Az olívaolajjal dúsított étcsokoládé védi az erek egészségét

2017.11.08. 04:15

Aki minden nap elfogyaszt egy kevés olívaolajjal dúsított étcsokoládét, számíthat az erei belhártyájának jobb működése, azaz az endoteliális funkció javulására – ezt állítják egy kis létszámú, ám érdekes vizsgálat alapján olasz kutatók.

A vizsgálatban 26 középkorú felnőtt vett részt, akik legalább három szív- és érrendszeri kockázati tényezővel éltek együtt. Amikor egy hónapig minden nap megettek 40 gramm extra szűz olívaolajjal dúsított étcsokoládét, az endoteliális progenitor sejtjeik száma megnőtt – márpedig ezen sejtek az erek regenerációja szempontjából fontosak, és számuk a szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel együtt élő emberek esetében visszaesik.

Dr. Rossella Di Stefano, a Pisai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője az Európai Kardiológiai Társaság 2017-es kongresszusán egy sajtótájékoztatón elmondta: ez a vizsgálat is bizonyítja, hogy javíthatja az életkilátásokat a kis mennyiségű, legalább 70 százalék kakaótartalmú csokoládé rendszeres fogyasztása. Ám a kutatók nem tapasztalták ugyanezeket a jó hatásokat akkor, amikor a résztvevők almával dúsított csokoládét fogyasztottak.

Minden nap csak egy kis darabka kell!

Forrás: AFP/Philippe Huguen

Dr. Di Stefano szerint egy a New England Journal of Medicine-ben közzétett korábbi tanulmány szerint az endoteliális progenitor sejtek az erek belhártyájának regenerációjában vesznek részt, ám a szív- és érrendszeri kockázati tényezőkkel élők esetében ezek száma lecsökken. Ezen az állapoton sztatinok adásával lehet javítani, ám – ahogy most kiderült - a csokoládé is emeli ezt a számot. A kísérlet résztvevői szerint ráadásul az olívaolajos csokoládé finom, sőt néhány változata már a kereskedelemben is kapható.

Részletesebb vizsgálatra is szükség van

Dr. Joep Perk, a svédországi Linnaeus University munkatársa bírálatában kifejtette, hogy a vizsgálat alapötlete nagyon érdekes, ám e a kutatás egyelőre előzetesnek tekinthető – sokkal hosszabb megfigyelési időszakra, és nagyobb számú résztvevőre van szükség. Ám ez a tanulmány mindenképp megnyitotta az ajtót a részletesebb kutatások előtt.

Dr. Di Stefano arra is felhívta a figyelmet, hogy a kakaó és a szív- és érrendszeri egészség összefüggéseit már több holland és svéd kutatás is igazolta, csakúgy, mint azok a vizsgálatok, amelyeket a sok kakaót fogyasztó, és magas vérnyomással, valamint szív- és érrendszeri betegségekkel nem küzdő kuna indiánok körében végeztek. A kakaó védő hatását a benne levő antioxidáns hatású polifenoloknak tulajdonítják. Egy kis darab étcsokoládé annyi polifenolt tartalmaz, mint két pohár vörösbor vagy egy csésze zöld tea. Az olívaolajban és az almában szintén vannak polifenolok.

Így folyt a kutatás

Ebben a vizsgálatban a kutatók az olívaolajjal, illetve aszalt almával dúsított csokoládénak az endoteliális progenitor sejtekre és a szív- és érrendszeri betegségekhez kötődő anyagcseretermékekre gyakorolt hatását igyekeztek feltérképezni.

Figyelem! Csak az étcsokoládé érvédő hatású!

Forrás: shutterstock.vom

14 férfit és 12 nőt vizsgáltak: a résztvevők Toszkánában éltek, átlagos életkoruk 51 év, átlagos testtömegindexük 29 kg /m2 volt, és legalább három szív- és érrendszeri kockázati tényezővel éltek együtt. 20 résztvevő túlsúlyos volt, 19-nek a családjában előfordult szívkoszorúér-betegség.

Szívesen olvasna szíve egészségének megőrzéséről?
Szeretne többet tudni a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, megelőzéséről, a táplálkozás, a mozgás, a stressz szerepéről? Érdeklik a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel, elhízással, diabétesszel kapcsolatos legújabb hírek, kutatások? A rovat további cikkeit ide kattintva éri el!

15 beteg esetében kóros vérzsírszint, 14-nél magas vérnyomás fordult elő, kilencen pedig dohányoztak.
Egy kéthetes csokoládémentes időszak után a résztvevők egyik véletlenszerűen kiválasztott csoportja négy hétig 10 százalék extra szűz olívaolajat tartalmazó étcsokoládét evett – minden nap 40 grammot. A másik csoport olyan étcsokoládét kapott, amelyben 2,5% aszalt alma volt. Egy újabb kéthetes csokoládémentes periódus után a csoportok a következő 4 hétben a másik csokoládéból fogyasztottak minden nap 40 grammnyit.

A hónap végére az olívaolajos étcsokoládét fogyasztó csoport tagjainál nem következett be jelentős változás a vércukorszintben, az összkoleszterinszintben, a HDLés LDL, vagyis a „jó" és „rossz" koleszterin szintjében, a triglicerid-szintben, valamint a diasztolés és szisztolés vérnyomásban.
Az endoteliális progenitor sejtekre jellemző, vérben keringő antigének mennyisége azonban megemelkedett.

Ezen kívül a vizelet proton-nukleáris mágneses rezonanciavizsgálata kimutatta két olyan anyagcseretermék szintjének csökkenését, amelyek szintje a szív- és érrendszeri kockázatokkal együtt élők esetében általában megemelkedik. A karnitin és a 2-hidroxi-hippurát szintje 22, illetve 14,5 százalékkal csökkent, míg a másik két, szív- és érrendszeri rizikófaktorok esetén emelkedő mennyiségű anyagcseretermék, az L-tirozin és a fenil-alanin szintje nem változott. A pozitív hatás tehát mérhető volt. 

Az almát tartalmazó csokoládé egy hónapos fogyasztása után a résztvevők LDL, azaz a „rossz" koleszterin szintje 132-ről 142 mg /dl-re emelkedett, az endoteliális progenitor sejtek és a biokémiai markerek tekintetében azonban nem történt változás.
Az endoteliális funkció javulása a kutatók szerint az olívaolaj és az étcsokoládé egymást kiegészítő polifenol-tartalmának köszönhető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Merck
Sandoz
Egis
Most
Top 12 óra