és a latin-amerikai származásúak, valamint a fehér bőrűek körében a magasabb kávéfogyasztás kapcsolatban állt az alacsonyabb halálozási kockázattal. Az átlagosan 16,2 éves követési idő során a csoportban 58 397 haláleset fordult elő.

A kutatás eredménye szerint a nagyobb kávéfogyasztás a bármilyen okból bekövetkező, illetve a szívbetegséggel, daganatos betegségekkel, légzőszervi betegségekkel, stroke-kal, cukorbetegséggel és vesebetegséggel kapcsolatos halálozás kockázatának csökkenésével függött össze.

A Szívderítő rovat további cikkei
Szeretne többet tudni a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, megelőzéséről, a táplálkozás, a mozgás, a stressz szerepéről? Érdeklik a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel, elhízással, diabétesszel kapcsolatos legújabb hírek, kutatások? A rovat további cikkeit ide kattintva éri el!

Amikor az etnikai csoportokat külön is megvizsgálták, a hawaii őslakók csoportjának kivételével ez az összefüggés minden csoportban fennmaradt.

A halálozási okok vizsgálata során az derült ki, hogy a magasabb kávéfogyasztás összefüggött a szívbetegséggel, a daganatos betegségekkel, a krónikus alsó légúti betegségekkel, a stroke-kal, a cukorbetegséggel, valamint a vesebetegséggel kapcsolatos halálozási kockázat csökkenésével, és a koffeintartalmú, valamint koffeinmentes kávé fogyasztása esetén is ugyanez volt a helyzet.

Beilleszthető az egészséges étrendbe

A tanulmányokhoz fűzött bírálatában Dr. Eliseo Guallar, a Baltimore-i Johns Hopkins University munkatársa és kollégái megerősítették, hogy a kávé egészségügyi hatásainak pontos ismerete az ital népszerűsége és elterjedtsége miatt nagyon fontos, ehhez pedig nagyban hozzájárulnak az idézett vizsgálatok. A bírálók ugyanakkor megemlítik azt is, hogy a kávéfogyasztás összetett dolog, mivel a kávéban nem csak koffein, hanem számos más vegyület is található, és az ital egészségügyi hatásai ezektől is függhetnek. Az azonban egyre biztosabbnak tűnik, hogy a mérsékelt kávéfogyasztás, azaz napi 400 mg koffein, vagyis 3-5 csésze kávé elfogyasztása hátrányos egészégügyi következmények nélkül beilleszthető az egészséges étrendbe.

Merck
Sandoz
Egis
Most
Top 12 óra