A kardiológia elmúlt tíz évének is köszönhetően öt évvel nőtt a várható élettartam

2018.05.03. 04:08

Óriási fejlődésen ment keresztül a szívgyógyászat az elmúlt évtizedben, húzóágazata lett a medicinának, a csúcstechnológia pedig ma már a mindennapi gyógyítás része. Magyarország az élvonalban van a gyógyítás terén, ennek is köszönhető, hogy kevesebb, mint felére csökkent az infarktus okozta halálozások száma és öt évvel hosszabb élettartamra számíthatunk.

Ma már olyan betegek kaphatnak életesélyt, akikről korábban lemondtak az orvosok.A Magyar Kardiológusok Társasága most a betegedukációban látja a legfőbb kihívást, hogy időben menjünk orvoshoz és kövessük az utasításait.

„Az elmúlt évtizedekben öt évvel nőtt hazánkban a születéskor várható élettartam, ma a korábbi 69,5 évvel szemben 75 évre számíthat, aki most születik, ez pedig nagyrészt a kardiológia fejlődésének köszönhető. Csak az elmúlt tíz évben több, mint felére csökkent az infarktus miatti halálozások száma, az eddigi tizenötezer helyett ma hatezer ember életét követeli évente.

Forrás: pixabay.com

Ebben pedig komoly szerepe van a szívkatéteres centrumok országos kiterjesztésének, amelyek a nap 24 órájában elérhetőek, illetve a gyógyítás terén tapasztalt változásoknak" - mondja dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára.

„Olyan fejlődésen ment keresztül ez a terület, amit talán nem is gondoltunk volna. Ha tíz évvel ezelőtt azt mondja valaki, hogy éber állapotban szívbillentyűt tudunk beültetni és a beteg pár nap múlva haza is mehet, nem hisszük el. Ma már 20 szívkatéteres labor működik az országban, így lényegében az ország bármely pontjáról éjjel-nappal segítséget kaphat bárki. A gyógyszeres terápiák fejlődése is hihetetlen iramban folyik, az érelmeszesedés, a szívelégtelenség területén áttörést hozó készítmények váltak hozzáférhetővé.

Budapest első állami kézben lévő PET-CT készüléke a Semmelweis Egyetem Nukleáris Medicina Központjában.Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A képalkotó eljárásokkal már pontos képet kaphatunk az erek, a szívizom állapotáról, a szívritmuszavar, egy esetleges szívhalál hátteréről, amely nyomán esetleg a család érintettsége is kiderül. Meg tudjuk mondani, szükség van-e szívkatéterezésre, vagy mondjuk bypass műtétre. De nagy előrelépést hozott a katéteres szívbillentyűbeültetés is, ami főleg magas rizikójú betegek esetében adhat megoldást a műtét kiváltására. A szívelégtelenség esetében a műszív alkalmazása egyelőre még nem elterjedt, de már olyan keringéstámogató eszközök vannak, amelyek szinte teljes életet biztosítanak a betegeknek egészen addig, míg transzplantálható állapotba kerülnek. De a szívátültetésekben is Európa élvonalához tartozunk, az Eurotransplanthoz való csatlakozásunk óta a sürgősségi esetekben az egész kontinensen keresik a megfelelő donort, ennek is köszönhető, hogy ma már évente 50 operációt végzünk" - sorolja az eredményeket a szakember, aki szerint azonban sok a feladat még a betegedukációban.

Forrás: SOTE

„Ugyan a szakmai és technikai felkészültségünk nyugat-európai szinten van, az infarktus túlélése mégis rosszabb, mint máshol, ennek viszont leginkább sajnos az egészségtudatosság és a tájékozottság hiánya az oka. Az infarktuson átesett betegek ma átlagosan négy órát várnak, míg orvoshoz fordulnak, Ausztriában ez 70 perc, pedig itt az idő nagyon sokat számít. De komoly problémát jelent a terápiahűség hiánya is. A páciensek fele egy év után abbahagyja olyan létfontosságú gyógyszerek, mint például a statinok szedését, pedig ezzel harmadára lenne csökkenthető az újabb infarktus esélye

- figyelmeztet a főtitkár.

A Szívderítő rovat további cikkei

Szeretne többet tudni a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, megelőzéséről, a táplálkozás, a mozgás, a stressz szerepéről? Érdeklik a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel, elhízással, diabétesszel kapcsolatos legújabb hírek, kutatások?

A rovat további cikkeit ide kattintva éri el!
Facebookon pedig itt talál meg minket!