Elektromos sokkolótól az automata defibrillátorig

2018.02.22. 04:17

1947-ben alkalmaztak először sikerrel elektromos áramütést kamrafibrilláció megszüntetésére. Szívműtét közben került erre sor. Kilenc évvel később már rendelkezésre állt az a készülék, a külső defibrillátor, amely, ha a szív elektrokardiográfiás (EKG) görbéjén mutatkozó ritmuszavar ezt indokolta, a mellkas megnyitása nélkül is hatásos áramütést volt képes leadni. Újabb tíz év múltán az angliai Belfastban megjelentek a mobil defibrillátorral felszerelt mentőautók.

1966 - a hőskor

Észak-Írországban, a belfasti Royal Victoria kórház két orvosa, Dr. Pantridge és Dr. Geddes készítette az első hordozható defibrillátort. A mentőautóba telepített készülék súlya meghaladta az 50 (!) kilogrammot, így kezelése nem volt egyszerű.

Segítségével mégis először tudtak halálosnak induló ritmuszavarokat megszüntetni a kórház kapuin kívül. Hamarosan a hirtelen szívhalálozás jelentős csökkenését észlelték, így a készülék továbbfejlesztése hamarosan megindult.

A ritmuszavar analízisének az automatizálása és az analízis által vezérelt sokkoló kifejlesztése tette végül lehetővé a 80-as évek végén, hogy a korlátozottan elérhető szakképzett orvos, majd a szélesebb kört jelentő, de a szükséges létszámhoz képest még mindig nem elegendő, megfelelően kiképzett szakszemélyzet után, az éppen elérhető laikusok is bekapcsolódhassanak az életmentésbe. A mai készülékek lépésről-lépésre hangutasítással irányítják a mentő tevékenységet, figyelmeztetnek az esetleges hibákra, zavaró körülményekre, és arra is, ha az áramütés esetleg szükségtelen, netán ártalmas lenne.

DefibrillátorForrás: pixabay.com

Az 1989-ben San Franciscoban indult programban a nyilvános, közterületi helyen kihelyezett defibrillátorok kezelőit alapos életmentő képzésben is részesítették. 2003 novemberében zárult le a Közterületi Defibrillátor Vizsgálat (Public Access Defibrillation Trial) elnevezésű 3 éves kutatási program az Egyesült Államokban, mely 19 000 önkéntes életmentő bevonásával tudományosan igazolta a közterületi defibrillátorok életmentő szerepét.

A látványos eredmények - az utcai szívmegállások túlélőinek száma megduplázódott - hatására a következő években a kihelyezett készülékek széles körben elterjedtek az USA-ban.

A mai masinák kezelése egyszerű, nem kell hozzájuk feltétlenül alapképzettség, a programjuk a ritmuszavar és a szívműködés egészen finom analízisét végzi el, önkontrollra is képesek: jelzik a meghibásodásukat, vagy ha az áramforrásuk cserére szorul.

Las Vegas szindóma

Az, hogy a rosszullét hol következik be, nem csupán a véletlen műve. A szerencsejátékosok Mekkájának számító Las Vegas hoteljeiben, kaszinóiban a hirtelen szívhalál gyakorisága két-háromszorosa az átlagos amerikaiénak. Az odazarándokoló tömegek számára a megszokottól eltérő életmód, a zaklatott, felfokozott életritmus, és nem utolsó sorban a játékkal járó lelki-érzelmi megpróbáltatások megnövekedett kockázati tényezőt jelentenek. Nem is véletlen hát, hogy az itteni kaszinók élen jártak a 90-es évek közepétől a laikusok által kezelhető automata defibrillátorok (AED) elterjesztésében.

Feltalálása forradalmasította az újraélesztést.Forrás: AFP/Ian Hooton

Az eredetileg biztonsági célokat szolgáló kamerákkal azonnal észlelik a rosszullétet, és a 1-2 percen belül a helyszínen terem az illetékes személyzet a legközelebbi hordozható defibrillátorral. A felszerelésük utáni első három évben 148 újjáélesztést végeztek AED-vel, 53%-ban sikerrel. Az esetek háromnegyed részében 3 percnél rövidebb idő alatt került sor a defibrillációra.

Hasonló sikertörténet a chicagoi O'Hare repülőtéré. Az évi 100 milliós utasforgalmat bonyolító komplexumot 1999-ben kezdetnek 33, majd a következő években további 26 nyilvános, és 450 db az újjáélesztésre kiképzett rendőr, biztonsági ember, utaskísérő által kezelt készülékkel szerelték fel.

A gondosan megtervezett elhelyezésnek hála gyakorlatilag a repülőtér bármelyik pontjáról 1-1.5 perc alatt hozzáférhető volt valamelyik készülék, amelyeknek a hozzáférhetőségéről, és a használatáról az utazóközönség szórólapokon, feltűnő útmutató táblákon és a hangosbeszélőn is folyamatos tájékoztatást kapott. Az első három évben 18 szívmegállás fordult elő. Négyüknél nem sikerült időben előkeríteni a defibrillátort, másik háromnál nem járt eredménnyel az elektromos áramütés, a többiek (56%) életben maradtak, tízen közülük egy évvel a történtek után is jó egészségnek örvendtek.

Az életmentő kezelést tizenegyből hatan laikus, mentésben járatlan önkéntestől kapták. Ha a szívmegállás kórházon kívül következik be, és a defibrillációt a hagyományoknak megfelelően azonnal hívott, és a lehető leggyorsabban érkező mentő-személyzet végzi el, a túlélés esélye - az eltelt idő miatt - alig haladja meg az öt százalékot.

Arról, hogy hol található például defibrillátor hazánkban, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány oldalán olvashatnak!