A passzív dohányzás is stroke-ot okozhat

2018.05.24. 10:47

Kapcsolat lehet a passzív dohányzás és a stroke kockázatának növekedése között. Egy friss kutatásból kiderült, hogy azoknak a nem dohányzó személyeknek a körében, akik passzív dohányzásnak vannak kitéve, 30 százalékkal nagyobb eséllyel fordul elő stroke.

A kutatók csaknem 22 ezer fekete és fehér, 45 évnél idősebb amerikai adatait elemezték. Hozzávetőlegesen a 23 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben passzív dohányzásnak volt kitéve.

2012 márciusa és 2013 áprilisa közt 428 stroke következett be a vizsgálatban résztvevők körében. Ezek között 352 ischémiás stroke volt (elzáródik az agyi vérkeringés), 50 vérzéses stroke, míg a többi 26 eset a stroke egyéb alfaja volt.

Miután elemezték a többi stroke rizikó faktort is – mint például a cukorbetegséget, a magas vérnyomást és a szívbetegséget –, a kutatók arra jutottak, hogy a passzív dohányzás a nem dohányzó személyek stroke kockázatának körülbelül 30 százalékos emelkedésével jár együtt.Meg kell jegyezni azonban, hogy a tanulmányban a passzív dohányzás és a stroke kockázatának emelkedése között ok-okozati összefüggést egyelőre még nem tudtak bizonyítani, ám a kockázatnövekedés ebben a csoportban nyilvánvaló. Ennek a kutatásnak az az erőssége, hogy nagy és megfelelően változatos lakossági mintán végezték el, tehát az eredmények mindenképpen figyelemre méltóak.

Forrás: --

„A jövőbeli kutatásoknak ki kell deríteniük, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikófaktorai között mekkora szerepet játszanak a környezeti tényezők, tovább kell vizsgálni például a levegőszennyezettség és a stroke kapcsolatát is" – nyilatkozta Dr. Angela Malek PhD vezető kutató, a charlestoni Medical University of South Carolina munkatársa.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK