A diófélék fogyasztása csökkenti a pitvarfibrilláció kockázatát

2018.05.07. 10:23

A diófélék heti többszöri fogyasztásának szerepe lehet a pitvarfibrilláció, valamint jó eséllyel a szívelégtelenség kockázatának csökkentésében – erre jutott egy svéd kutatás.

A kutatócsoport fordított arányosságot talált a diófélék fogyasztásának gyakorisága, és a pitvarfibrilláció előfordulása között. Az eredmények szerint azoknak, akik hetente háromszor vagy ennél többször esznek olajos magvakat, a pitvarfibrilláció 18 százalékkal kisebb kockázatával kell szembenézniük. A kutatók szerint a fordított arányosság az összes és a nem halálos infarktusok, a szívelégtelenség és a hasi artéria aneurizmájának kockázata esetében is fennáll, ha az adatokat kor és nem szerint korrigálják. A többi kockázati tényező szerinti korrekció esetén viszont ezek az összefüggések eltűntek, az olajos magvak fogyasztása csak a szívelégtelenség kockázatával volt nem közvetlen kapcsolatban.

Antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatás

Mivel a lakosságnak csak alig 5 százaléka fogyaszt közepes, és csak kevesebb, mint 2 százaléka nagy mennyiségű diófélét, a mennyiség viszonylag kis növekedése is komolyan csökkentheti a pitvarfibrilláció és a szívelégtelenség előfordulási gyakoriságát.

A mogyoró és a diófélék fogyasztása a szívbetegségek kockázatát is képes csökkenteni.Forrás: Flickr.com

A kutatás eredményeit április 16-án hozták nyilvánosságra a Heart című szaklap online kiadásában. A Dr. Susanna C. Larsson, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa vezette kutatócsoport megjegyzi, hogy a diófélék nagyon gazdagok telítetlen zsírsavakban, fehérjében, rostban, ásványi anyagokban, E-vitaminban, folsavban és más bioaktív vegyületekben. Egyes korábbi kutatások arra is utaltak, hogy az olajos magvak fogyasztásának antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása is van, és javíthatja a vérzsírszintet, az endoteliális funkciót, és megelőzheti az elhízást.

Korábbi eredmények

Korábbi tanulmányok meta-analíziséből kiderül hogy a diófélék fogyasztása fordítottan arányos a szív- és érrendszeri okból történő elhalálozás, a szívkoszorúér-betegség és a stroke kockázatával, ám a miokardiális infarktus, a szívelégtelenség és a pitvarfibrilláció előfordulásának kockázatával kapcsolatos adatok mindeddig ritkák voltak.

Forrás: Pinterest

A kutatócsoport épp ezért két nagyobb kutatás eredményeit elemezte – ezekben 61 364 ember vett részt és töltött ki az egyes élelmiszerek fogyasztásával kapcsolatos kérdőívet, és 17 éven keresztül követték az egészségi állapotukat, illetve vetették azt össze a svéd kórházi és halálozási nyilvántartásokkal.

Egyéb tényezők

A kor és nem szerinti korrekció utáni eredmények azt mutatták, hogy – ahogy a cikk elején írtuk - a diófélék rendszeres fogyasztása fordított arányban állt az infarktus, a szívelégtelenség, a pitvarfibrilláció és a hasi artéria aneurizmája kockázatával. Az is igaz azonban, hogy a sok diófélét fogyasztók általában magasabban képzettek voltak, és egészségesebbek éltek, mint azok, akik nem fogyasztottak ilyesmit. Kevesebb volt köztük a dohányos, és a magas vérnyomással élő, fizikailag aktívabbak voltak, több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak, viszont több alkoholt ittak.

Minden heti plusz egy adag dióféle a pitvarfibrilláció kockázatának 4 százalékos csökkenésével járt, és a szívelégtelenség kockázata is csökkent valamelyest. A kutatók ugyanakkor nem zárják ki, hogy a megfigyelt kapcsolat más, esetleg nem vizsgált tényezőknek köszönhető.

A Szívderítő rovat további cikkei

Szeretne többet tudni a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, megelőzéséről, a táplálkozás, a mozgás, a stressz szerepéről? Érdeklik a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel, elhízással, diabétesszel kapcsolatos legújabb hírek, kutatások?

A rovat további cikkeit ide kattintva éri el!
Facebookon pedig itt talál meg minket!